Csomagolnak VIII.
Harold Wilson, a valahai brit miniszterelnök (1964-1970; 1974-1976) szerint: „Egy hét hosszú idő a politikában!” Tizenkilenc nap, közel három hét még hosszabb… Tizenkilenc nappal az április 3-i választások előtt állt az ellenzék a 48’-as forradalmat ünnepelve, a márciusi 12 pontot aktualizálva választói elé, és hajtotta vidékről felhozott híveit saját színe elé a hivatalban lévő, magát magabiztosnak láttató miniszterelnök is.
A tömegek „láttatása” Orbán győzelmében kétkedő hívei számára fontos dolog, mert nagyot fordult a világ, mióta Putyin az orosz Vörös Hadsereg megalakulása (1918. február 23.) 104-ik évfordulóján megindította az Ukrajna elleni agressziót. A széthúzó, teszetoszának mondott és sokáig annak hitt Európai Unió országai egységesen segítik Ukrajnát, elítélik Oroszországot, és egyre súlyosabb (gazdasági) szankciókat határoznak el vele szemben. Az eddig csendesen szendergő európai NATO országok - felismerve, hogy az agresszor Oroszországgal szemben nem elég az USA védelmében bízni - egyenként és együtt elhatározták saját fegyveres erőik megerősítését, Ukrajna fegyverszállításokkal való segítését.
A második világháborúban játszott szerepe miatt eddig mindig tartózkodó Németország is 180 fokos fordulatot hajtott végre, felfüggesztette az eddig elhibázott merkeli energiapolitika szimbólumának, az Északi Áramlat 2-nek az építését, és a kezdeti nevetséges néhány ezer sisak küldése helyett védelmi fegyverekkel segíti a megtámadott Ukrajnát. A gyengének mondott amerikai elnök, Biden erélyesen szorongatja és igyekszik elszigetelni a mind leplezetlenebb, mind kegyetlenebb agressziót elkövető Putyint.
Az új világrendről álmodozó, a liberális demokráciával szembehelyezkedő két atomhatalom, Oroszország és Kína ösztönös egymásra találását eddig fékezte nemzetközi közösség - elsősorban az USA az ENSZ Alapokmányát, az állami szuverenitás védelmét hirdetve -, ám látható, hogy ebben az egyre élesebb fordulatokat mutató nemzetközi helyzetben egyszer mindenkinek színt kell vallania. A békés lakosság ellen elkövetett orosz fegyveres agressziót a világ vezetői kezdik annak nevezni, ami: tömeggyilkosságnak, emberiség elleni bűntettnek, Putyint pedig háborús bűnösnek. A világ minden lakosának élete megváltozott február 23. óta, Európa országai összefogtak az agresszor Oroszország, Putyin ellen. Orbán Magyarországa pedig magára maradt. Orbán – akit rajongó hívei mindig is népmesei hősként, a legkisebb fiúként tartottak számon – Ukrajna megtámadásának a hírére, mint a mesében (pl. Fótonfót király), „átbucskázott” a fején és Putyin leghívebb csatlósából a „béke barátja Bagarjává” vált. Mintha nem őt kellett volna – egy híres orosz népmesében megénekelt répához hasonlóan - az Európai Unió összes miniszterelnökének együttes erővel kihúznia Putyin fenekéből, ahová az előző évtizedben oroszkiűző mellényét szögre akasztva leküzdötte magát. Persze nagyon feltűnő lett volna, ha a választásokra Putyin csatlósából, majd „békemisszionáriusból” Putyin rettenthetetlen ellenfeleként került volna elő, így azt a jelmezt választotta, amely amúgy is közel áll hozzá: az önző szerző parasztét, aki kiteszi földjére a táblát, „Ne zavarjanak!”.
Sleppje – mert már ebbe ölte a pénzt, és nem jut semmi új az eszébe – folytatta a „biztonságos gázt ukrán vérért!” kampányt, mert ez jól passzolt Orbán erkölcsmentes szövegéhez: „ebből a háborúból Magyarországnak ki kell maradnia!” Orbánnak – minden önmagát és híveit nyugtatgató szövege ellenére - egyre nehezebb, egyre szorultabb a helyzete, hiszen jobboldali, nácinak is mondható elvbarátairól (a francia Marine Le Pen, az olasz Salvini, a holland Geert Wilders) kiderült, hogy az oroszok, Putyin finanszírozta őket, és az Ukrajna elleni orosz támadás után „bélpoklossá” váltak saját hazájukban.
Orbán elszigetelődésének másik jele, hogy a híres magyar-lengyel tengely a lengyel kormány vezetőinek, Kaczyńskinak és Morawieckinek a megtámadott Kijevbe látogatásával kettétört. Az Orbán által pátyolgatott, Unió-ellenes szlovén barátság elpárologni látszik, miután a szlovén miniszterelnök, Jansa csatlakozott a Kijevvel szolidaritást kifejező közös látogatáshoz. Ezzel a sokat emlegetett visegrádi négyekről is kiderült, hogy ez Orbán Putyin-barátsága miatt már nem létezik. Orbán csak Pataky Attila, az Edda frontembere mellén feszülő trikó szerint „Európa vezetője”, a valóság egészen más…
A „béke barátja” Orbán nem az otthonukat, a szüleiket, a gyerekeiket elvesztett ukránok segítésére buzdított, hanem azt állította, ő fogja le a háborúba indulni kész ellenzék kezét és őrzi Magyarország békéjét és biztonságát. A „béke barátja” Orbán azt hiszi, hogy a közönség elfelejti a háborús uszító plakátokat („Készüljetek!”), elfelejti, hogy ő használ katonai kifejezéseket, imád katonásdit játszva fegyvereseket küldeni iskolákba, kórházakba, a fegyvertelen menedékkérők ellen a határra. A „béke barátja” Orbán elfejti, hogy csak néhány hete, az országértékelőn hirdetett reconquistát, az osztályharcos kommunisták, a mini Ferik kiszorítását, „pontot akart tenni az ügy végére.”
A ”béke barátja” Orbán hiába harsogja, hogy „ebből a háborúból ki kell maradnunk. Egyetlen magyar sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé”, amivel egyenlőségjelet tesz a civileket bombázó, gyilkoló putyini orosz hadsereg és a hazájukat, szüleiket, párjukat, gyerekeiket védő ukránok közé. De a közönség nemcsak meg tudja különböztetni a gyilkost az áldozattól, hanem önkéntesek útján tettekkel segít annak, aki gyámoltalan, aki segítségre szorul, akár ukrán, akár orosz, akár kenyai. Lehet, hogy a „béke barátja” Orbán arról álmodik, hogy fehér lovon, a „békefenntartók” vezéreként bevonulhat Putyin jóvoltából Munkácsra meg Beregszászra, „országgyarapítóként” foglalhatja el helyét a magyar történelmi arcképcsarnokban, a közönség azonban tudja, hogy közönséges hullarablóval, Thenardier őrmesterrel van dolga a Nyomorultakból.
Azt, hogy beborult az ég, Orbán jól érzi. Ezt nem csak az jelzi, hogy az orosz agresszorral szemben Európa civilizált része egységes, hogy a világ fejlett országai saját káruk, veszteségeik árán is megpróbálják az agresszort és támogatóit karanténba zárni. Nem elég, hogy Orbánnak – a holland fickó, a miniszterelnök Mark Rutte szerint – túl sok van a rovásán, mert az uniós pénzeket saját oligarcháira költi; és hogy az Európai Parlament mindhárom nagy frakciója (a konzervatív Néppárt, a Szocialista és a Liberális frakció) is követeli a sajtószabadságot és a jogállami normák megsértésének a vizsgálatát. Most Orbán Putyin-barátsága is célkeresztbe került.
Lehet, hogy a közös magyar-lengyel akcióval sikerült a jogállami mechanizmus választások előtti alkalmazását elhárítani, ám a jel a falon azzal is feltűnt, hogy az Európa legkorruptabb országának kikiáltott Bulgária választásokon megbukott volt miniszterelnökét, Bojko Boriszovot, pénzügyminiszterét és a költségvetési bizottság volt vezetőjét rövid időre őrizetbe vette a bolgár rendőrség, uniós forrásokkal kapcsolatos pénzügyi visszaélések gyanújával. Mindez összefügg az Európai Ügyészség 120 bolgár csalási ügyben indított vizsgálatával, a kooperációban végrehajtott akcióban több helyen is házkutatást tartottak, és bizonyítékokat is lefoglaltak.
Hiába sikerült a vidéki Vendée-ból jól feltankolt buszokkal a forrongó Párizsba (Budapestre) híveket hozni - ők azok, akik otthon már nem tudnak saját autóikba benzint tankolni -, nincs olyan rétege a magyar társadalomnak, amelyik ne lenne meggyőződve arról, hogy elég volt a tanárbérekről folytatott szócséplésből; az orvosok és nővérek hitegetéséből, hogy az egészségügy szervezettsége, ellátottsága javul; az elesetteket saját pénzükből is segítő szociális munkások megtévesztéséből, hogy a kormány majd melléjük áll; hogy a fogyasztói árak emelkedése csak ideiglenes; hogy a forint gyengélkedése csak spekuláció eredménye.
Elég volt.