Rendhagyó évet zártak az agrártermelők. Az energia és az input anyagok (pl. a műtrágya) árrobbanását, az előállított termékek jelentős, de differenciált piaciár-növekedése kísérte. 2021-ben a csapadékhiány, a járványszerű állatbetegségek és a nemzetközi piacot jellemző logisztikai-szállítási problémák tovább fokozták a nehézségeket.
A pénzügyi folyamatokban jelentős bizonytalanság alakult ki. A monetáris lazítás korszaka kifulladt, a forint leértékelése nem fűti tovább a hazai gazdaságot, az olcsó pénznek bealkonyult, a növekvő infláció megfékezése több éves kormányzati erőfeszítést követel. Mindezen hatások a gazdálkodók jövedelmi helyzetében „termékszerkezet függő”, erős differenciálódást eredményeztek. A szakmai felkészültség és a termelés hatékonyságának különbségei –gazdálkodási formától függetlenül - sokkal élesebben fognak megmutatkozni a piaci versenyben.
A szelekció időszakába léptünk, melyet csak tetéznek a demográfiai problémák. Az egyéni-családi gazdálkodók kétharmada 55 év feletti, közülük minden második elmúlt 65 éves. A gazdaság átadást megkönnyítő, 2021-ben megjelent jogszabályok, ha megkésve is, de segíthetik a koncentráció irányába mutató átrendeződést. De a társasági formában gazdálkodók felénél sincs jogfolytonos leszármazott, ez esetben is szükség lenne kedvezményes hitel konstrukcióra a tulajdon váltáshoz és a termelés zökkenőmentes folytatásához.
Kihívást jelent a 2023-tól életbe lépő „új EU Közös Agrárpolitika” változása, a környezetvédelmi és az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos elvárások teljesítése. Nem nehéz megjósolni, hogy különösen az állattenyésztő ágazatokra nehezedik majd ezen a „zöld jövőt” szolgáló szakpolitikai elvárások terhe. Bár az állattenyésztő ágazatok többsége enélkül is bajban van, elsősorban a takarmányárak elszabadulása, másodsorban pedig a fokozódó munkaerőhiány miatt.
Az új költségvetési ciklus pályázatos, II. pillérhez tartozó fejlesztési forrásaiból a kormány 1500 milliárd forint támogatás lekötését célozta meg 2021-22-ben. Az EU-s fejlesztési támogatási forrásokhoz kapcsolódóan megcélzott 80 százalékos nemzeti kiegészítő támogatás jól hangzik, de ez 42 ezer milliárd forintos államadósság és 5 ezer milliárd forintos éves költségvetési deficit mellett inkább csak választási ígéretnek fogható fel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetője szerint olyan fejlődési lehetőség előtt áll az agrárium, amilyen csak száz évenként adódik. A vidékfejlesztési források megháromszorozásával ehhez 4265 milliárd forint forrást biztosít a kormány. (Ebből a 2800 milliárd EU támogatás és a 20 százalékos nemzeti kiegészítés a biztos, ami így sem kevés.) Ennek felhasználásához 50 százalékos önrész biztosítására is szükséges lenne, ami a jövedelmi helyzet alakulása és a növekvő hitelkamatok mellett sok termelőnek okozhat nehézséget.
Nagy kérdés, hogy az EU által kilátásba helyezett fenntarthatósági normatívák betartása, az 50 százalékos növényvédő szer és a 20 százalékos műtrágya használat csökkentés, valamint az antibiotikumok 50 százalékos kivezetése az állattenyésztésből 2028–ig miként lesz megvalósítható. Illúzió arra várni, hogy Brüsszel tesz majd ajánlásokat gyakorlati szinten.
Probléma, hogy a támogatások elbírálásánál – a nem leplezett politikai befolyáson túl - nem látszik, hogy a pályázati rendszerben a források a termékszerkezet átalakítására és a zöld technológiák fejlesztésére irányulnának, az EU által elvárt módon.
A várhatóan magas gázárak miatt a műtrágya használat 20 százalékos csökkentése már 2022-ben megvalósulhat. Most fog igazán fájni, hogy az elmúlt évtizedben a szervestrágya környezetkímélő hasznosítása inkább leépült, mint fejlődött volna. A 2010 előtt megépült, közel félszáz biogáz üzemnek mára már a fele sem működik. A létesítéskor a KÁT rendszerben garantált zöldáram átvételi ár nominálisan is csökkent (csak barna prémium van), reálértékben pedig az akkori érték felének felel meg! Az ühg kibocsátás megtakarítás a kiotói rendszer kifutásával nem érvényesíthető, pedig a trágyából a légkörbe kerülő metán 21-szer károsabb a széndioxidnál. A környezeti-fenntarthatósági előnyök elismerésének hiányában, a mai áramátvétel mellett a biogáz üzemek újratermelési feltételei nem biztosítottak. A szigetüzemben való működésükhöz szükséges tároló kapacitás kiépítésének bekerülési költsége ma még irreálisan magas.
A meglévő üzemek rekonstrukciójára érdemi támogatási pályázati programot kellene hirdetni, ezek zöldáram átvételi rendszerét pedig le kell választani a Metár rendszerről, és a jelenlegi tőzsdei áramárak tükrében újragondolni. Ezt az állattartó telepek jövőbeni fenntarthatósága követeli meg.
A fenti, kiragadott példa is mutatja, hogy szükség lenne a stratégiai támogatási pénzfelhasználási tervek megalapozására. Hiányoznak azok a szakágazati koncepciók, melyek a szakmai, egyes termékpályákat képviselő szervezetekkel egyeztetett fundamentumot biztosítanák. A NAK által lebonyolított társadalmi vita ezt nem helyettesíti, legfeljebb Brüsszel felé igazolhatóvá teszi.
Az előző hét éves fejlesztési ciklus ezirányú értékelése is elmaradt. Pedig érdemes lett volna világosan bemutatni, hogy a felhasznált háromezer milliárd forint mely területen hozta a várt eredményeket, és hol jutott ebek harmincadjára az odaítélt támogatás. Külön kellene értékelni a kormány által meghirdetett, kiemelt fejlesztési programok hozadékát. Gondoljunk csak a sertés tenyésztés 2014-ben elindított fejlesztési programjára. 6 milliós állatlétszám elérését célozták meg, a meghirdetéskor meglévő 3,1 milliós állatlétszám viszont mára 2,5 millióra csökkent. Nem volt pazarlás az elköltött 10 milliárdok felhasználása, a párhuzamosan megépített feldolgozó és telepi kapacitások kihasználatlansága?
Annak okát is keresni kellene, hogy miért nincs mennyiségi és minőségi megújulás az ágazatban. Miért növekszik a versenyhátrányunk még a közép-európai országokhoz képest is? Az élelmiszeripari beruházások volumene miért csökkent az elmúlt öt évben, miközben más iparágak a finanszírozási bőséget jól kihasználták? A valóság ismeretének kérdését veti fel a miniszterhelyettes minapi kijelentése egy gyümölcstermesztői fórumon, mely szerint 2010 óta az ágazat 160 százalékos hatékonyság növekedést ért el. Kár, hogy ez sem a naturális mutatókban, sem a reál jövedelmi viszonyokban nem érzékelhető.
A megművelt termőterület használatát preferáló, EU I. pillér közvetlen jövedelem támogatási rendszere elsősorban szociálisan értékelhető hasznosnak, az egyéni-családi gazdaságok fennmaradása szempontjából. Ennek a támogatásnak a jövedelmi összetétel szerinti aránya hazánkban 50 százalék feletti, míg a fejlettebb agrárgazdasággal rendelkező országokban 15-30 százalék. Ez a viszonyítás jól mutatja az ágazat versenyképességének állapotát. A hazai közvetlen támogatási rendszerből hiányzik a legális foglalkoztatás és az állattenyésztők földhasználatának pozitív diszkriminációja is.
A várhatóan kötelezően bevezetésre kerülő önkéntes ökológiai alapprogram, az „Eco-scheme” támogatási rendszerét nem méret és kor szerint kellene differenciálni, hanem a fenntarthatósági normarendszer paramétereiben elért tényleges megtakarítások és a kibocsátás csökkentés mértéke alapján. Ne fordulhasson elő olyan szubjektív elosztás, ami az AKG pályázatos rendszerében az elmúlt években megvalósult.
Be kellene végre látni, hogy bármennyire specifikus is az élelmiszergazdaság, a környezeti adottságok és az időjárás kitettsége okán, más iparágakhoz hasonlóan e területen is a XX. század második felétől a specializáció és a munkamegosztás a fejlődés motorja.
Felzárkózásunk megkezdéséhez, a hatékony és versenyképes termékszerkezet kialakításához az új fejlesztési ciklus háromezer milliárd forintot meghaladó vidékfejlesztési támogatásainak felhasználását elsősorban a természeti és piaci adottságok komparatív előnyeire épülő, szelektív, a termékpálya szereplőinek integrált szervezetét felmutatni tudó termelők és feldolgozók tudatos építkezésére lenne csak szabad fordítani.