A beszámolók alapján úgy tűnik, hogy hiába folytatódott hétórás, maratoni hosszúságú tárgyalással az amerikai-kínai párbeszéd, a rivális nagyhatalmak diplomatái ismét elbeszéltek egymás mellett. Sullivan például sajtóhírek szerint arra figyelmeztette Kínát, hogy ne kövessen el “történelmi léptékű hibát” és ne lássa el fegyverekkel az Ukrajnát lerohanó Oroszországot. Jang ellenben azt hangsúlyozta, hogy Peking határozottan elutasít minden olyan nyilatkozatot és cselekedetet, ami “Ukrajna ügyében” hamis színben tünteti fel a semleges kínai álláspontot. A szóban forgó kijelentések azonban éppen annyira szóltak egymásnak, mint a globális közvéleménynek, az ukrajnai háború közepette ugyanis a két nagyhatalom az információs fronton feszül egymásnak.
Az Egyesült Államok azt szeretné rásütni riválisára, hogy Ukrajnában súlyos atrocitásokat elkövető stratégiai partnere, Oroszország pártján áll. Washington ravasz játszmájával arra törekszik, hogy megakadályozza a keleti hatalmak közötti egységfrontot, rontsa Peking tekintélyét, ideális esetben rábírja arra, hogy határolódjon el Moszkvától. Kína kevésbé körmönfontan kommunikál, az orosz propagandát visszhangozva azt próbálja bizonygatni, hogy az Egyesült Államok, valamint a NATO “túlterjeszkedése” a felelős az ukrán válságért.
Washington eddig sikeresebb látszik a nyilvánosságon keresztüli nyomásgyakorlásban, melynek eszközeként Peking számára kínos - vélt vagy valós - hírszerzési információkat szivárogtat ki, pont, ahogyan ezt a háborúra készülő Putyin-rezsimmel tették.
Március elején például amerikai tisztségviselők megszellőztették a New York Timesnak, hogy Kína azt kérte Putyintól, ne indítsa el az inváziót a pekingi téli olimpia idején. A hétvégén több tekintélyes nemzetközi laphoz eljutott az az értesülés, miszerint Moszkva katonai és gazdasági segítségért fordult Pekinghez. Azóta meg nem nevezett amerikai kormányzati források azt is állították, hogy az ázsiai nagyhatalom hajlandónak mutatkozik támogatást nyújtani a nyugati szankciókkal sújtott szövetségesének. Kínai részről minden esetben igyekeztek cáfolni a híreket, ám az orosz offenzíva megjóslása jelentősen megnövelte az amerikai hírszerzés hitelét.
A pekingi rezsim megítélése és szavahihetősége ezzel szemben jelentősen romlott az utóbbi években, amiben szerepet játszott a számos jogtiprás, a világjárvány elszabadulásához hozzájáruló titkolózás, illetve az Ausztrália és Litvánia megleckéztetését szolgáló kereskedelmi intézkedések sora. Kína ezért vélhetően még a látszatát is el akarja kerülni, hogy segítséget ad Oroszországnak, nehogy az ukrajnai háború újabb tehertételként jelenjen meg az Európai Unióval illetve a közép-kelet-európai országokkal való feszült viszonyában.
Egyelőre azonban arra sem kell számítani, hogy az ázsiai nagyhatalom hátat fordítana Moszkvának. Kína várhatóan - a nyugati szankció betartására ügyelve - tovább mélyítheti gazdasági együttműködést Oroszországgal, amelyben a büntetőintézkedések és az ukrajnai konfliktus elhúzódása következtében az orosz fél egyre inkább alárendelt szerepet fog betölteni. Hszí Csin-ping kínai elnöknek egy szalmaszálat sem kell keresztbe tennie, hogy hazája győztesen kerüljön ki a jelenlegi krízisből, de ehhez az is kell, hogy képes legyen fenntartani a semlegesség látszatát és egyetlen érintett országot se haragítson magára. Az amerikai nyomásgyakorlás, illetve az orosz hadműveletek durvulása, a háborús eszkaláció azonban egyre nehezebbé teszik a lavírozást.
