Melyik futballpályán járt először?
A Megyeri útin.
Miért éppen azon?
Mert a nagyszüleim jó barátságban voltak Aschner Lipóttal, a Tungsram és az Újpest felvirágoztatójával. Ennélfogva az apukám is az Újpestnek szurkolt, és már négyéves koromban kivitt a meccsre. Nem értettem, mi történik, de megfogott a légkör, olyannyira, hogy legközelebb már én kértem édesapámat: hadd mehessek vele. Hamarosan nekem is sztárommá vált Aspirány vagy az a Szusza, akiről a papám mindig azt mondta: hórukkra benn lesz a szabadrúgás.
Hórukkra?
Amikor Szusza nekifutott a labdának, az újpesti drukkerek azt kiáltozták: hó-rukk! S rukkra tényleg benn volt.
A leggyönyörűbb Újpest-meccs?
Kettő is van, érdekes módon mindkettő 1976-ból. A Vasas 4:2-re vezetett, és már csak nyolc perc volt hátra, amikor apukám azt mondta, induljunk haza, legalább elkerüljük a tömeget. Azt válaszoltam, ne adjuk még fel. Majd Tóth Andris, akivel együtt jártam iskolába, bevarrta a szabadrúgást, aztán Sarlós Bandi egyenlített, végül a legnagyobb kedvencem, Fazekas Laci bevágta a győztes gólt. Olyan büszkén néztem édesapámra, mintha én nyertem volna 5-4-re. A másik felejthetetlen élmény az FTC elleni 8-3. Azon Fazekas öt gólt szerzett, de nemcsak az ő dugóira emlékszem, hanem Fekete Golyó duplájára és Törőcsik Andris káprázatos emelésére is.
Melyik volt a legszomorúbb labdarúgó-élménye?
A magyar–svéd 3-3, amellyel veretlenül kiestünk a vb-selejtezőkön. Az nagyon fájt, mert jól játszottunk, győzelmet érdemeltünk volna, de Edström potyagólja sokkolt a Népstadionban nyolcvanezer, a tévé előtt meg több millió embert.
Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Amerikából hazafelé egy ideig Manchesterben élt, és rendszeresen látta a Unitedot. Mire emlékszik a legélesebben az Old Traffordról?
A hangulatára, és arra, hogy jóval kisebb volt a Népstadionnál. Nagyobbat vártam.
Ahogyan manapság többet remélne a Unitedtól.
Egyáltalán nem remélek többet. Ahhoz, hogy az MU már nem az igazi MU, réges-rég hozzászoktam. Nem egyszer meg se nézem a United meccsét; mit nézzek rajta? Világklasszis játékosok sora semmit nem csinál, csak lélektelenül lézeng az Old Trafford gyepén. Majd elszerződik egy másik klubhoz, és szárnyalni kezd. Manchesterben még Marquinhost is el tudnák rontani, pedig a brazil középhátvéd – bár a Real Madrid ellen kivételesen nem remekelt – mindent tud, a helyezkedése egészen fantasztikus. Sajgó szívvel mondom: hol van ez a United-éra a müncheni légi szerencsétlenségét követő felfoghatatlan aranykortól, amelyben George Best volt a sztár! A trükkös szélső úgy nézett ki, mint a Beatles-boyok. Csak a liverpooli négyesben eredetileg Pete Best játszott.
Ha a mai Manchester Unitedról ilyen kritikusan beszél, akkor mit mond a harminc éve „jelenlegi” magyar futballról?
Legalább húsz esztendeje nem voltam meccsen, leszoktam róla. Fogalmam sincs az Újpest összeállításáról, ahogyan nem tudom a Fradiét, a Honvédét, az MTK-ét, a Vasasét sem. Régen kijártam nem csupán a Megyeri útra és a Népstadionba, hanem a Hungária körútra és a Fáy utcába is. Ma nincs miért menni, a csodálatos múltjához méltatlan az egész.
Muzsikusi pályáján mi volt a Vasas elleni 5-4 és az Újpest–FTC 8-3?
A non plus ultra a Made in Hungaria századik előadása a József Attila Színházban. Számomra már az is csodaszámba ment, hogy színre került, hiszen az életemről szólt. A jubileumon mindenki sírt az örömtől a társalgóban. Nem szoktam felülértékelni önmagamat, akkor azonban úgy éreztem, mintha tényleg csináltam volna valamit. A másik csúcspont a Hungaria Népstadion-koncertje 1995-ben. Azon ezerből volt száz, mármint a nézőtéren és a pályán.
Tiszta Amerika...
Túlzásokba ne essünk. De talán sosem csavarom fel a szőnyeget, ha gyerekkoromban nem töltök néhány évet az Egyesült Államokban. Bámultam Elvist, Chuck Berryt... Ha Berry nem lett volna, semmi nem lett volna. Ám a legjobban Jerry Lee Lewist figyeltem, mert zongorista volt, és a szövegeitől kifordult négy sarkából a világ.
Ki tehát a legnagyobb?
Elvis.
A Beatlesnél is előrébb van?
Nélküle a Beatles sem lett volna, jóllehet a Beatlesben négy Elvis sorakozott.
Itthon meg ön a Mr. Rock and roll, aki éppen hetvenöt éves. Mit szól hozzá?
Innen nézve mókásan hangzik, de a negyvenedik születésnapomon egészen kiborultam. A hetvenötödiket már nagy adománynak tartom, mert öreg fejjel tudom, hogy jobb megérni, mint nem megérni. Ráadásul – lekopogom – abszolúte aktívan élek ennyi idősen. Miközben lélekben változatlanul érvényes a Mennyország a Duna-parton című számom egyik sora: Felnőtt, hát az nem lettem soha.
Viszont kétszer született!
Így is lehet mondani. Egy hónappal az ötvenegyedik születésnapom előtt történt a Fenyő-gyilkosság, és a televízió-csatornák egyikének riportere bemondta: az áldozat nagy valószínűséggel Fenyő Miklós. Majd nem sokkal később közölte, hogy most már biztos, én haltam meg. Záporoztak a telefonhívások, nyilván az együttérzését akarta kifejezni minden ismerős a családnak, s azt a csendet nem tudom leírni, amely akkor támadt, amikor én szóltam a kagylóba. A tévétől aztán levelet kaptam sűrű elnézésekkel. De nem ez a fontos. Hanem az, hogy számomra negyedszázada valóban minden nap ajándék.
