A fordulat 2010 után következett be: a még fideszes pénzember, Simicska Lajos Publimontja egy év alatt nyereségbe fordult, majd piacvezető lett. Amióta Orbán érdekkörei megszerezték (2019), azóta minden fék eltűnt előlük. Csak a jó ízlés szabhatna határt a kormány öncélú közpénzégetésének, de ezzel – a jelek szerint – nem kell számolni. Az üzenetek minden csatornán, így a köztéri felületeken is áramlanak, ahogy a csövön kifér. Nem számít, ha nyolc azonos plakát tobzódik egymás mellett, és az sem, ha a „Magyarország előre megy…” szlogen vitatkozik a szövegkörnyezettel, a vidéki szegénységgel például. Nyolcezer plakát esetében nincs idő a helyszín kiválasztására.
A Fidesz által uralt plakátpiacon 20 milliárd forint forog évente, a haszon javarészt a NER-hálóban végzi. A területfoglalásban a kormánypárti önkormányzatok is cinkosok, bagóért adják a citylightokat másfél évtizedre Mészároséknak.
A közterületi reklám a 240 milliárdos médiatorta alig 8-9 százalékát hozza ugyan – az élen az internetes költések állnak 45 százalékkal és a televízió 27-tel –, de a szegmens elérése még így sem jelentéktelen. Nagyon nem mindegy, mit üzen a 23 ezer óriásplakát és a 22 ezer citylight. Mert bár szívesebben látnánk a természetet vagy éppen az épületeket, kénytelenek vagyunk részesülni a megannyi marketingüzenetből. Ebből született meg a Fidesz 2016-os első, piacátszabó tervezetének a kulcsmondata: az egészség megóvása és a reklámzaj lecsavarása. Ehhez képest az egymásba érő, helyenként mindjárt hat-nyolc Fidesz-gigant látványa felér egy-egy orbáni ordítással.
G-napi hadüzenet
Ahogy a médiában, úgy a közterületi reklámpiacon is a G-nap indította el a máig tartó és mélyreható változásokat, vagyis a Fidesz által indított totális háborút a nem kormánypárti nyilvánosság ellen. Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok és -oligarcha 2015. február 6-án vallott színt a kormányfőhöz való viszonyáról. Kifakadását az „Orbán egy g…” tőmondatban szintetizálta, megalapozva az ellenzéki tüntetések számára hangzatos O1G-szóképet, és számos erre épülő népköltészeti rigmust. Velős véleményét később több veszprémi hirdetőoszlopra is felfújta (végtére is a sajátjaira), ami kevésbé tűnt hatékonynak (lévén több tízezernyi felület az országban), mégsem volt hatás nélküli.
Az összecsapás 2016-ban a nagy budapesti hirdetőoszlop-háborúban csúcsosodott ki, amikor a kormány meghosszabbított keze, Tarlós István szállt komikus cicaharcba Simicska cégével. A volt főpolgármester szerződést bontott, majd hatóságilag oszlopot, de ami leomlott estére, a Mahir visszarakta délig. Végül Simicska nyert, de mint később kiderült, csak időt. Az állóháború a felbőszített milliárdos plakátcégei (Publimont, Mahir Cityposter) által támogatott Jobbik-kampányban vált totálissá. A Vona-párt akkoriban erőteljesen jobboldali, ezért a centrális erőtérbe bezavaró, ráadásul messze a legerősebb ellenzéki formáció volt a palettán. Ennek az időszaknak köszönhettük a „Ti dolgoztok. Ők lopnak” gigantokat, amelyeken Orbán és strómanja, Mészáros Lőrinc, valamint a titokzatos agytröszt, Habony Árpád és a kevésbé titokzatos Rogán Antal sötét arcmása díszelgett.
A Fidesz ekkor már jó ideje dolgozott azon, hogy gátat vessen a mind tartalmilag, mind lefedettség tekintetében kínos ellenzéki plakátolásnak. Orbán csak a maga hirdetményeit viselte jól: ez idő tájt éppen az állami menekültellenes kampány uralta a köztereket (is). A kormánypárt akkoriban tabula rasát tervezett, hogy az összes óriásfelület leszereltetésével ossza újra a piacot. Nem maradt el a magasztos indoklás sem: a kormányzati kreatívok a vizuális környezetszennyezésre hivatkoztak.
„A mai kormányzati plakátok tengerét látva ezen már csak mosolyog az ember, pedig inkább siralmas, hiszen rengeteg közpénzt éget el az állam teljesen fölöslegesen – fogalmaz plakátcégeknél dolgozó forrásaink egyike. – Ezek nem üzleti, nem szakmai megfontolások. Egészen más szempontok vannak, és ez szörnyű. Kilóg a lóláb, messziről látszik, hogy nagy pénztolás megy egy irányba.”
A kormánypárt sajátjaira, vagyis az akkor még túlnyomórészt fideszes önkormányzatokra bízta volna a közterületi szabályozást. Máskülönben azt tervezte, hogy a jellemzően magánterületi reklámhordozók felületét legfeljebb 9 négyzetméterre (jelenleg a 12 négyzetméteresek közkedveltek) vagy utcabútorokra korlátozza, a hirdetőoszlopokat csak közművelődési célra engedi használni, és megtiltja a ragasztásos technológiát. A villanyoszlopokról lógó „elefántfüleket” már 2012-ben kiiktatták, ám amint a területen egyeduralkodó ESMA Zrt.-be 2015-ben bevásárolta magát Garancsi István, az építőipari jelenléte mellett kormányfő-közeliségével is kitűnő üzletember (magángéppel fuvarozta a miniszterelnököt futballmeccsekre), visszakoztak a tiltástól. Végül elálltak a piac ledózerolásától is.
A 2018-as országgyűlési választások előtt egy évvel kapcsolt magasabb fokozatba a NER-törvényhozás. A „burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról” elnevezésű törvényjavaslatukkal igyekeztek megállítani a Simicska-hajtású Jobbik közterületi kellemetlenkedését – miközben a kormány már évek óta tízmilliárdokat füstölt el az unióellenes üzengetésére.
A plakátháború áldozatai
„Számos esetben felmerül annak a gyanúja, hogy milliárdosok és hozzájuk kapcsolódó pénzügyi csoportok befolyásolni akarják a demokratikus választási versenyt és torzítani akarják a választáson indulók esélyeit. Ez a gyakorlat amellett, hogy veszélyeztetheti a választás tisztaságát, felveti a burkolt pártfinanszírozás és a korrupció kockázatát is.” E mondatokat a Kósa Lajos–Halász János kettős által jegyzett 2017-es törvényjavaslatból idéztük, bár ugyanez öt-hat éve betűpontosan igaz a kormányzati hirdetésekkel és az (ál)Civil Összefogás Fórum (CÖF) kampányaival is visszaélő Fidesz-kormányra. A plakáttörvény kétharmados részei először egyetlen szavazaton véreztek el a júniusi szavazáson, egy héttel később azonban feles törvénybe, településképi szabályozásba szuszakolták, a piacra szabadítva a bosszúszomjas paragrafusokat.
A tiltott pártfinanszírozást úgy akadályozta meg a Fidesz, hogy a kampányidőszakon kívül megtiltotta a listaár alatti értékesítést. Ettől kezdve nem lehetett az előző évi listaár alá menni. Mindezt azonban körültekintés nélkül, minden állami költségvetésből működő szervezetekre vonatkoztatták, ellehetetlenítve a kulturális és sportszervezetek kampányait is.
„Nem valamiért, hanem valami ellen hoztak törvényt, és a gyereket is kiöntötték a fürdővízzel együtt. Emiatt nagyon felhúztam magam – mondja egyik forrásunk, aki minden követ megmozgatva igyekezett lobbizni azért, hogy változtassanak a szabályozáson. – A sportszövetségek kampányokat mondtak vissza, mert listaáron képtelenek voltak kigazdálkodni a költségeket. A korábban csomagban nagyságrendileg 40 ezer forintba kerülő óriásplakátokat 300 ezer forintos áron kellett volna megvenniük, ami nonszensz.”
A szakma csak kapkodta a fejét, de a döntéshozókat nem ez érdekelte, hanem a Jobbik-ellenes fellépés. A radikális párt nem nyugodott bele a döntésbe. Új csata kezdődött. A Gengszterek című őszi plakátkampánnyal már egy magánszemély rukkolt elő mint megrendelő. A politikai megbízás elől nem megfutamodó kormányhivatalok ezt nem vették be: országszerte nekiláttak az Orbánék lopását keresztapa-asszociációval érzékeltető utcaművészet megsemmisítésének. Azzal érveltek, hogy a jelöletlen plakátok „nagyban hasonlítanak” a Jobbik korábbi plakátjaira. Ahogy az állampénzen vigéckedő CÖF minden hirdetése hasonlít a kormánykommunikációra, de a Lomnici és Bayer nevével fémjelzett társaság eddig még sosem ütötte meg a bokáját.
A plakátháború 2018-ig tartott: a vesztes választás után Simicska Lajos minden érdekeltségén túladott – Nyerges Zsolt közbeiktatásával – Mészáros Lőrincnek. November végére nyolc vállalat, köztük több reklámcég landolt előbb a felcsúti stróman emberénél, fél évvel később a páratlanul gazdagodó Mészárosnál. A Fidesz megnyugodhatott: az állam mint legnagyobb reklámpiaci szereplő befolyása mellé 2019-ben „házi felületeket” is sikerült igazolni. Első mozdulatként az új Mahir önkényesen szerződést bontott, és eltávolította a hirdetőoszlopokról a legendás HVG-címlapokat. Rogán Cecília történelmet írt: negyvenéves hagyomány szakadt meg vele és a zöldhasúakkal becsavart frizurájával (Mázliasszonyok: NER-feleségek közpénzesőben). A Jobbikon is ütöttek egyet: a plakátokra hivatkozva 331 milliós bírságot osztott ki tiltott pártfinanszírozás miatt az ÁSZ, és ugyanennyi támogatást tartott vissza a kincstár.
Nincs vége a nyomulásnak
Reklámpiaci forrásaik szerint a 2017-es törvény csak elvileg zárta el az utat az új óriásplakát-telepítések előtt. A gyakorlatban nem állt meg a táblaszám-növekedés, pedig az új telepítéshez már engedély kellett. Enélkül hazardírozás lett volna a bővülés, amit csak a kormányközeli cégek engedhettek volna meg maguknak. Hogy megengedték-e? Az óriásfelületek száma egyre csak nőtt, és erőteljes igény mutatkozott a bérbevételre is.
„A szabályozás a tiltásról szólt, amit a plakátcégek nem néztek jó szemmel – mondja egyik, a piacra rálátó kapcsolatunk. – Megrendelői oldalról nagy nyomás nehezedett a szektor szereplőire, és a kereskedelmi kampányok mellett erős volt a politikai igény is a felületek iránt. A cégek korábban a reklámadó miatt bontották el azokat a gazdaságtalan táblákat, amelyek nem generáltak megfelelő keresletet. A kormányzati hirdetésekkel gazdagon megszórt vállalkozók ezeket a »veszteségeket« persze könnyedén kigazdálkodták.”
Forrásaink szerint a plakátpiac messze nincs nyugvóponton, mivel „a jobboldal nem áll le”. A kis cégek további akvizíciókra számíthatnak, mert „egyszer csak jobban járnak, ha inkább megválnak érdekeltségeiktől. Ez történt múlt év végén, amikor – mint a hvg.hu megírta – a Brit Media kezére került a 600 plakáthellyel rendelkező Pannon Plakát. A magyar-cseh médiabefektető, Milkovics Pál (Pesti Hírlap, 168 óra) üzletszerzése a NER-t hozta helyzetbe.
„Inkább a Fidesz legyen ott mindenütt, sem hogy kockáztassák, hogy nem mosópor vagy aquapark, hanem az ellenzék virít majd az óriásplakátokon” – érzékeltette a kormánypárt erőszakos nyomulását forrásunk.
A közterület-optimalizálás az OOH (Out of Home, minden, ami az otthonon kívül van) felületekkel foglalkozó piac fontos eleme. A nagy méretű BB (billboard) hirdetőtáblákat gondos körültekintéssel, a célcsoportra fókuszálva választják ki a cégek az erre specializálódott ügynökségektől. Ahol 6-8 azonos tartalmú (pláne politikai) plakáterdő van – mondja forrásunk –, ott nem szívesen hirdetnek az igényes, szofisztikált hatásra törekvő ügyfelek a hatalmas reklámzaj miatt. Ez elsősorban a fővárosban igaz, mert odazsúfolódott a nagy felületek 45 százaléka.
Az állam ne politizáljon!
„Magyarország előre megy! Nem hátra”-feliratú plakátokat ragasztott le az elmúlt hetekben (alkotmánybírósági határozat szövegével) Heindl Péter Pécsett, írta a Szabad Európa.hu. A jogász szerint a plakát alkotmánysértő, ezért fel is jelentette az ügyészségen a Kormányzati Tájékoztatási Központot. Indoklása szerint a kormány mint az állam operatív szerve nem kampányolhat. Ezt az Ab mondta ki 2008-ban: „Az államnak semlegesnek kell maradnia a politikai pártok küzdelmében és a politikai verseny feltételeit szabályozó jogszabályok megalkotása során.”
Ezt a gyakorlatot szóvá tette Hajnal Miklós (Momentum), az ellenzéki összefogás jelöltje (Budapest, 3. oevk.) is, és kifogást nyújtott be az Országos Választási Bizottságnak. Az Egységben Magyarországért sajtóosztálya lapunk kérdésére erről úgy fogalmazott: „az a gátlástalan fideszes elit, amelyik a választók szeme előtt rabolta le az országot (...), biztosan nem a kampányban fogja vissza magát. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz mérhetetlen pénz felett rendelkezik, akadálytalanul használja a kormányzati erőforrásokat, és rengeteg közpénz folyik be az őket segítő kampányokra is. Ide sorolható az is, hogy szinte szó szerint ugyanazt a szlogent használja a kormány, mint a Fidesz.” Hajnal szóvá tette azt is, hogy ellenfele, Fürjes Balázs és az összes fideszes képviselőjelölt óriásplakátjain hiányzik az impresszum, az az információ, amely elárulja, ki fizette az adott kampányterméket. Így szerinte a kampányelszámolás hitelessége is kérdésessé válik, valamint felmerül a gyanú, hogy a plakátokat törvénytelen forrásokból finanszírozták. A helyi választási bizottság mindkét kifogást elutasította.
Szövevényes szabályok
A közterületi politikai hirdetések, kampányplakátok jogi szabályozása meglehetősen szövevényes, és szinte minden kérdésben sok kibúvót kínál. Szalai Anita ügyvéd régóta foglalkozik médiajoggal, de számára is problémát jelent, hogy fontos témákban viszonylag kevés az egyértelmű rendelkezés. „Ilyennek tekinthető, hogy a választási törvény a kampányeszközként használt plakátok kötelező tartalmaként írja elő az impresszum feltüntetését a kiadó neve, székhelye és a kiadásért felelős személy megjelölésével” – emeli ki a szakember.
Az Alkotmánybíróság egy 2019-es határozatában rámutatott, hogy az Alaptörvényben elismert véleménynyilvánítási szabadság kiterjed a jelöltek és a jelölőszervezetek kampánytevékenységére. Ezért a választási plakátok tartalmát az arra jogosultak szabadon állapíthatják meg, engedély és bejelentés nélkül készíthetik el őket. „Ez az alapvető jog praktikusan csak akkor korlátozható, ha egy másik alapvető jogot, például az emberi méltósághoz, a személyes adatok védelméhez, az egyenlő bánásmódhoz való jogot, vagy a gyűlöletbeszéd tilalmát sérti” – foglalja össze Szalai Anita.
Fontos kérdéskör a kampányplakátok elhelyezésének szabályozása is. Mivel ez a tevékenység is a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik, a választási eljárásról szóló törvény értelmében plakát a kampányban korlátozás nélkül elhelyezhető – a törvényben foglalt kivételektől eltekintve. A jogász elmondása szerint az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a jogalkotó nem alkotta meg a politikai hirdetés indokolatlan és aránytalan korlátozásának kizárását garantáló szabályokat. Az Országgyűlésnek 2019. végéig kellett volna ennek eleget tennie.
A településkép védelméről szóló törvény szerint a pártok és a jelölőszervezetek igényei esetén a jogszabály listaárak alkalmazását teszi kötelezővé a hirdetési felület értékesítői számára, amelyet előzetesen be kell jelentenie a hatóságnak. „Ám a listaárak csak a pártokra vonatkoznak. Civil szervezetek továbbra is vásárolhatnak kedvezményes áron plakáthelyeket” – jegyzi meg Szalai Anita.
A szakember úgy véli, hogy választási kampányt ugyan csak jelölőszervezet, illetve jelöltek folytathatnak, a pálya erősen lejt annak, aki a kampányát ki tudja egészíteni magas büdzsével rendelkező egyéb szereplők hirdetéseivel, amelyek szintén alkalmasak a választói akarat befolyásolására. „A választók számára gyakran nem könnyű felismerni, melyek a valódi jelöltek, illetve jelölőszervezetek hirdetései – hangsúlyozza Szalai Anita. – A reklámjogban fontos elv a szerkesztett tartalom és a reklámtartalom elválasztása. A burkolt reklám tilalmához hasonlóan a burkolt politikai reklámot is szankcionálni kellene. Kezdetnek az impresszum jól látható feltüntetésének következetes megkövetelése is megtenné – márpedig ez elsősorban jogalkalmazási kérdés.”
Arccal a választó felé
S hogy milyen hatással van az óriásplakátok garmadája a befogadóra? Becker György reklámpszichológus, hangsúlyozza, ez egy két másodperces műfaj, ennyi időt szánunk a befogadására. „Három elemet kell tartalmaznia: egy vizuális motívumot, egy fősort és egy logót. Ezekkel lehet bűvészkedni. Az egyik legjobb plakátot, amelyet láttam, a Kétfarkú Kutyák csinálták még egyesületi időszakukban. Az Auchan hirdetését hekkelték meg: a »narancs« szót kicserélték »banánra«, és odaírták, hogy génmódosított. Az emberek pár lépés után visszafordultak: Mi is ez?”
Becker szerint azonban egy narancs, banán, mégoly szép autó, bájos rajzfigura sem olyan érdekes, mint az emberi arc. „Sokan dicsérték a Fidesz-kormány nemzeti konzultációra hívó, emodzsis plakátkampányát. Szomorú, mérges, mosolygó, mindenféle sárga fej. Az üzenetek érthetőek, de az emodzsi csak egy ikon. A valódi arc érdekesebb. Az újszülött rögtön az anya arcát keresi. Úgy vagyunk huzalozva, hogy folyamatosan egymás arcát figyeljük. Ezért a karakteres emberi fizimiska a legjobb metaforája egy üzenetnek. Bródy Sándor mondta nekünk, mikor megmutattuk neki a munkáinkat, hogy egy ember – üzenet. Két ember – reláció. Három ember pedig már tömeg. Értelmezhetetlen.”
Hogyan lehet kiemelni egy politikus tekintetében azt a karakterjegyet, amivel pozitívan tud üzenni? „Erre vannak a portréfotósok – válaszolja Becker György. – A fotogenitás másodlagos kérdés ennél a feladatnál. Bármit meg tudnak csinálni. Igaz, sok millió forint, de ezt a költséget nem érdemes megspórolni. Hiába van szépen kiretusálva egy politikus arca, ha semmitmondóan néz ránk. Kampányban különösen fontos, hogy a vezetők mit sugároznak, mert ez a hatás átterjed a szervezet minden képviselőjelöltjének plakátjára.
Lefelé rugdosás
A reklámpszichológus úgy véli, Márki-Zay Péternek elég jellegzetes kampányplakátjai vannak. Nem a szemünkbe, hanem valamerre fölfelé, a jövőbe néz. Százéves hagyomány, de ma is működik, ha az alany megnyerő külsejű, és elég fiatal. „Egy idős ember már ne a jövőt fürkéssze, inkább nézzen a szemünkbe, mutatkozzon bölcsnek – jegyzi meg Becker. – További előny, ha valakit archetipikus történetbe tudunk illeszteni. Orbánnál sikerült. Ő a legkisebb fiú. Aki vidékről jött, túljárt mindenki eszén, megcsinálta. Ez a magyar népmese szuperhőse. Imádjuk. Még azt is megbocsátjuk neki, ha kiderül, korruptabb a kelleténél. Márki-Zay alakja is összekapcsolható archetipikus mesékkel. Ő lehetne például a furfangos juhász.”
2006-ban a Fidesz kampányjelszava az volt, hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve”. A plakátokon megfáradt embereket láthattunk, köztük egy elkeseredett arcú idős nőt. „A szöveg hazugsága ellenére ez vizuálisan ütős megoldásnak tűnt – idézi fel a képet a szakértő. – Csakhogy a meggyötört tekintet nem váltott ki együttérzést. Az emberek nem szeretnek ilyen arcokat látni. A fiataloknak végképp nem mondanak semmit. Márpedig marketinges közhely: ha elkapod a fiatalokat, mindenkit elkaptál.”
A negatív üzenetekkel egyébként is vigyázni kell, mert általában nem szeretik az emberek. Becker György megemlíti az üzleti világ egyik fontos marketingszabályát: a piacvezető nem rugdoshatja a helyére törekvőket. Arról beszéljen, ő mitől jobb. „Amikor az 1970-es évek végén a Pepsi szüntelenül döfködte a Coca-Colát, az nem szólt vissza. A politikai kampányokban is ez a helyes útmutató. Az ellenzék támadhatja a kormánypártokat, mert ő akar hatalomra kerülni. Nyolc év republikánus kormányzás után Nixonról, a párt elnökjelöltjéről megjelent egy plakát a következő felirattal: Ön venne tőle használt autót? A választást Kennedy nyerte. Az is rendjén való volt, mikor 2006 után az akkor ellenzéki Fidesz támadta Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt. De a hatalomból lefelé rugdosni, kerítésvágó Soros-ügynököknek ábrázolni az ellenfelet – ez már nem kelt jó benyomást. Mint ahogy az sem, ha visszanyúlnak a 2010-es negatív üzenetekhez. Márpedig a »mini Feri« plakát erre épít. Nem igazán átütő ötlet, ráadásul teljes hatásához mindenkinek ismerni kéne az Austin Powers-filmeket.”
Állítás, állítás, állítás
Bármilyen jó is az óriásplakát, csak ráerősít a más csatornákon érkező üzenetekre. Egyfajta ikon. Egy jövőkép és egy ember, aki képviseli. „A politikai »piacvezető« mindig előnyben van, telerakhatja plakátjaival a várost – állapítja meg Becker György. – Ez egy erőd, amelynek bevételéhez háromszor annyi erő kell, vagyis háromszor annyi pénz. És azt is megtanulhattuk Carl von Clausevitztől, hogy az ostromnál egyetlen pontot kell támadni. Az üzenet nem lehet szétforgácsolt, nem jeleníthet meg például hat pártot, csak az összefogásuk céljával lövöldözhet. A sikerhez így is óriási mennyiségű »munícióra« van szükség. Gustave Le Bon több mint százhúsz éve fejtette ki A tömegek lélektana című alapművében, hogy melyek a hatás eszközei a vezetőknél: állítás, ismétlés, lelki infekció. Bármilyen badarságot mondunk is, ha sokszor ismételjük, sokan el fogják hinni. Különösen az idősebbek, ha pozitív az üzenet.”
Az ellenzék jelenleg futó kampánya 1600 óriásplakátból és 400 citylightból áll. Összehasonlításképpen – írta az Egységben Magyarországért sajtóosztálya – a Fidesz mintegy 25 ezer felületen kommunikál.
„A piac szinte teljesen a kormányhoz köthető oligarchák tulajdonában vagy felügyelete alatt áll. Igyekeztünk további plakáthelyeket bérelni, de kijelenthető, hogy Magyarországon az óriásplakátok piacán megszűnt a szabad verseny, így sérül a szabad véleménynyilvánítás szabadsága – fogalmaztak. – Csak mutatóba maradt néhány kisebb cég, akik szó szerint az egzisztenciájukat teszik kockára, ha az ellenzékkel szerződnek. Számtalan olyan tárgyaláson vagyunk túl, aminek a vége az, nem tehetnek mást, ha életben akarnak maradni, nem fogadhatják be a hirdetéseinket.” Hogy mégis van néhány hely, az egyrészt annak köszönhető, hogy vannak még, akik nem kis bátorsággal úgy tesznek, mintha ez egy normális demokrácia lenne – és hogy egyszer újra az is legyen. Másrészt pedig talán a hatalom is ügyel arra, hogy mutatóba minimális helyet hagyjon az ellenzéknek, hogy azt mondhassa a külföldi megfigyelőknek, lám, van itt tere az ellenzéknek is – de a saját erőforrásaihoz képest ez összehasonlíthatatlanul kevés.”
