A Rózsavölgyi intim terében középre helyezték a játékteret. A szereplők gyakorlatilag a nézők között játszanak (díszlettervező: Enyvvári Péter). A negyvenes éveiben járó brit szerző, David Eldridge a saját nemzedékéről írt drámát. A harmincas évei végén járó egyedül élő nő (Danis Lídia) lakásavató bulit tart, amelyen különösebb előzmény nélkül a nőnél négy évvel idősebb férfi (Schmied Zoltán) is megjelent.
A buli végén kezdődik a darab, amikor már a lakásban csak ketten maradtak, a többiek elmentek. A téma fontos: lehet-e magányosan, vagy akár sebzetten, középkorúan újrakezdeni? Tudunk-e még ismerkedni? Képesek vagyunk-e arra, hogy valóban nyitottak maradjunk? Merünk-e még hinni a másiknak? Nem interneten, személyesen. David Eldridge drámája ezeket a kérdéseket veti fel, dadogó, a bizonytalanságot erősítő, csöndekkel teli dialógusokkal és monológokkal (fordító: Hárs Anna).
Mintha elszoktunk volna a csöndektől a színpadon. Zavarba jövünk tőlük, először hibának észleljük. Noha az élet sokszor produkálhat hasonlót. David Eldridge szövege a monológokban erősebb, a hosszas, hezitáló ismerkedő párbeszéd többször nem tűnik életszerűnek, miközben a helyzet esetlenségét, furcsa abszurditását mutatja. Hányszor van olyan, hogy nagyon akarunk valamit és aztán jól, sőt látványosan elszúrjuk.
A mű mindkét szereplőjének van már múltja, a nő magányos, boldog szeretne lenni, és anya. A férfi pedig elvált, van egy kislánya, az édesanyjával él. A találkozásuk hozhatna mindkettőjüknek új időszámítást. Kérdés, hogy megtudják-e lépni azt, amit a sors számukra felkínált. A szituáció talán túl közhelyes, de Dicső Dániel rendező és a két színész sok mindent megold. Elsősorban Danis Lídia játéka ennek a kulcsa. Egy olyan nőt mutat meg, akinek mindent elhiszünk. A vágyakozását, a kezdeményezését, azt, hogy harcol az idővel, ezért szinte mindent egy lapra tesz fel. Nem kertel, nem számítgat, egyszerűen meg szeretné élni a harmóniát.
Schmied Zoltán Danny szerepében nincs könnyű helyzetben, nyilatkozta is, hogy eddig nem játszott hasonló karaktert. Egy külsőleg sármos, határozott férfit kell megjelenítenie, aki belül tele van félelemmel és komplexussal. A megírt szöveget tekintve talán az ő helyzete nehezebb, de a dráma második felére, főként a partner létezéses jelenléte őt is oldja, bátrabban azonosul a figurával és képes megmutatni is, a férfi ellentmondásos, mégis vonzó személyiségét. Szép a pár szimbolikus lemeztelenedése és a jelenet hitelessége érzékelteti, miért kell ennyit várni arra a bizonyos első csókra.
Amikor ezeket a sorokat írom, hajnalban épp kitört Európában a háború. Nem tudjuk még, mi lesz a vége. A Rózsavölgyi előadása egy találkozás kezdetéről tudósít és annak sem tudjuk a végét. Hinnünk kell mindig az emberiben! A Rózsavölgyiben figyeljük Danis Lídia tekintetét. Érdemes!
Infó:
David Eldridge Kezdet
Rózsavölgyi Szalon
Rendező: Dicső Dániel
Magyarországi bemutató, a mű ősbemutatója pár éve volt a londoni Royal National Theatre-ben
