Szomorú tapasztalatunk az utóbbi másfél évtized hazai politikai életében, hogy minden új, korszerűnek, progresszívnek, lendületesnek, mozgósítónak tűnő szerveződés viszonylag gyorsan lefullad. Nem tudta kifutni magát a Lehet Más a Politika, hiába vált ki belőle a realitásokat konstruktívan figyelembe vevő Párbeszéd, alkotott ígéretes programot, adott főpolgármestert Budapestnek, narratívája elakadt. Tömegek lélegeztek fel az Együtt zászlóbontásakor, nem találta helyét, széttöredezett. Most a Momentumnál tapasztalunk hasonlót: energikus kitörési kísérlet a politikai posványból, modern, fiatalokat megszólító, demokratikus polgári hangütés, a párt jelenleg mégis 4 százalékon áll. Egyedül a kormánypárt maradt ütőképes. Amely a kezdet életkori és történelmi energiáit utólag akár cinikusnak is mondható politikai pragmatizmusba fektette, nem félt elvek feladásától, váltásoktól, és jó ideje már a gátlástalan hazudozást is megengedheti magának.
A hazai televíziózás közéleti műsorai hasonló képet mutatnak. Az eltérő politikai-szellemi platformokat képviselő csatornák „vetélkedése” mintha követné a politika meddő egyhangúságát, könnyen elhalnak bennük az újszerű, frissítő szándékú törekvések. A kormánypárti Hír Tv él anyagi lehetőségeivel, egyre kiérleltebb formációkban tartja magabiztos, kurzuskövető hangütését, felszabadultan vállalva hazugságokat, olykor alpári szélsőségességet. Az ellenzéki szavazótábort melengető ATV pedig a másik politikai oldal ritmusában működik: reményteli történések idején felpörög, a bizonytalan periódusokban pedig némi enerváltságot áraszt. De mindenhol, mindenki hozza a maga kis politikusi, szakértői csapatát, beszélgetnek egyet, hol jobbat, hol uncsibbat, oszt ennyi.
Az Öt jó másfél éve felkavarta ezt az állóvizet. Volt előzménye, a Simicska-féle Hír Tv-n elindult Szabadfogás. Abban a radikálisabb baltól az asztal jobb széléig hat véleményformáló reflektált lazán az aktuális közéleti történésekre. Locsiztak, felhevültek, ugratták egymást, és mondtak jókat is. Puzsér Róbert ebben a formációban is frontemberré nőtte magát, és itt hívta fel tévés tehetségére a figyelmet a történészként, vloggerként már ismert Konok Péter. Az alapmintával együtt kettőjüket is átvette az ATV, melléjük rakta Hont Andrást, Jolly Joker Ceglédi Zoltánt, az állandó műsorvezetői szerepet pedig Lampé Ágnes bolondozós énjére bízta. Ez a felállás feszesebb, dinamikusabb, szellemileg szikrázóbb társalgásokat produkált, többek között azért, mert a résztvevők civil szemszögből érveltek, nem követték a politikai hovatartozás iránytábláit. Az indulás idején afféle nagyokosoknak tarthattuk őket a szó lehetséges pozitív értelmében. Beszéltek összevissza, de nem a megszokott módon, nem klisék mentén, és a szórakoztató, szabad lefetyből érdekes gondolatok is kitekeredtek.
Ám minden innovatív mozzanat és nekibuzdulás ellenére a műsor nem tudta tartani lendületét, kezdeti színvonalát. Sokan gondolhatják, ennek alapvetően Puzsér tavalyi kiválása a legfőbb oka, mert itt is frontember volt. Kétségtelenül ő tudja a legjobban nyomni ezt a „mondjuk, mondjuk a hülyeségeket is, csak kikerekedik majd belőle valami” műfajt, de a többiek is sokat fejlődtek ebben, és az új részvevőkre sem lehet panasz, Vona Gábor kifejezetten érdekes színfolt. A probléma mélyebben, a koncepcióban, a szerkesztési elvekben van. Mert ugyan Konokék szabadon, fegyelmezetlenül bármit mondhatnak, de nem bármiről. Kijelölt témákat kell rágcsálniuk, amelyek viszont döntően az aktuálpolitikai műsorszámokat követik. Azoknak is sokszor a bulvárosított, minden orgánumon szétbelezett elemeit. Mit lehet kezdeni századszor Putyin hosszú asztalával, a Márki-Zayt meglegyintő nénivel, a közélet sok barom félmondatával?
Ez a tematika ellaposítja, kicsinyes utcasarki, kocsmai locsi irányába tolja a csapat szövegelési mutatványait. Ráadásul megtévesztő fénybe helyezi mondandójukat. A néző önkéntelenül is politikai állásfoglalást akar kihallani a megszólalásokból, és az ellenzékről tett szarkasztikus, olykor lekezelő megállapításokat kormánypárti szolgálatként értelmezi. Pedig az Öt résztvevőit – és eredetileg talán a műsor készítőit is – mintha más hajtaná. Éppen annak hangsúlyozása, hogy emelkedjünk felül a politikai szféra narratíváin, az ügyes vagy ügyetlen manipulációkon, ne fogadjuk el kritikátlanul a mai polgári demokrácia politikai színjátékait. Ez rendszerkritikai, normák ellen lázadó szemlélet. Csak egyértelművé kéne tenni! Részben ellendülve a napi rágógumiktól, és menni bele félőrülten a bármibe, a víziókba, az igazi szellemi szabadságba. Oda, ahol elüvölthetjük, miért érezzük rosszul magunkat, elátkozhatjuk az összes igazságtalanságot, elmondhatjuk, hogyan szeretnénk élni. Az Ötben meglenne erre a potenciál. De mintha azt az utat választotta volna, hogy rakoncátlan, szórakoztatóipari moralizálással elfogadja a mai politika manipulált valóságképét. Amivel nem ötről a hatra jut, hanem oda, mint annyi, kezdetben bizakodást keltő párt. A rendszerbe.
