Az Anna Karenyina korábbi, Németh László készítette fordításának gyenge pontjai jól ismertek voltak az orosz irodalommal foglalkozó kiadói szerkesztők körében. Van-e a Háború és békét tolmácsoló Makai Imrének (1954) szakmai Achilles-sarka? Más szóval: akad-e elődje munkájának olyan vonása, melyet tudatosan kerülni igyekezett?
Egyvalami biztosan van: Makai Imre igen sok helyen szisztematikusan feldarabolta Tolsztoj körmondatait. Lehet, hogy ez egyenesen kiadói elvárás volt azokban az időkben, amikor úgy képzelték, az új világban minden társadalmi osztály orosz klasszikusokat fog olvasni, ezért meg akarták könnyíteni a járatlan új olvasók dolgát. De ma már nem illik egy világirodalmi óriás mondatait szétvagdosni. És itt is áll az, amit minden régi fordításról el lehet mondani: akkor még nem volt internet, ahol a legobskurusabb utalásokat is ki lehet kutatni, továbbá az elmúlt hetven évben újabb, pontosabb eredeti kiadások jelentek meg, és így tovább. Azt viszont elárulhatom, hogy ebben a mostani kiadásban lesz egy újdonság: a nagy francia szövegrészeket a kiadó kérésére belefordítom a regénybe! Persze nem franciából, hanem azokból az orosz nyelvű lábjegyzetváltozatokból, amelyeket Tolsztoj készített. Nem ördögtől való ez, maga Tolsztoj is megtette egy alkalommal, a mű első komoly magyar fordítója, Ambrozovics Dezső is így járt el 1907-ben, az angolszász könyvpiacon pedig két hasonló változat is kapható, az egyik 2005-ben készült.
A regény sok-sok oldalon át hol a Hadtörténeti Közlemények, hol pedig a Filozófiai Szemle valamelyik testesebb publikációjára emlékeztet. Élvezi az ilyen szakmai kihívásokat?
A hadtörténetet még csak-csak, a filozófiát sokkal kevésbé. De Tolsztoj filozofálása éppen annyira egyéni, magával ragadó és ellentmondást nem tűrő, akárcsak az egész narrációja és írói attitűdje: itt már nem arról van szó, hogy az elbeszélő mindentudó, hanem inkább arról, hogy fenségesen kinyilatkoztató. Itt nincs apelláta, itt meg lesz nekünk mondva, hogy mi a helyzet, legyen szó akár Istenről meg a vallásról, akár arról, hogy egész pontosan miért is kellett Moszkvának leégnie. Legalábbis az olvasás tartamáig megadjuk magunkat, és hátradőlünk: a világ csakis úgy képzelhető el, ahogyan Tolsztoj elénk tárja.
Van-e olyan kulcsszereplő, akinek jellemzése az új fordításban eddig rejtve maradt árnyalatokat kapott?
Őszintén szólva nem tudom, ezt az olvasónak kell eldöntenie. Én csak annyit mondhatok, hogy noha életemben legalább nyolcszor végigolvastam a regényt, fordítás közben újra és újra meglepett, mi minden van még Natasában, Szonyában, vagy éppen az öreg Rosztov grófban. Ez persze minden fordítási folyamatra jellemző lehet, Vas István írja, hogy senki sem ismeri jobban, kívül-belül az adott művet, mint a fordítója. Remélem, hogy ami újat én láttam fordítás közben, abból valami az olvasó számára is átjön.
Épp az Ön egyik interjújából tudjuk: a Háború és béke 3.200.000 karakter terjedelmű. Hol jár most a munkában? Mikorra tervezi a befejezést?
2021. január elején kezdtem, most már a vége felé járok, még húsz oldal van hátra, és következik a százhúsz oldalnyi Epilógus. A kiadás, amiből dolgozom, ezerhétszáz oldalas. Remélem, február végére elkészül a fordítás, és akkor jön majd a három hónapot igénybe vevő generáljavítás. Úgyhogy május végén letehetem a lantot, és november végén remélhetőleg meg is jelenhet a könyv.
Egy ekkora munka nem akármilyen lelki-fizikai kondicionáltságot követel. Mi a módszere?
Itt következhetne a pandémia dicsérete, amitől isten mentsen. Mondjuk inkább azt, hogy én a középkorban másolószerzetes lettem volna egy bencés kolostorban. Mert tény, hogy a kisebb-nagyobb fokú bezártság használt a munkamenetnek. Visszatekintve megdöbbentő, hogy az utóbbi teljes két évet Tolsztojjal tölthettem, az Anna Karenyinával meg a Háború és békével. Ritka dolog az ilyesmi egy mai műfordító pályáján, hálás is vagyok érte. Ami a dolog technikai oldalát illeti, egy ilyen hatalmas munkát csakis nagy fegyelemmel lehet elvégezni. A fordító beosztja magának a napi adagokat, és azokat mindennap meg is csinálja. És hát az is kell hozzá, hogy az ember ne féljen a terjedelemtől. Ismerek kollégákat, akik irtóznak a háromszáz oldalnál hosszabb könyvektől. Én sohasem féltem tőlük, nem egy hasonló méretű fordításom van, A sóguntól és a Gendzsi szerelmeitől Walter Scott nagyregényéig, a Midlothian Szívéig.
S akkor már csak a harmadik nagy Tolsztoj-regény, a Feltámadás hiányzik… Egyszer majd ez is meglesz?
A Háború és békét megjelentető 21. Század Kiadó igazgatójával, Bárdos Andrással ejtettünk szót róla. Én reménykedem, hogy sor kerül rá.
