Azok voltak a szép idők, Orbán, Tarlós meg én együtt – nosztalgiázott Németh Szilárd fideszes politikus a csepeli közpark koncepcióterveinek bemutatásakor. S ha már belelendült az őszinte beszédbe, árnyalta is a képet: „mert szkanderozhatunk egy kocsmában, sör-virsli mellett lemérhetjük egymást, de csak akkor lehet gyümölcse a munkának, amit azután bekajálhatunk, ha együttműködünk”. Példát is hozott a gyümölcsöző együttműködésre, az új csepeli birkózócsarnokot. Ahonnan az első időkben éppen azokat zárták ki – a csepeli birkózókat -, akiknek épült. Kellett a hely Németh frissen gründolt egyesületének.
Németh logikája köszön vissza – ha kissé szofisztikáltabb formában is – Baán László Liget-projektgazda vízióiban is. A teljesen felesleges és öncélúan szép Zene Házát a város legnagyobb közparkjának a kellős közepére sikerült berakni a markáns lakossági és önkormányzati tiltakozás ellenére. Úgy, hogy egyszerűen einstadolták a Városligetet, ahová további monstrumokat építenének a főváros kitartó „nem”-je ellenére. (A csepeli közparkot is olyan helyre tervezik, ami nem az övék. Az ingatlanokat a kiviteli tervek elkészülte után szándékoznak „megszerezni”.)
Orbán a Zene Háza megnyitóján rendkívül elegánsan azt mondta, hogy nem feledi a politikai revansot, csak elnapolja. Majd „áprilisban húzzuk el a nótájukat”. Erre tromfolt rá a minap Baán. Mint mondta: a kormány az önkormányzati választások után önkorlátozást gyakorolt a Liget beépítése ügyében. „Azonban lesz egy újabb választás, ami egy új politikai helyzetet fog teremteni”. Utána eljő a gulyáságyúban csülkös pacalt rottyantó Németh Szilárd által aranykornak nevezett korszak, amikor az együttműködés jegyében elveszik, ami tetszik, megépítik, ami nekik jó, és elvárják, hogy hálásak is legyünk.