Ami az eurót illeti, a tagadók ugyanis statisztikákra hivatkoznak, amikor a valutaövezeti tagsággal kapcsolatban csak a hátrányokra figyelmeztetnek. Magyarország pártpolitikai megosztottsága e fontos kérdésben is nyilvánvaló: vannak, akik már euró-csapdáról beszélnek. Ráadásul az adatok „kellően orientáló” csoportosításában mostanában a nemzeti bank szakemberei is részt vesznek.
Putyin populizmusa ma az egész világot fenyegeti, s az orosz-ukrán válság kezelésében Európa vezetői alig játszanak szerepet. Az Európai Unió megosztása/gyengítése persze több fronton is zajlik. Az eurótagadók adatainak sulykolásával például – a reformok támogatása helyett – sokan igyekeznek politikailag lejáratni a szakértők által amúgy jogosan bírált valutaövezetet.
Nyertesek és vesztesek
Abban általában mindenki egyetért, hogy a nevezetes maastrichti kritériumok felett eljárt az idő. Az 1992-ben megfogalmazott csatlakozási feltételeket elsősorban az infláció miatti félelmek diktálták, s a szigorúságban mindig is élen jártak a németek. Nem szokták vitatni azt sem, hogy az „alapító atyák” tévedtek: a közös monetáris politika nem csökkentette, inkább növelte a fejlett Észak és a „szegény” déliek közötti különbségeket. A 2008-as pénzügyi válság a valutaövezet egészét megrázta, de az azt követő drámai eladósodás a tagállamokat nem egyformán érintette. A gazdag északiak hitelezőkké váltak, miközben a kölcsönökért sorban álló délieknél a költségvetési megszorítások miatt folyamatosan nőttek a lakossági terhek.
A közös valuta mindenképpen megérett az átfogó reformra. A hazai jobboldali sajtó eurótagadói azonban ennél is tovább mennek. Álláspontjuk alátámasztására mostanában a freiburgi Európa-politikáért Központ kutatási eredményeire hivatkoznak. Az elemzők azt vizsgálták, hogy az általuk kiemelt nyolc ország gazdasága hogyan fejlődött volna, ha – euró nélkül – a korábbi nemzeti valutájuknál maradnak. Szerintük az elmúlt két évtizedben egyedül csak Németország és Hollandia profitált, a többiek egyértelműen veszítettek. Németország például a közös valuta bevezetése óta mintegy 1900 milliárd euróval gyarapodott, ezzel szemben Olaszország veszteségei elérték a 4300 milliárd eurós szintet.
Az EU éves költségvetése 170 milliárd euró. Ezért a fenti adatok valóban sokkolóak, feltéve persze, hogy igazak. A sajtóközlemények nem foglalkoznak a freiburgi kutatók által alkalmazott módszertannal és azzal sem, hogy a tagállamok közötti jövedelemátcsoportosítási folyamatok meglehetősen bonyolultak. A „vesztes” pozíció nem feltétlenül a közös valuta létével (tökéletlenségeivel) magyarázható. Görögország súlyos eladósodása például nem az euróval kezdődött, már az övezeti csatlakozáskor is meghaladta a GDP-hez viszonyított 100 százalékos szintet. Miután azonban 2001 után euróban a drachmánál jóval kedvezőbb kamatfeltételekkel juthatott hitelhez, a 2008-as válság előtti kormányzati politika hozzájárult ahhoz, hogy az eladósodás rekordszintre, 200 százalék fölé emelkedett. Az athéni válság elmélyülése természetesen azon is múlt, hogy az euró egységes árfolyama a görögöknek túlságosan erős, és azt – mondjuk a turizmus ösztönzése céljából – önállóan nem értékelhetik le. Ennek ellenére mostanáig fel sem merült, hogy el akarnák hagyni a valutaövezetet. Az is tény, hogy Szlovákia gazdasága az eurócsatlakozás után alig növekedett, de ebben – legalábbis a szlovák jegybank elnöke szerint – inkább a strukturális reformok elmaradása, a gyenge oktatási rendszer és az uniós pénzek észszerűtlen felhasználása játszott szerepet. Igaz, hogy a nemzeti fizetőeszköz exportösztönző leértékelésével nem élhetnek, de az árfolyamkockázat megszűnése a szlovák gazdaságon is nagyot lendített.
Az Európai Unió gazdasági teljesítményét ma sokan bírálják. A technológiai hátrány aligha vitatható: a Forbes magazin 2019-es toplistáján például a világ húsz legnagyobb digitális vállalata között a Deutsche Telekom az egyetlen európai. Az amerikai és kínai cégek dominanciája – többek között – az egységes piacok és valuták fölényét hirdeti. Ehhez képest nagy eredmény, hogy 20 év alatt sikerült az eurót a világ második legfontosabb tartalékvalutájaként „felépíteni”, s a mai viták inkább az ahhoz való csatlakozás mikéntjéről szólnak. Az Európai Központi Bank adatait talán elfogadhatjuk hitelesnek: az övezeten belüli kereskedelmi forgalom – a válságok ellenére – mintegy 5 százalékkal bővült az euró bevezetése óta.
Árfolyamviták és költségvetési unió
A freiburgi kutatók által újra napirendre tűzött jövedelemelosztási problémákról a pénzügyi szakértők már régóta vitatkoznak. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a robusztus német gazdaság sikerei milyen mértékben tulajdoníthatók a közös valutának? Ismert, hogy Németország az európai partnereivel szemben (is) évtizedek óta hatalmas külkereskedelmi többlettel rendelkezik. Ezt nemcsak feldolgozóipara kimagasló versenyképességének és a mérsékelt belső lakossági fogyasztásnak köszönheti. Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza szerint
Németországot az euróövezetből származó járulékos árfolyamelőny is nagyban segíti. Számításai szerint az euró közös árfolyama a németek számára 20-30 százalékkal gyengébb a dollárral szemben, mint amilyen akkor lenne, ha az ország még mindig márkában kereskedne. Ez esetben ugyanis a kimagasló gazdasági teljesítmény felértékelné a nemzeti valutát, ami visszafogná a kivitel szárnyalását. Ekkor viszont az európai partnerek is többet exportálhatnának német földre. Vagyis Németország a többiek rovására gyarapodik, és – a lényeget tekintve – a közös valuta rugalmatlan árfolyama miatt az euró első számú nyertese.
Palánkai Tibor akadémikus nem vitatja, hogy létezik „német kérdés”. Szerinte azonban a berlini gazdaságpolitika kritikusai gyakran eltúlozzák az árfolyamprobléma jelentőségét. A valutaárfolyamokat napjainkban már nem annyira az országok kereskedelmi pozíciója, sokkal inkább a tőkepiacok (devizatőzsdék) öntörvényű világa mozgatja. A helyzet megítélését az is bonyolítja, hogy a világkereskedelem 70 százalékát a multinacionális óriásvállalatok ellenőrzik, s ennek mintegy fele a multik szervezeti egységei közötti „belső forgalom”, ahol nem kell az árfolyamokra figyelni. Palánkai Tibor ezzel kapcsolatban a Financial Times egyik – nyilvánvalóan túlzó, de a világgazdaság mai realitásait tükröző – cikkét is idézi. Az FT szerzője szerint ha egy óriásvállalatnál árfolyamprobléma merül fel, akkor a pénzügyi igazgatót egyszerűen ki kell rúgni.
A jövedelemátcsoportosítás az uniós tagállamok között az árfolyamtól függetlenül is jelentős. A 2008-as pénzügyi összeomlást követő euróválság, valamint a mostani világjárvány is bizonyítja, hogy a fejlettségi különbségeket valamelyest kiegyenlítő költségvetési transzferek nélkül a valutaunió növeli az egyenlőtlenségeket. Az átfogó reformot emellett az is sürgeti, hogy a Covid-19 az európai pénzügyi szabályozás alapelveit is felülírta.
A tagállamok a szigorú maastrichti követelményektől messze elmaradnak és az Európai Központi Bankot sem korlátozza a jegybanki adósságfinanszírozás – amúgy uniós alapszerződésben rögzített – tilalma. Ezért a tagállamok 2020-ban megtett első lépését nyugodtan nevezhetjük történelminek. Megszerezték a németek egyetértését és a közös adósságfinanszírozással létrehozott helyreállítási alap (Next Generation EU) reményt ad a kilábalásra. Idővel talán a költségvetési unió felé is elindulnak.
„Mit kíván a magyar nemzet?”
Többek között eurót a több mint tíz éve gyengülő forint helyett. A Euronews 2022. január 18-i száma hosszú cikket szentelt a témakörnek. Ebben idézik az Eurobarometer tavalyi felmérését, amelyet a közös valutát még nem használó tagállamokban készítettek. Eszerint a magyar lakosság 69 százaléka támogatja az euró bevezetését. A kormány felelőssége, hogy az országban több millióan a létminimum szintjén (vagy az alatt) tengődnek, miközben a felső rétegek megtakarításai folyamatosan nőnek. Az Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a háztartások pénzügyi vagyona 2021-re 59.411 milliárd forintra emelkedett. Márpedig ez a hatalmas összeg a forint romló árfolyama miatt – euróban kifejezve – naponta lesz egyre kevesebb. A gyengülő forint az inflációt is növeli azáltal, hogy drágulnak a fontos importtermékek (pl. üzemanyag, kávé, műszaki cikkek).
A Euronews azt is számba veszi, hogy a gyengülő/gyengített hazai valutának kik lehetnek a legnagyobb nyertesei. Mindenekelőtt a kormány, miután az uniós támogatások rendszeresen érkező euró milliárdjait értelemszerűen forintban lehet elkölteni. De a Magyar Nemzeti Bank is jól jár. 2019 óta minden évben nagyjából 250 milliárd forintos „nyereséget” realizál csak abból, hogy az euróban meglévő devizatartalékokat a gyenge forintra váltja. Talán az eurótagadóknak mégsem a közös valuta strukturális bajaival lehet gondjuk.
