Kós Károly alkotótársa volt, ezért legismertebb épületei is gyakran Kós nimbuszát növelik. Pedig szorosan együttműködő harcostársak voltak fiatalon, pályájuk párhuzamosan alakult. Az Áldás utcai iskola a Rózsadombon, a Wekerle-telep Kispesten, az Állatkert és néhány budai villa – de Zrumeczkynek csak 33 év adatott.
A fiatal építészt az első világháborúban műszaki egységhez osztották be a keleti fronton, de miután az oroszok békét kötöttek, majd a forradalom miatt kiléptek a háborúból, a Kárpátok innenső oldalára került, ahol a Kassától északra fekvő Sáros vármegyében szlovák falvak újjáépítését vezette. Innen már súlyos mellhártyagyulladással, nagybetegen küldték Budapestre gyógyulni, de későn. Barátai könnyen szerethető kollégaként gyászolták, Györgyi Dénes (a Markó utcai trafóházból lett irodaház és a Honvéd utca sarkán, mellette álló puncsszínű „elektromos” bérház tervezője) így búcsúztatta: „A magyar műtörténet nem fog észrevétlenül elhaladni mellette, az ő munkája mellett. És ha fölépül valaha a nemzeti architektúránk épülete, mint ahogy erős a hitem, hogy fölépül, akkor a kövei között ott lesznek (…) népművészetünk alapjaira rakva az ő téglái is, melyeket hívó lélekkel, magyar szívvel ő hordott oda.”
Kós Károly, Kozma Lajos, Györgyi Dénes és többiek. Egyetemista korában csatlakozott ő is az akkor induló fiatalok köréhez, akik 1907-ben egy egyetemi kiállításon mutatkoztak be – őket hívták később a Fiatalok csoportjának. A Fiatalok egyrészt a historizmus, másrészt az ezt képviselő és uralkodó pozícióban lévő „öregek” ellen lázadtak a népi építészet felé fordulva, mert úgy gondolták, az ősi és nemzeti nem a girlandokban és az épület díszeiben jelenik meg, hanem a falusi épületek szerkezetében, anyagaiban – és a mögötte felhalmozódott évszázados tapasztalatban. Mérnöki oklevelét 1907-ben kapta meg, utána Kóssal (építésztársával, egyben komájaként, mivel első fiának keresztapja lett) együtt kutattak Erdélyben és Kalotaszegen, igyekeztek megérteni népi építkezés, a látható szerkezetek és a helyi adottságok, illetve igények közötti kapcsolatokat.
(Kistapolcsányi, zrumovai és csácai) Zrumeczky Dezső 1883-ban a fővárostól délre, Inárcspusztán született. Születése után apja nem sokkal anyagilag tönkrement, így a család az akkor még önálló Kispestre költözött, ahol fuvaros vállalkozásba kezdett. Az építészhallgatónak viszont már magát kellett eltartania – többen a korai rossz nagyon rossz körülményeit is okolták azért, hogy ekkor szerzett tüdőbajába végül nagyon fiatalon belehalt.
1910-ben Marschalkó Bélával nyitott saját irodát, de Kós Károllyal közösen szereztek nevet. Első közös munkájuk az óbudai (az Árpád-híd felüljárója melletti) református parókia megtervezése volt. Magastető, puritán főhomlokzat egy főszereplő faszerkezetű erkéllyel – már itt felismerhető a közös építészeti karakter. Zrumeczky Kóst hívta tervezőtársul, és ez az első siker segítette tovább őket, hogy az újjáépülő fővárosi Állatkertben jussanak újabb és sokkal látványosabb megbízáshoz.
Aztán jött minden egyszerre. Ezzel egy időben bízta meg például a főváros az Áldás Utcai Általános Iskola megtervezésével is. Mozgalmas tömegalakítás, festői tetőjáték, korszerű alaprajz és nagy ablakok – az iskola Bárczy István polgármester iskolaépítő programjának harmadik ciklusában épült: a program részeként 36 iskolaépület készült el száz évvel ezelőtt, például a Városmajor utcai is, Kós Károly tervei alapján. Az Áldás utcai iskolában az 1912/13-as tanév volt első, a környező villatulajdonosok és házmesterek gyerekei külön fiú- és lányosztályokba jártak – ezért volt/van az épületnek külön bejárata az Áldás utcából, illetve a Szemlőhegyi útról is. (A zegzugos iskola tereiben többféle állatmotívum bukkan fel: a kapuban, majd visszatérően a tudós bagoly, a lépcsőkorlátokon színes madarak.)
Az Állatkert emlékezetes épületein is közösen dolgoztak, bár Zrumeczky állítólag a gazdasági és baromfiudvar, a madárház, illetve a fácános tervezésében vállalt nagyobb részt. Ezek a pavilonok a sok fával, a magas tetőformákkal, a deszkakorlátos tornácával és olykor kalotaszegi templomtornyok megidézésével újabb lehetőséget jelentettek az erdélyi építészeti formakincs felhasználására – ezek persze nem replikák voltak, hanem a parasztházak és kerített templomok formáinak kissé romantikus variációi a népi épületek jellegét és arányait felhasználva.
1909 és 1912 között tervezték együtt a Fővárosi Állat- és Növénykert épületeinek jelentős részét, de nagyjából ekkor indult meg a kispesti Wekerle-telep kiépítése is. A tisztviselő- és munkástelepet a fővárosba betelepülő vidékieknek és a lakásínség enyhítésére tervezték meg. 1925-ig több mint ezer ház épült itt fel – Zrumeczky Dezső ennek tervezésében is részt vett. A több lépcsős építkezés során különösen a telep központjának kialakítása okozott gondoz, ezt végül Kós Károlyra bízták, aki az ide betorkolló sugárutakat szintén erdélyi, középkori términtákat követve tervezett meg. („…az emlékezetembe idézett, látott ismerős bel- és külföldi téralakítások közül kiválasztottam a véleményem szerint legsikerültebbeket /szebeni »Groszer Ring« és a kolozsvári »Mátyás király-tér«/, ezek pozitív tanulságainak alapján fogalmaztam az én javaslatomat…” írta erről.)
1912-ben, a keleti és a nyugati oldali házakkal kezdték a központi tér kiépítését. Kós ide is kollégáit hívta. Elsőként két saját, valamint Zrumeczky 10-es és 11-es számú épületeinek tervei készültek el – utóbbi házakat köti össze ma is a Zrumeczky-kapu. A világháború az építkezést ugyan megállította, de a tér építése később is folytatódott az eredeti építészeti arculat szerint. A Zrumeczky-kapu ma is a Wekerle-telep egyik szimbóluma, az eredetileg Fő tér, ma Kós Károly tér nyugati kapuja – Kósé a vele átellenes oldalon áll. A háromnyílású Zrumeczky-kapu a közepén a járműforgalom zajlik, oldalt a gyalogosok járnak, fölöttük az íveken lakóépület. Lábazata terméskő, felette farönkökből összerótt, boronafalas épület rusztikus, fűrészelt deszkaoromzattal – emlékezetes és nagyvonalú épület maradt száz év után is.
Tíz alkotói évébe még belefért két alig ismert budai villa. Ezek a kor két divatos – és akkor még fiatal – írójának készültek, Herczeg Ferencnek a Hűvösvölgybe, Tormay Cécile-nek pedig a Szalonka utcába. Utóbbi valójában nyaraló volt, hiszen a harmincas Tormay a józsefvárosi Kőfaragó utcában lakott, a szintén hűvösvölgyi Szalonka utca 6/A első könyvsikerei után, 1913 körül épült. A Hűvösvölgyi úton áll – ma már egy, a látványt kizáró kerítés mögött – a Herczeg Ferencnek készült ház. Herczeg visszaemlékezéseiben megírta, hogy amikor az építész megkérdezte megrendelőjét, hogy mit fejezzen ki az épület, az író azt felelte, hogy „Hagyjanak engem békében!” A magas kőkerítés, a hűvösen erdélyies vár-szerű jelleg ma is maximálisan megfelel ennek.
