Ami azonnal feltűnik: a címben nem a régóta megszokott Karenina, hanem – meghökkentő újdonságként – Karenyina áll! Méghozzá helyesen, hiszen az orosz kiejtés egyik alapszabálya szerint az „i” meglágyítja az előtte lévő mássalhangzót, vagyis az „n”-ből „ny” lesz – legalábbis ha az orosz hang legközelebbi magyar megfelelőjét alkalmazzuk. Ez a változás látványosan jelzi: a világirodalom egyik legnevezetesebb klasszikusának új magyar fordítása született, ami igazi szenzáció.
Tolsztoj művének korábbi – eddig megannyi kiadásban megjelent – fordítását Németh László készítette. Őt idézve: „Már mint öregedő író majdnem két évet töltöttem Tolsztoj szolgálatában. Nem úgy, hogy őt is szolgáltam, hanem hogy az alváson kívül mást sem csináltam. A Karenin Anná-t több mint fél évig fordítottam, aztán csaknem fél évig tartott a fordítás megkívánt átdolgozása.” Ez – elképesztően rövid idő. A bravúros gyorsaságnak természetesen ezúttal is ára volt: a kétségtelen erényeket beárnyékolták a tévesztések, félrefordítások, a nehézkes, csikorgó mondatok garmadái. S miként arra egy interjúban az új fordítás készítője is utal: a hatalmas rutin sem ellensúlyozhatta azt, hogy Németh nem igazán ismerte az orosz kultúrát: a korabeli közigazgatás jellegzetes nyelvi formuláit, a pravoszláv rítusok, a hozzájuk köthető szokások, szólás-mondások kimeríthetetlen fordulatait. S jóllehet, az 1951-es első kiadást követően profi szerkesztők sora javította a hibákat, a suta szerkezeteket, a hatalmas méretű szövegben ennek ellenére bőven maradtak nem eléggé jól megoldott fragmentumok – például a szóhasználat vagy a mondatfűzés esetlenségei. (A pontosság kedvéért: a cikkbeli idézeteknél az 1963-ban megjelent tizedik kiadást használtuk.)
Az új fordítás készítője, Gy. Horváth László, mint erre a már említett beszélgetésben maga is utal, neves elődjéhez képest kétségkívül előnyösebb helyzetben láthatott munkához. Az egyetemen orosz–angol szakon végzett, azaz szisztematikus nyelvi képzést kapott, rendszerezett irodalom- és kultúrtörténeti tudásra tett szert. Több évtizedes szakszerkesztői, fordítói gyakorlata magától értetődően ezúttal is segítette. Ráadásul az időközben megjelent jóval pontosabb eredeti szövegvariáns alapján dolgozhatott. S az idő sem szorította. A Németh László-i fél évvel szemben egy egész esztendőt áldozhatott a magyar változat elkészítésére.
Az eredmény meggyőző lett. A szöveg a korábbi fordításhoz képest természetesen jóval közelebb áll a mai élő beszédhez. Stílusának gördülékenysége olvasóbaráttá avatja Tolsztoj gyakran igencsak bonyolult mondatszerkezeteit. Mindezt célszerű néhány példával szemléltetni. Itt van mindjárt a mű szállóigévé híresedett nyitómondata, ami Némethnél így hangzik: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Ugyanez Gy. Horváthnál: „A boldog családok mind egyformák, minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan.” A régebbi fordítás végére tett névmás nehézkessé teszi a mondatot. Az új a szóismétléssel oldja a szöveget, a „hasonlók egymáshoz” helyére lépő „egyformák” szintén könnyíti a stílust.
Másodikként nézzük meg a regénynek azt a kulcsfontosságú részét, amikor Vronszkij megpillantja Annát! A korábbi verzió szerint: „szükségét érezte, hogy még egyszer visszanézzen rá; nem azért, mert nagyon szép volt, nem is az előkelő, szerény báj miatt, amely egész alakját eltöltötte; kedves arckifejezése volt, ahogy elment mellette, valami rendkívül gyöngéd és barátságos.” Az újban: „erős késztetést érzett, hogy még egyszer ránézzen – nem azért, mert nagyon szép volt, nem azért, mert egész alakjából elegancia és visszafogott kecsesség áradt, hanem azért, mert bájos arcában, ahogy elhaladt mellette, volt valami különleges gyengédség és finomság.” Németh megoldása kissé olyan, mintha még nyersfordítás lenne. Az új változatot viszont kerek egésznek érezzük.
Harmadiknak vegyük az Anna, Kitty és Vronszkij háromszögében érzelmi viharokat keltő bál egyik lényegi, elemzésekben gyakran emlegetett fordulatát. A régi változatban: „Kitty szemét természetfölötti erő húzta Anna arca felé. (…) gyönyörű ez az arc a maga elevenségében; de volt valami félelmetes és vad is ebben a gyönyörűségben.” Mindez az új tolmácsolásban: „Kitty szemét valamilyen természetfeletti erő vonta Anna arcára. (…) bájos az a szép, élénk arc; de volt valami borzalmas, valami kegyetlen ebben a bájban.” Félelmetes és vad – borzalmas és kegyetlen: a különbség nyilvánvaló.
Az új fordítás – végül is ez a lényeg – remek lehetőséget teremt arra, hogy ismét belefeledkezzünk Tolsztoj nagy művének kimeríthetetlen gazdagságú világába, hogy átéljük hőseinek örömeit és fájdalmait, konfliktusait és rettenetes tragédiáit. Megint szembesülhetünk azzal: a regény milyen kivételes intenzitással kérdez rá az értelmes élet mibenlétére. Ezúttal az elvontabb részek befogadása is jóval könnyebb a korábbiaknál. Az Anna Karenyina ugyanis, nem árt ezt újra és újra kiemelni, mai magyar nyelven szól hozzánk, így voltaképp az orosz olvasókhoz képest is jókora előnyben vagyunk. – Németh László fordítása több mint hetven évvel ezelőtt jelent meg. Bizonyos, hogy Gy. Horváth László munkája is hosszú évtizedekre velünk marad.
Infó
Lev Tolsztoj: Anna Karenyina
Gy. Horváth László fordítása
Európa, 2021.
