Van egy ismert arc, sok témában feltűnik: mosolygós parasztbácsi kucsmában. Egyik alkalommal ez volt szöveg-buborékban mellette: „Megint eltelt egy nap anélkül, hogy használnom kellett volna a Pitagorasz-tételt.”
A parasztemberek általában nem a bőbeszédűségükről híresek: megértem a bácsit, hogy tömören akarta kifejezni magát. Én azonban szószátyár városi tanár vagyok (ráadásul matematikatanár is, aki a Pitagorasz-tételt bizony nemcsak tanulta, hanem tanította és használta is): örömmel segítek neki megfogalmazni a mondanivalóját.
Íme:
Kedves Ismeretlen Városi Barátom!
Őszintén szólva úgy érzem, hogy az életed sokkal egyszerűbb az enyémnél: a város ezerféle dologban kiszolgál téged. De azt hiszem, te is azt gondolod rólam, hogy kettőnk közül az én életem az egyszerűbb.
Pedig csak nagyon más.
Tudod: én nem doktoráltam meteorológiából – de ha a kertemben látom a falevelek mozgását és beleszagolok a levegőbe, akkor pontosabban tudom a holnapi időjárást, mint a meteorológiai tanszék minden professzora együttvéve.
De ez nem attól van, ahogyan sokan nosztalgikusan bólogatva mondják, hogy lám, a paraszti tudás milyen hatalmas, mert a parasztember időjós is és állatorvos is és botanikus is, és hadd ne soroljam, hányféle mindennek a tudósa. Egészen más van emögött.
Az a helyzet, hogy én gyerekkoromban az apámtól megtanultam mindezeket. Ott sertepertéltem körülötte, és hallgattam, amit mond az időjárásról; megnéztem és megjegyeztem, mit csinál a beteg birkával; vele gyűjtöttem a gyógyfüveket – és begyakoroltam, kezdetben sok hibával, később meg már úgy, hogy most már a fiam éntőlem lesi el.
Kitalálod-e, hogy apám honnan tanulta? Azt mondod, a nagyapámtól? Bingó – ahogyan ti városiak nagy lazán mondjátok, ha valaki eltalálja a helyes választ. Bizony erről van szó: én a legkevesebbre becsülve is harminc-negyven teljes nemzedék tudásának vagyok az örököse – miközben például a meteorológia-tudomány alapján való időjárás-előrejelzés éppen csak százéves.
Igaz, semmit nem tudok, például, a tengermélyi áramlásoknak az éghajlatra való hatásáról. De a mi falunkban nincsenek tengermélyi áramlások – az utóbbi hatszázezer évben legalábbis. Amit itt mifelénk tudni kell és tudni lehet, azt tudom. Viszont be kell vallanom azt is, hogy ha száz kilométerrel arrébb költöznék, akkor már nem biztos, hogy ugyanígy működne a tudományom.
Én nem képleteket és levezetéseket tudok, hanem cselekedeteket és megfigyeléseket és munkafogásokat és következtetési sémákat – de azokat ezrével. Ami miatt az életemet egyszerűnek látod, az az, hogy észre sem veszed mindazt, amit én megfigyelek, magamban megjegyzek, kiókumlálok. Csak azt látod, hogy erre-arra terelem a birkát a legelőn; de nem tudod, hogy már reggel elterveztem, hogy például merre nem terelem mégsem, vagy hol nem hagyom megállni őket, hogy le ne legeljék most nyáron azt, ami télen is zöld maradna – hogy csak egyetlen dolgot mondjak, amire, kedves ismeretlen városi barátom, aligha gondolnál.
Tizedannyit sem tudsz, az én világomból századannyit sem veszel észre, mint én. Ezért látod az életemet, a gondolkodásomat, a viselkedésemet egyszerűnek.
Van azonban valami, amire pedig, veled ellentétben, én nem vagyok képes.
Irdatlan tudás örököse, őrizője és továbbadója vagyok, ezt mondtam már. De annak, hogy ez a tudás használható is, van egy feltétele. Úgy terelem a birkát, ahogyan apámtól tanultam, ő meg az ő apjától; a párom úgy főz belőle pörköltet, ahogyan az anyjától tanulta, az meg az ő anyjától. De ennek az a feltétele, hogy a birkában, tudod, nem szoktak operációs rendszert frissíteni, és a birkahús nincs más anyagból, mint az apám és nagyapám idejében.
A tréfát félretéve: tizedannyit sem tudsz, mint én – de százszor annyira figyelsz arra, hogy mikor mi változik. Ha én arra terelem a jószágot, mint tegnap: nem fordulhat elő, hogy hirtelen kinőtt egy hegy és másfelé kell mennem. De veled előfordulhat, hogy egy útépítés miatt ma másfelé jár az autóbusz, mint tegnap – és ezt tegnap este már tudnod kellett, hogy ma időben indulhass munkába. Én úgy szólok a kutyához, mint apám és nagyapám, de neked tudnod kell, hogy egy jogszabály-változás miatt ma másképp kell sétáltatnod a te kutyádat, mint tegnap.
Tizedannyit sem tudsz, mint én – de azt százszor tanulod újra.
Az én párom, ha tíz csepp citromlevet tesz a süteménybe, az nem attól van, hogy kikalkulálja a citromlé és a lisztben lévő keményítő kémiai kölcsönhatását, hanem nemzedékek során át kipróbálták a kilenc és a tizenegy cseppet is, és a tíz vált be legjobban. Te viszont hiába szoktál rá egy ételízesítőre: ha a divat egyszer csak valami változást hoz, kezdheted a kísérletezést elölről. Mi módszereket tudunk számtalan helyzetre, amely előadódhat, mert az elmúlt nemzedékek sora alatt már ez is, az is előadódott. Te azt kell, hogy tudd, hogyan tudsz az új helyzetekre módszert találni – esetleg kitalálni. Én ezrével kaptam meg apám és nagyapám tapasztalatait. Te nap mint nap kerülsz olyan helyzetekbe, ahol nincsenek tapasztalatok.
Mindketten bizonytalanok volnánk a másikunk helyén: nem azért, mintha bármelyikünk is ostobább lenne a másikunknál, hanem nemcsak hogy nem tudjuk, ami a másikunk világában fontos, de még csak a hiányát sem érezzük: rákérdezni sem tudunk.
Egyébként pedig köszönöm, hogy ha mondjuk földmérő vagy, akkor helyettem is használod a Pitagorasz-tételt. Én ezt nem teszem – nem mintha képtelen volnék ilyesmit megtanulni, csak hát éppen úgy nem érdekel, ahogyan téged nem érdekel az, hogy min múlik, melyik lovat melyik oldalra fogom be a szekér elé.
Jobban kellene tisztelnünk egymást, mindkettőnknek tanulni volna érdemes a másikunktól, mert mindketten olyan értékeit ismerjük a világnak, amelyekre a másikunknak még szavai sincsenek. Nem röstellem, hogy én kezdjem a beszélgetést, ha már te a városi nagy nyüzsgésben elfelejtkeztél rólam: vendégem vagy egy pörköltre, ha erre jársz.