Keveset sikerült tenni annak elfogadtatásáért, hogy a társadalmi jól-léthez hozzá tartozik a humánum. Így fogalmazott önéletrajzában, ám hozzátette, ennél sokkal többet jelent, hogy egész életében támaszt, melegséget adtak a barátai, munkatársai, egykori tanítványai, de legfőképpen a családja. A munka és a magánélet mindig megfért egymás mellett?
Lényegében igen. A munkám szerencsére olyan volt, hogy én határozhattam meg, hol, mikor és mennyit dolgozom. Bár éppen amikor a gyerekek kicsik voltak, nyolc órát töltöttem a hivatalban. Nem állítom biztosan, hogy akkor minden egyensúlyban volt, de hétvégéken sokat kirándultunk a férjemmel és a gyerekekkel. A barátokra is jutott idő. Legtöbben a középiskolából és az egyetemről maradtak, és sokan jöttek a szakmából is. Nincsenek sokan, de ők egytől egyig az életem meghatározó részei.
A szociálpolitikában, a szegénységkutatásban megkerülhetetlen a neve. Mikor érezte, hogy ezzel szeretne foglalkozni?
Vannak korai emlékeim arról, hogy az anyám felhozott a lakásunkba éhes utcagyerekeket. Ez meghatározó élmény volt, de ha komolyan belegondolok, akkor sokkal később, a 60-as években végzett családlátogatás-sorozat volt az igazi mérföldkő. Ekkor még statisztikus voltam, és néhány kollégámmal lehetőséget kaptunk arra, hogy a hivatal Ladájával bejárjuk a fél, vagy talán az egész országot. Szegény és gazdagabb családokhoz is bekopogtattunk, a legtöbb helyen szívesen fogadtak minket. Ez jó lehetőség volt arra, hogy valamit megismerjünk az életből.
Mi olyat látott, ami addig ismeretlen volt ön előtt?
A cigánysoron láttam, milyen az, amikor az egész lakás egyetlen szobából áll, és abban nyolcan laknak. A szekrény mögött, a szekrény alatt, az ágyon és az ágy alatt is alszanak. Láttam, hogy mit esznek, milyen az, amikor a gyerek éhesen áll fel az asztaltól. Nagyképűség lenne azt állítanom, hogy megismertem ezt az életet, de azért valami képem van arról, hogy nagyon sokan milyen hiányokkal éltek, és élnek ma is. Nincs ágy, ágynemű, étel, ruha. Hiányoznak az iskolaszerek, a hely, ahol a gyerekek megírhatják a leckéjüket. Nincs olyan felület, ahová letehetnének egy füzetet. Ez körülbelül meg is határozza, hogy aki így nő fel, hogyan teljesít az iskolában. A fejlődés legfontosabb folyamata, hogy egy gyerek ki tudja magából hozni azt, ami benne rejlik. Ilyen feltételek mellett ez képtelenség. Aki soha nem kap lehetőséget arra, hogy énekeljen, bármilyen tehetséges, nem lesz belőle Pavarotti.
A gyerekek jövőjét tartja az ország sorskérdésének. Milyen jövőképet lát?
Úgy tűnik, hogy a rossz esélyekkel induló gyerekek lehetőségei tovább romlanak, a jó helyzetben lévőké javulnak. Akinek sikerül bejutni egy jó iskolába, ott megfelelő feltételek mellett fejlődhet. A speciális igényű gyerekekkel viszont keveset és kevesen foglalkoznak, alig van korai fejlesztés és utazó pedagógus. A hátrányok csökkentésére, lefaragására egyre kisebb az esély.
Lemondott a kormány a szegényekről?
Azt hiszem igen. Hiányzik az emberi méltóság tisztelete is. Érdemes lenne idézni egyes politikusok különböző megszólalásait ebben a témában. Sokat gondolkodtam azon, mit is jelent ez a kifejezés. Nem igazán tudom megmondani, mert bár az alapdokumentumainkban szerepel ez a szó, de a kultúránkból hiányzik. Egy alapvetően feudális viszonyokkal terhelt országban élünk, ahol a szimmetrikus méltóság tisztelete egyszerűen nem létezik. Merthogy a feudális viszonyok pont arról szólnak, hogy alulról felfelé tisztelet jár, felülről lefelé pedig ennek hiánya a természetes. A szegények tisztelete például azt is jelentené, hogy legalább valamilyen minimális feltételt biztosítanak számukra. A segélyezés megszüntetésével viszont elvették az alapjövedelemszerű, a minimális megélhetést biztosító ellátást is. A válság után a legtöbb országban bevezettek ilyesmit, nálunk csak egyéni kéregetéssel lehet támogatáshoz jutni. Ez sok családnak már nem megy; akinek az a bizonyos méltóság fontos, igyekszik elkerülni ezt a helyzeteket.
Ha a méltóságról és mások tiszteletéről beszélünk, a kormány gyermekvédelmi szemlélete mellett sem mehetünk el szó nélkül. A kormány szerint a családi kapcsolat alapja a házasság – az anya nő, az apa férfi. Karácsonyra készülve 14 egyház is kiadott e témában egy nyilatkozatot. A bíróság pedig a napokban kimondta, nem sértett jogszabályt az a lap, amelyik cikkében egy meleg örökbefogadó pár gyermekéről azt írta, idővel a kisfiú is beszivárványosodik, és a család költözzön el együtt melegebb éghajlatra. Erről mi a véleménye?
Az azonos nemű házaspárok iránti tolerancia Magyarországon, főleg vidéken szinte nem létezik. Egyébként arányuk nagyon kicsi: 1,5 és 3 százalék között mozog. De attól, hogy valami nem túl gyakori, még lehet nagyon fontos. Ez igaz ezekre a családokra is. Aki méltóságukban megalázza, megbélyegzi, megszégyeníti őket, az a gyermekük gyerekkorát is elrontja.
A koronavírus járvánnyal összefüggésben, az oltás- nem oltás kérdésében van helye a toleranciának?
Oltáspárti vagyok. Nem is egészen értem, hogy van az, hogy egyes országokban kötelezővé lehetett tenni a vakcinát, nálunk pedig naponta változik az álláspont erről. Bizonyos betegségek esetén nyilván nem lehet oltani, ez világos. De ezt az orvosok feladata eldönteni. A többieknél miért lehet ez kérdés? Nem értem, hogyan lett ebből ekkora probléma. Mióta megszületünk, tele vagyunk mindenféle oltással. Kanyaró, szamárköhögés, meg sok más betegség ellen megszúrják a kicsiket. Most mitől félünk? Mindig akkor lesz valamiből ekkora probléma, ha ahhoz érdekek fűződnek. Talán a politikai szempontok is jelen vannak. Nem tudom.
Az elmúlt hónapokban is jelen volt, és a következő időszakban is fontos szerephez jut a politika. Bízik az összefogásban?
Nem igazán. A választók 60-70 százaléka nem szereti, mégis elfogadja a Fidesz uralmát. A kormánypártnak szerencséje van abban, hogy egy gazdaságilag nyugalmas időszakban lehet hatalmon. Általában igaz, hogy ha a német gazdaság jól megy, akkor a magyar gazdaságnak sincs oka a panaszra. Ez most is így van. A nyugdíjemelést meg lehet csinálni, a nominálbérek is emelkednek. Az árindexről viszont nagyon keveset beszélnek. Amikor még statisztikus voltam, egymás mellett szerepeltettük a nominális béremelkedés mértékét, az árindexet, és az e kettőből létrehozott harmadik mutatót, a reálértéket. Merthogy az mutatja meg a tényleges vásárlóerőt. Most erről mintha nagyon kevés szó esne. Talán nem véletlenül. Ami a politikában történik, vagy éppen nem történik, annak mindig oka van. A nyugdíjasoknak kedvező juttatások fedezetéről is nagy a hallgatás. Akinek nem ez a szakmája, nyilván nem vizsgálja, hogy miből van erre pénz, milyen más csökkentések ellenében jut forrás az ő növekvő jövedelmére, és vajon mi lehet a háttérben. Tehát téma van bőven, sok mindent világossá lehetne tenni. Ez lenne az ellenzék dolga, de ahhoz, hogy a baloldal összefogjon, mindig is kellett egy húzószemélyiség. Most az egész ellenzéki oldalon nem látok erre alkalmas embert.
Márki-Zay Péter nem ilyen?
Valami remény van rá, talán tényleg ő az egyetlen ilyen ember, és még egyik tábor sem sajátította ki. De túl sok erő szerveződik arra, hogy lejárassa, akár hazugságok árán is kihúzza alóla a népszerűséget. Nagyon nagy kár lenne, ha ez sikerülne, hiszen sokan el tudnák őt fogadni annak köszönhetően, hogy sokgyerekes, vallásos, tiszteli a tradicionális érdekeket, ugyanakkor toleráns a liberális- és konzervatív értékekkel szemben is.
