A Nők Magyarországon története 2004-ben kezdődött (lásd keretes írásunkat), utána nyílt kiállítás az első húsz portréból, amiből mára közel kétszázhúsz sorakozik Fábián Évi fotótárában. 2007-ben jelent meg az első könyve, 88 inspiráló, sikeres, példaértékű magyar nő portréjával – ez a kötet Heller Ágnes, Polcz Alaine, Szabó Magda és Albert Györgyi emlékét is őrzi. A fotókat kis szövegek egészítették ki, csakhogy itt nem a képek voltak az illusztrációk, hanem épp fordítva. A fotográfus 2012-ben kiköltözött Berlinbe, de még az indulás előtt nekilátott a második kötetnek. A képanyag elkészült, ám az újabb 88 portré két évig pihent a fiókjában, mígnem a berlini magyar nagykövetség felkérte egy kiállításra. Ezután egy német hölgy megkereste, majd mecénásként átutalta neki a pénzt a publikálásra, azzal, hogy ennek a könyvnek meg kell jelennie. Így került nyomdába (immár angolra és németre is lefordítva) a második kötet 2014-ben, és a Széchényi Könyvtárban rendezett kiállításon a szereplői is találkoztak egymással és a közönséggel. Fábián Évi most a harmadik könyvén dolgozik, melynek megjelenését részben a honlapján (fabianevi.com) leadott előrendelésekből és patronálásból fedezi. Ennek kapcsán lábra kelt egy kampány, egy társadalmi megmozdulás, a sorozat korábbi és legújabb szereplői közül sokan saját ismerőseik, követőik és a nyilvánosság segítségét kérik, hogy az újabb Nők Magyarországon portrékötet megjelenhessen.
„Van egy jóleső összefogásérzés ebben – erősíti meg Fábián Évi. – Több alanyommal is kifejezetten jóban lettem a fotózás kapcsán. Persze olyan is akad, aki utána eltűnt az életemből, de szövődött egy láthatatlan háló ezek között a nők között. Már azért is, mert nekik is megvan a kötet, és tudnak róla, hogy a másik is benne van. A harmadik könyvvel még nagyobbra tud nőni ez a háló, helyenként pedig sűrűbb lesz.”
Az inspiráció mindenkié
Szükség van ezekre a könyvekre, mert ma Magyarországon bizonyos értelemben még mindig láthatatlanok a nők, az ő tudásuk, teljesítményük sokszor másodrangú a sikeres férfiakéhoz képest. „Nagyon frusztráló, hogy nálunk csak a nőket érdekli a nőkérdés, mert a férfiaknak egyszerűen kényelmes, ami van. Pedig nem gondolom, hogy egy ilyen könyv csak nőknek szólna, mások számára ugyanennyire inspiráló lehet. Ha bárki visszagondol arra, hogy őt ki nevelte, ki tanította az élete első húsz évében, más szemmel tudja látni, milyen szerepet töltenek be a nők, és miért fontos, hogy tudatosan elismerjük a munkájukat” – magyarázza a fotográfus, aki 2014 után hosszabb szünetet tartott, hat éven át nem fotózott. Majdnem pályát módosított, volt kertész, letette a bútorasztalos-szakvizsgát, elindította a TUKA (Túl a kamerán) brandet, és fotóstáskák mintájára egyedi táskákat készít fából. Keleti Éva munkáját segítette a Műcsarnokban 2019-ben rendezett ÉLET/KÉP retrospektív kiállítás létrehozásában, és az idén szintén a Műcsarnokban szerepelt 15 portréja a Kik vagyunk – Fotográfiák képzőművészekről című kiállításon. Mikor ezeket a képeket készítette, újból elfogta az érzés, hogy ez az, amit nagyon szeret és jól is tud csinálni, és közben eltelt annyi idő, hogy neki lehet állni az új könyvnek. A járvány közepén a szervezés még lassan indult, mostanra már szépen gyarapodik az anyag.
Tudóstól a villamosvezetőig
Míg az első kötet úttörő volt abban, hogy a sikeres, értékteremtő nőket hétköznapi viseletben, akár smink nélkül, a szarkalábaikkal együtt, retusálás nélkül mutatta meg, úgy, ahogy eddig talán csak a közeli családtagjaik láthatták őket, most már „alap” a portrék mázmentessége, üdítő természetessége. Fábián Évi a nők lényét szeretné megragadni, és a korábbi képeket látva az alanyok is bátrabban mutatják meg, kik ők valójában, akár a gyerekeik által csinált rendetlenség kellős közepén. Mindenkit az otthonos környezetében fotóz, legyen az a műterme, a konyhája, a kertje vagy egy erdő, ezek a terek sok pluszinformációt is adnak a nők személyiségéről.
„Az új kötetben – ahogy a korábbiakban is – rengeteg olyan nő szerepel, aki egy vagy sok gyerek mellett csinálja, amit csinál. Például Fajgernének, aki feminista festőművész, még az is belefér, sőt tudatos döntése, hogy a férjezett nevén alkot. Olyan is van, akinek nincs gyereke. Akad, akinek unokája, sőt dédunokája van, és jól viszi azt a szerepet is, emellett szakmailag kimagasló, amit évtizedek óta csinál, és ha gyerekek miatt ki is hagyott pár évet, ez nem tántorította el attól, hogy karriert építsen. Mindegy, hogy valaki képzőművész, sportoló, író – most nagyon sok civil aktivista is van a névsorban, akik egész csoportokat segítenek és emelnek fel –, fontos, hogy elismerjük őket. Ezt a hálót építeni kell, ez nem konkurencia, inkább a kölcsönös megbecsülést erősíti a nők közt – véli a fotográfus, akinek hosszú listáján szerepel rendező, orvos, lelkész, slammer és villamosvezető is. – Ő benne van a helyi Facebook-csoportban, és ha kidől egy fa, leszakad a vezeték, vagy valaki fennhagyja a táskáját a villamoson, mindig válaszol, mindig utánajár. Van, aki nagyban váltja meg a világot – ha minden jól megy, a héten Karikó Katalint is fotózom –, de azt gondolom, ha minden kis közösségben akadna egy-egy ilyen ember, rend lenne a világban.”
Nem apró betűs nők
A Nők Magyarországon egyik fontos üzenete, hogy a nők, legyenek akár fiatal lányok vagy pályamódosítást tervező ötvenesek, ebből lássák, érezzék, hogy van lehetőségük. „Attól még, hogy az osztályteremben csak a híres férfi írók-költők képei vannak kirakva, legfeljebb nagy ritkán egy Szabó Magda-portré, és bár a nők csak az apró betűs részekben szerepelnek a történelemkönyvekben, igenis vannak követendő példák, igazi női hősök. Tudással és kitartással ebben a világban is lehet elérni sikereket, csak kell a húzóerő, a minta, ami erőt ad” – mondja Fábián Évi, aki a fotóalanyait is bátorítja, hogy küldjenek neki neveket, akinek a könyvben szerepelni kellene, és a barátai is adnak javaslatokat. Ilyenkor ő utánajár, elolvassa, megnézi, felkeresi az illetőt. Nincs mögötte kiadó, ami anyagilag megnehezíti a helyzetét, de így teljes szabadsága van abban, hogy kiket kér fel a fotózásra. Ez egyben nagy felelősség is; a korábbi kötetekből két olyan személy van, akiket ma már nem kérne fel, amiatt, amit azóta képviselnek. De nem bánta meg, és most is vállalja, hogy bemutatta őket, mert akkor a női ügyek fontos harcosai voltak, még ha később át is álltak olyan oldalra, ami számára már nem vállalható.
„A könyv egy pillanatkép a magyar társadalomról, az emberek pedig változnak. Ezeket a történeteket később úgy dolgoztam fel, hogy leírtam magamnak. Hiszek annak a lehetőségében is, hogy ha az ember rájön, hogy hibázott, még vissza lehet térni a gyökerekhez. De én örök optimista vagyok, nálam mindig mindenkinek van egy huszonnyolcadik esélye” – meséli nevetve Fábián Évi. Míg az első kötet szövegeit Heves Andrea és Gordon Agáta, a másodikét Fiáth Marianna jegyzik, most ő írja a képekhez szövegeket is, a fotózások hangulatából, személyes benyomásaiból, a saját szavaival elmesélve, hogy ki miért szerepel a könyvben. „Mindenki úgy kerül bele, hogy az neki jó legyen, ez is a bizalmat erősíti és a hálózatot építi, hogy mi együtt jól érezzük magunkat, még a képben is.”
