Mérnök vagyok, érdeklődésemet elsősorban a tudományos és műszaki kérdések, események, újdonságok, összefüggések kötik le. No meg persze igencsak erősen a zene, az irodalom, nemkülönben a baráti szép beszélgetések. A politika azonban messze hátul kullog e sorban, már csak azért is, mert megmaradtam lényegében politikai analfabétának. (Jó, olyan fél-analfabétának, aki azért a betűket ismeri). Mégis, amikor most egy igencsak érdekes újdonságról szóló beszámolóra leltem az egyik tekintélyes nemzetközi tudományos-műszaki folyóiratban, első gondolatomként egy politikai esemény tanulsága támadt fel bennem: lám, ez esetben is bebizonyosodott, mennyire hasznos volt egy alig több mint hét évtizedet megélt – történelmi léptékben fiatalon kihunyt – birodalom széthullása. Hasznos, persze, nem egyetlen szempontból, mert az ezzel kapcsolatos hasznok íve a tudománytól, a termeléstől egészen a hidegháború megszűntéig terjed. (Igaz, sajnos, ez utóbbi napjainkra mégis újra feléledt.)
No de félre a képes beszéddel! Az említett tanulmány alapján az egykori birodalom, a Szovjetunió megszűnésének egyik érdekes hatása merült fel bennem. Méghozzá igencsak pozitív hatás.
Akik felnőttként éltünk már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, jól emlékezhetünk, hogy a SZU-ban állandósult az élelmiszer-hiány. Ez a hiány nem is egyenletesen oszlott el. Amikor például Üzbegisztánban jártam egy tudományos konferencián, meglepett, milyen bőségben lehetett ott válogatni a rengeteg finom gyümölcs között: mag nélküli szőlő, csodás ízű dinnye, gránátalma, miközben Moszkvában vagy Leningrádban hosszú sorok vártak arra, hogy legalább magyar almához jussanak. Ennél súlyosabb problémát jelentett a gabonahiány. A SZU akkortájt a világ legnagyobb gabona-importőrének számított. Boldoggá téve egyebek között az USA Corn Belt-jének, vagyis a nagy gabonatermelő övezetének a gazdáit; számukra valóságos égből jött megrendelőnek számított. Hazánk ekkor már igen jó helyezést ért el a világban modern mezőgazdasági termelési rendszereivel, hála főleg a politikus Fehér Lajosnak meg az agrár-tudós Dimény Imrének és Váncsa Jenőnek. Felismerték ezt egyes vezető szovjet mezőgazdasági szakemberek is, de hiába próbálták tőlünk is átvenni igen magas szintű módszereinket, őnáluk a fegyelem hiánya, a határidők be nem tartása, a szakképzett és fegyelmezett munkaerő hiánya, a szállítási és tárolási gondatlanság miatt még a megtermelt érték jelentős része is tönkrement.
Nem véletlenül. Ennek egyik oka az volt, hogy a szovjet vidékről, benne a mezőgazdaságból egyre nagyobb mértékben áramlottak el az emberek, főleg a férfiak. Pótlásukra a nagy munkálatok idején egyszerűen kiparancsoltak városi munkásokat, kisebb hivatalnokokat, meg persze főiskolásokat, egyetemistákat, sőt időnként még gyerekeket is. Ezekkel a képzetlen, rosszkedvű emberekkel aligha lehetett (volna) betartatni a modern, nagy hatékonyságú, magas színvonalú tudást és nagy fegyelmet igénylő modern rendszerek igen szigorú előírásait. Tehát a SZU-ban igen alacsony volt a termelékenység, holott nagy térségekben igencsak kiváló termőfölddel – úgynevezett fekete-földdel – rendelkeztek. (Ez a föld, a csernozjom annyira kiváló, hogy a világháborúban egyes birtokos náci főtisztek vagonszámra hordatták hazájukba, feljavítani otthoni hitványabb földjeiket.) Ráadásul, ami megtermett, annak mennyiségét az esetek nagy részében még tovább apasztották a gondatlan szállításkor elhullajtott szemek és az ugyancsak nem kellően gondos tárolás.
Nagyot fordult immár a világ. Az említett tudományos-műszaki tanulmánynak mindjárt a legelején ez olvasható: „Oroszország a világ legnagyobb gabona-exportőre, e téren a világkereskedelem húsz százalékával”. Nagy fordulat! Ehhez természetesen modern gépesítés is kellett és egyebek között az infokommunikáció módszereinek alkalmazása. Mintegy másfél évtizede nagy reményeket fűztek a műholdas navigáció, a GPS alkalmazásához, ami igen alkalmasnak tűnt ideálisan egyenletes, sima felületeken, ám sajnos nem igazán vált be a valóságban. Ott ugyanis mindenféle, ilyen-olyan akadályok fordulhatnak elő a földeken, kisebb-nagyobb rögök, kődarabok, sőt akár kisállatok is, amelyek mind-mind eltéríthetik az arató-cséplő behemótot, amely aztán csak erőteljes emberi beavatkozással tud visszatérni a helyes csapásra. Márpedig, ha egy igencsak hosszú táblában kimarad egy-egy sáv az akadály miatti kimozdulástól, az súlyos gabonaveszteséggel jár.
Ezen segít a mesterséges intelligenciával ellátott vezérlés. Vagyis a tudományos eredmények hasznosulása. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a módszert kidolgozó orosz vállalat eredményei még a szovjet-érabeli akadémiai kutatásokon alapulnak, hozzátéve egy sor mai ifjú tudós, legújabb módszereken alapuló friss tudását is. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy a Szovjet Tudományos Akadémia legtöbb intézetében igen magas szintű munka folyt, ám meglehetősen kevésből lett valódi alkalmazás. Kivéve a haditechnikához kapcsolódó eredményeket.) Ezek az ifjak a mezőgazdasági vezérlő rendszereket kidolgozó vállalatnál pajkos kedvükben létrehoztak egy „okos” futballozó játékot. Ez egy kis kocsiszerű eszköz volt, és egy kamera szolgált a szemeként. El is nevezeték Félszemű Vászjának. A kis robot gyorsan tanult, nem lehetett közvetlenül vagy akár trükkökkel blokkolni célját, hogy elérje a labdát. És ezt a tulajdonságát a kikapcsolások után is megtartotta.
Hamar rájöttek, hogy Vászja okosságát akár járművekben is hasznosítani lehet, elsősorban a mezőkön, ahol ráadásul még a közutak sok-sok szabályát sem kell figyelembe venni. Ma már a gyakorlatban is működnek az "okos kombájnok", amelyek állandóan tartani tudják a sávjukat, tehát nem maradnak ki learatatlan mezőrészek. Nem is csekély ráadás, hogy a kezelő munkája is könnyebbé válik. Már elegendő egyetlen ember is egy géphez, ami azért fontos, mert a mezőgazdaságba továbbra is nehéz szakembert találni. Ráadásul a könnyebbé vált irányítás révén a korábbi műszakonkénti 20 hektár helyett immár akár 25, sőt 30 hektárt is le tudnak aratni. Igaz, a tábla végén a fordulás még mindig emberi tudást igényel, ám utána máris jön Vászjától a figyelmeztetés: kéri vissza az irányítást.
Szép történet, megmutatja, mennyire fontos szerepe van az emberiség jólétében a tudománynak és főleg, a kutatási eredmények észszerű alkalmazásának. Legyen a feladat, egyebek között, a klímaprobléma megoldása, az igencsak nagyra nőtt létszámú emberiség élelmiszerrel, tiszta vízzel ellátása, megfelelő lakhatása, avagy közlekedése.
Kár, hogy mindeközben az jár a fejemben, egyúttal milyen eredményesen lehet hasznosítani a mesterséges intelligenciát, a Félszemű Vászják nagyszerű tudását a pusztító haditechnikában is.
De ez már másik történet.