A társadalmi aktivistákat, közösségeket, szakértőket tömörítő Civil Bázis közösségi alkotmányozási folyamatot indított el, amelyhez kapcsolódott a Roma Parlament is. Elnökségünk több ülésen tárgyalt arról, milyennek szeretnénk látni a IV. Magyar Köztársaságot, hogyan és milyen jogi fundamentumra lehet fölépíteni a cigány és nemcigány magyarok közös hazáját. Jogi szakértőinkkel egyeztetett gondolatainkat az alábbi állásfoglalásban összegeztük.
Magyarország egyenlőtlen és igazságtalan társadalomfejlődése közel kétmillió embert nyomorúságos helyzetbe sodort. Ennek a lecsúszott rétegnek mintegy harmada tartozik a cigány-roma közösséghez is. Az a nyomor viszont, amiben a cigányok-romák szenvednek, nemcsak többgenerációs, hanem egy apartheid típusú (vagyis egy rasszizált struktúrában keletkező és abban fenntartott) elnyomás következménye.
Több mint harminc éve mondjuk/kiáltjuk: az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a társadalom, a politikai, szellemi elit végre megértse, az ország számára létkérdés a cigányok-romák egyenjogú polgárosodása. A társadalmi igazságtalanságok felszámolásához, a következmények enyhítéséhez, a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez elengedhetetlen az alapjogok és az azok érvényesüléséhez szükséges alkotmányos garanciák meghatározása és elfogadása. Az új, immár széles társadalmi egyetértésen alapuló alkotmány előkészítése és kidolgozása során meg lehetne és meg kellene határozni azokat az elvi követelményeket és fejlesztési irányokat, amelyek biztosítanák a javak (beleértve a szellemi javakat, az oktatást is) elosztásából kirekesztett társadalmi csoportok integrációját, ezzel alkotó energiáiknak a társadalmi fejlődés szolgálatába állítását.
A roma/cigány (vagy annak tekintett) állampolgárok és közösségek társadalmi befogadásához szükség van annak deklarálására, hogy Magyarországon minden roma/cigány ember „nemcsak” államalkotó tényező, hanem része a nemzet közösségének. A többi nemzeti vagy etnikai közösséggel együtt alkotjuk és erősítjük a magyar kulturális és politikai nemzetet!
Alkotmányos garanciák (a demokratikus pártok széleskörű egyetértése) szükségesek ahhoz, hogy a roma/cigány magyarság társadalmi beágyazódása kikerülhessen a napi politikai csatározások hadszínteréből. A társadalom alapérdekei azt követelik meg, hogy a romaintegrációt a legégetőbb – vagyis pártok fölött álló – nemzetpolitikai kérdések között tárgyaljuk. Ebből következően a leszakadt települések-kistérségek, szociális rétegek és romák lendületes és komplex felzárkóztatási és esélyteremtési politikája a parlamenti pártok közötti egyetértést és kormányokon átívelő szakpolitikai és igazgatási feladatokat kellene jelentsen.
Ebben a helyzetben elengedhetetlen az esélykiegyenlítés, esélyteremtés szükségességének alkotmányos rögzítése. A jelenlegi Alaptörvény XV. cikkének (4) bekezdése csak a legáltalánosabb formában rögzíti a külön intézkedések lehetőségét, konkrétan [(5) bekezdés] azonban a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket említi a legmagasabb szintű jogszabály a segítendők között. Indokolt kiterjeszteni a hátrányos helyzetű településekre és az ott élő nehéz sorsú személyekre és családokra, egyben biztosítékokkal megerősíteni a felzárkóztatást. Javasoljuk a legsúlyosabb helyzetű ezer magyar település fejlesztéspolitikai rendszerből való kiemelését, és ezek komplex felzárkóztatására önálló (operatív) program alkotásának alkotmányos kötelezettségét. Emlékeztetve a nemzeti közösséget: azért léptünk be az EU-ba, hogy „a területi, társadalmi és etnikai hátrányokat kiegyenlítsük”.
Mivel valamennyi diszkriminált, így társadalmi hátrányt szenvedő csoport mögött statisztikailag mérhető és megkérdőjelezhetetlen, személyeket azonosító adatok állnak, a romák esetében is biztosítani kell az etnikai adatszolgáltatás lehetőségét. Ami legyen önkéntes, az adatgyűjtés azonban kötelező az állami szervek számára. Az egyenlőtlenség (és mindenféle elnyomás) akkor érhető tetten, ha mérjük, ha mérhetővé tesszük. Az etnikai adat nemcsak az egyik leglényegesebb, ezért legérvényesíthetőbb antidiszkriminációs eszköz, hanem a romák esetében az esélyteremtés, a felzárkózás garanciája és egyúttal az alkotmányos esélykiegyenlítési kötelezettség – beleértve a nemzetiségi jogok gyakorlását is – számonkérésének egyetlen egzakt lehetősége is. Szükség van a hátrányos megkülönböztetés lehetőségének és valóságának vizsgálatára (például a romák minden szempontból indokolatlan arányban történő szabadságelvonását érintően). Erőteljesen támogatni kell tehát a független kutatásokat, valamint azok eredményeinek publikálását és a politikai döntéshozatal szempontjai közé iktatását.
Látni kell, hogy az államszocializmusban, de a rendszerváltást követően is (és nem csupán 2010-től) egyfajta széles értelemben vett rendészeti koncepció jegyében kezelték a szociális problémák jelentős részét, ami az amúgy is meglévő feszültségek erősödéséhez vezetett. A magyar állam a roma öntudatosodást (és egységesülést) pedig egyenesen nemzetbiztonsági veszélyként kezelte és kezeli. Ezért nincs valódi politikai támogatottságuk a roma polgárosodási és egyenjogúsítási programoknak. Ezért nincsenek valóban felkészült, elhivatott romák felelős pozíciókban.
Az új alkotmányos berendezkedésnek korszerű tudással kell bírnia arról: a politikai rasszizmus, az elkülönítés, a nyomor és a kirekesztettség jelent valódi veszélyt a nemzet biztonságára, és nem a magyarságára is büszke, öntudatos cigány polgárok közössége! Ezért a magyar alkotmánynak igen világosan különbséget kell tenni a szociális, a rendészeti és az etnikai kérdések között. A cigány/roma nemzetiség alkotmányos joga lenne – és erről a nemzetiségi jogokról szóló törvény is rendelkezik – a roma nemzetiségi önkormányzat autonóm megválasztása, közösségi intézmények megalapítása és ezek működésének állam általi biztosítása.
A harminc éve elszabotált önálló intézményeink mögött is az „öntudatos cigány veszélyes” felfogást sejthetjük. Így váltak az állami felügyelet és befolyásolás mellett létrejött cigány/roma önkormányzatok a mindenkori kormánypolitika elvtelen kiszolgálóivá, egyidejűleg pedig a politikai elkülönítés intézményeivé: „a politika cigánytelepévé”. Egy új nemzetpolitikának szakítania kellene az avítt doktrínákkal! Az alkotmányban indokolt rögzíteni a társadalmi és az állami felelősségvállalást a szegregáció minden formájának – a politikaitól a térbelin át az oktatási elkülönítésig való – megszüntetése ügyében.
Ezek lehetnének a sarokpontjai a cigány-roma közösségek és a többségi nemzet közötti Társadalmi Szerződésnek.
Az elvi tételek alkotmányos rögzítése, illetőleg megerősítése-konkretizálása mellett kiemelkedően fontosnak tartjuk a diszkrimináció minden formájának felszámolására, de legalábbis visszaszorítására vonatkozó intézmények létesítését és működtetését, illetőleg újjáélesztését. Mindenekelőtt a kisebbségi ombudsman, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Független Rendészeti Panasztestület intézményeire gondolunk. Ebbe a körbe tartozik a roma civil társadalom által a rendszerváltás óta életre hívott, azonban az elmúlt közel tizenkét évben államilag megszüntetett vagy gyarmatosított polgárjogi, média és oktatási központjaink újjáélesztése és modernizálása is.