És akkor most a bátrabbak megpróbálhatják elképzelni – figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatok következhetnek! –, milyen teendők sorakoznak a kormány bokros teendőinek listáján. Nem a bevásárlólistáján, üzleti ügyekkel most ne foglalkozzunk, hanem azon, amelyik az emberek életminőségének javítására hivatott népjóléti tételeket tartalmazza, a nemzet minden egyes leheletét és zokszavát finom műszeren mutatva ki. Nehéz ilyenformán kormányul gondolkodni, az ember mindenáron bevásárolni akarna inkább, de hát a közjó se smafu.
Példának okáért itt vannak az albérletben élők.
Az albérletben élőkről méltatlanul kevés szó esik. Pedig vannak vagy kétmillióan, ők a társadalom módjával módos tagjai, rájuk fér a figyelem. Az elmúlt évek alig látható jegybanki alapkamata a gyarapodó középosztály majd’ minden befektetését az ingatlanpiacra terelte, vették a sokadik lakásokat szakmányban, szűkült is emiatt az albérletpiac rendesen. A fővárosban még a buliturizmus is felfelé tolta az árakat, néhány év alatt a duplájára nőtt a lakhatás költsége. A bérlők mindegyre szorulnak kifelé a belső kerületekből, de az agglomerációban is falakba ütköznek, az is egyre népszerűbb, és persze drágább.
Nincsenek könnyű helyzetben tehát az albérlők. Az állam a csokkal sem elsősorban őket segítette, ideje volt tehát annak, hogy a Világ Legsokoldalúbb Salátatörvény-termesztője ismét a tettek mezejére lépjen. A miniszterelnök-helyettesnek tavaly áprilisban, a koronavírus-járvány első nagy ijedtsége idején jutott eszébe, hogy salátatörvény törölje el végre a nemváltoztatás jogát és a városligeti változtatási tilalmat, valamint ingatlanokat kapjon Schmidt Mária alapítványa.
A kormány most megfeszült, a karfába kapaszkodott, és nagyokat nyögdécselve, több tíz méter mélyen átérezte az albérletben élők legnagyobb problémáját: a lakcímbejelentést. Ezt a borzasztó mizériát, az Európa-bajnoki harmadik helyezett, fizetészabáló inflációnál is kellemetlenebb közbotrányt. Most majd lehet ott élni hivatalosan is, ahol az ember lakik, bár az még nem teljesen világos számunkra, hogy a főbérlő engedélyét ezentúl negligálhatjuk-e tetszés szerint, és bejelentkezhetünk-e bárhová, hiszen ha a főbérlő megengedte (vagy volt ezzel egyenértékű szerződés), akkor az ideiglenes bejelentés eddig sem okozott gondot. Márpedig az ideiglenes állapoton aligha változtat bármi is, az albérletnek rideg és rusnya tulajdonsága, hogy ideiglenes.
És minő meglepetés, a döntésnek egyéb hatása is van, mint hogy levegyen egy tonnányi terhet az albérlők válláról: a voksturizmus.
A változás – jóllehet közvetlenül nem érinti a választási törvényt – nagyon is érinti a választásokat. Ezután ugyanis büntetlenül lehet azt kamuzni, hogy három tibolddaróci nagycsalád mellett egy komplett beregszászi lakótömb húzza meg magát mondjuk a borsodnádasdi főutca bontásra érett házában, mert az nekik jó. De miért is baj ez? Hát nem másért, mint a korábbi években számosan előforduló, választások idején felpörgött választókerületi átjelentkezések miatt.
Sok mindent – komolyan, szinte mindent – el tudunk képzelni Magyarország kormányáról, de azt nem, hogy meglepné bármilyen körülmény, amelyet a döntéseinek a választásokra gyakorolt hatása okoz. Ez egyszerűen nem illik bele abba a képbe, amit kialakított magáról a Fidesz-kabinet. Most pedig, hogy a választás tizenkét év után először minden jel szerint szoros lesz, a körültekintés hiánya nem fér bele az elképzelhető opciókba. Annyi fizetett körültekintővel, amennyivel a fiatal demokraták rendelkeznek, lehetetlen egy ordító helyzetet nem észrevenni.
Vagyis: az áprilisi választás várhatóan módfelett zűrzavaros lesz. A zűrzavar márpedig nem a tiszta verseny, csalásmentes erőpróba barátja.
