Ha már a jelenből sehogy sem akar múlt lenni, legyen a múltból jelen. Irány a könyvtár! – mondtuk volna egykoron, De csak kevesen léptünk be a kapun, s még kevesebben jutottunk túl a büfén. Mert elrettentett a por szaga, a lassú bomlás sárgasága. Ma viszont már nem lehet visszafordulni. Az archívumok házhoz jönnek. És addig csábítanak unalmas óráinkban kattintásra a számítógép, a telefon képernyőjén, hogy végül kopp, beengedjük őket a mindennapjainkba, hogy tegyék magukévá. Fejünkbe borítjuk az Arcanum kincseit, barangolunk évtizedből évtizedbe, folyóiratból folyóiratba. Felütjük például a Film Színház Muzsikát, megnézzük, mi volt a magyar filmbemutató mondjuk 1967 márciusában, folytatjuk a Filmión, megnézzük a filmet, majd vissza a hetilaphoz, elolvassuk a kritikát. Aztán átlapozunk a tévéműsorhoz, ha van valami érdekes tévéjáték, este vándorlás hozzá az M3-ra (archivum.mtva.hu), ha elérhető, lássuk, ha nem, olyan, mintha elromlott volna a készülék.
Persze ki lehet hagyni az Arcanumot, hiszen ma sem szeretünk jobban olvasni, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt, lehet rögtön a tévével kezdeni. Az igazival, a régivel. Mennek nekünk folyamatosan a múlt adásai jelen időben az M3-on, de válogathatunk állandóan elérhető műsorokból, sőt tematikus összeállításokból is. Utóbbiaknál most éppen azt ötlik a szemünkbe, hogy Szakonyi Károly 90! Úristen! Nem „Szakonyi Károlyra emlékezünk”, nem „Idén lenne 90 éves Szakonyi Károly”, hanem „Szakonyi Károly 90!” Persze, mert hiszen Szakonyi él! Él egy kiváló magyar író, aki a múltban is élt. Velünk volt, rendre felvillant a mindennapjainkban, hozzánk szólt, szerettük a társaságát. Olvastuk a műveit könyvekben, láttuk színházakban, hangjátékokban, tévéfilmekben.
Kattintunk máris a Hongkongi paróka előadására, de valamiért nem jön be. Adáshiba? Nem, ez valami más, amúgy sajnos ebben a válogatásban Adáshiba sincs, de a korszakos komédia korszakos előadása (Pesti Színház, Bulla, Páger és a többiek) elérhető egy másik weboldalon. Három tévéfilmes adaptáció keltheti fel igazán az érdeklődésünket, aminek örülnünk kell, mert a színházi sikerek kicsit elhalványították Szakonyi prózáját, szikár érzékenységtől csillogó elbeszéléseit.
Az idegenek (1977) Málnay Levente rendezésében közös szereplőkkel két novellát kapcsol össze, a Gerendaházat és az Éjfélkor a menedékházban-t. A múlt élet-koptatta figuráinak sorsa ütközik a fiatal nemzedék pragmatizmusával. Solti Bertalan és Horváth Sándor erőteljes portréalakítása mellett különös élmény Kozák Andrást ridegen cinikus szerepben látni. A másik két film vizuálisan is jóval kimunkáltabb. Bár mindkettő főcímében az jelenik meg, hogy „Szakonyi Károly filmje” – nem alaptalanul, mert a tévés adaptációk általában alárendelik magukat az író világának –, felhívják a figyelmet egy kiváló tévérendezőre, Radó Gyulára. Szerencsére még ő is él. Ha Kosztolányinak Ranódy László a legjelesebb filmes adaptálója, Radó Szakonyira tudott érzékenyen ráhangolódni. Mintha látná a prózáját. Mintha mondatok kapaszkodnának egymásba, úgy követi operatőreivel (Nemescsói Tamás, Marczali László) a szereplők történetformáló, apró rezdüléseit. Szinte a semmiből, a mindennapok ritmusából, hangjaiból épülnek fel ezek a fotografált, irodalmi zongoradarabok. A Francia tanya (1972) szerkezete ugyan leegyszerűsödik, de megindítóan rezeg benne a háborús trauma utáni belső újjászületés, a túléléstől, az első örömökön át a mélyebb kötődésekig, a hazatérés vágyáig. Tiszta szólamok, Makay Margit, Drahota Andrea és egy eredeti, rejtőzködő kisugárzású, tragikusan fiatalon elhunyt színészegyéniségünk, Kiss István előadásában. Hasonlóan megkapó a három magányos nyugdíjasról szóló Három dobás hat forint (1980). A finom lélekábrázoláson túl remekül közvetíti Szakonyi életképekből kibomló kritikai társadalomrajzát. Az úgynevezett cselekmény itt a meg nem történés története. Már csak a szívek dobognak. A megőszült asztalos szeretne még megélni egy időskori szerelmet, és elhívná kiszemeltjét egy vidéki házba. Ám mikor látja, hogy magas pozícióban lévő, privilégiumokat dédelgető fia milyen kis ügyeskedésekből, visszaélésekből építteti a házat, megkeseredik benne a romantika. A szívek már csak doboghatnak, de még sokat adhat a melegségük. Páger Antal és Tábori Nóra varázsa biztos alap a művészi világ hitelesítéséhez, de a kivételes élményt Csikós Rózsi utolsó filmes alakítása jelenti. Fájdalmas örömsóhaj, ahogy szemérmes kedvességgel, félénken még egyszer próbára teszi búcsúzkodni készülő szépségét. Semmiből születő, semmiben mozgó, a semmi felé tartó, s közben a lét értelmét kereső, igazságosságát remélő történetek. Hány ilyet láttunk egykoron hétről hétre? Az európai és a magyar kultúra egyik korszaka. Csendes, tárgyszerű, elemző és érzelmes. Olyan múlt, amelyet érdemes megcsillantani a jelenben. Tudunk ilyenek is lenni. Csak most nem akarunk. Van helyette más. És hogy mi benne a jó, majd kiderül egyszer a gigantikus archívumokból. Feltéve, hogy ez a jelen is múlttá tud válni.
