Az előválasztás második fordulóját követően a győztes ünnepelt. Hogy ő lesz-e a legalkalmasabb jelölt Orbán Viktor legyőzésére, az majd 2022 tavaszán fog kiderülni. Jelenleg csak az a biztos, hogy az elemzőknek munkát adott, latolgatják, latolgathatják az esélyeket. Ebben én nem kívánok részt venni, inkább a jövő évi országgyűlési választás tétjéről kívánok véleményt mondani.
Az előválasztások két fordulója során azt is megtapasztalhattuk, hogy a magukat elkötelezettnek tartó szavazók jobb- és baloldalon egyaránt érzik, milyen nagy a tétje a jövő évi országgyűlési választásoknak. Hogy mekkora, azt az Orbán-kormány közelmúltban meghozott közérzet-javító döntéseiből és kabinet kampányából is érzékelhetjük, no meg a közösségi médiában olvasható bejegyzésekből, kommentekből, s egy-egy hozzászólás megosztásának mértékéből. Csak azt nem érzékeljük, amit a közvélemény-kutatók is csak széles hibahatárok mellett tudnak jelezni, hogy a nem elkötelezettek táborán belül létrejött-e az bizonyos kritikus tömeg, és hogy a kormányváltáshoz szükséges tömeg érzékeli-e és vajon jól érzékeli-e, hogy mi a tétje az választásoknak.
A tétek sora hosszú. Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját, hogy a fékek és ellensúlyok intézményei rendeltetésüknek megfelelően tegyék a dolgukat. Hogy a közjogi méltóságok, a miniszterek és az államtitkárok akarják-e megmondani majd 2022 után is, hogy mi a jó és a rossz, hogyan és kivel éljünk, milyen kultúra követendő és melyik nem, hogy a megfigyeltek és a lehallgatottak országa leszünk-e, vagy sem? Olyan kormányunk lesz-e, amely nincs tévedésben feladatkörét illetően és nem akar például egyházi feladatokat is átvállalni, nem templomépítési lázban ég, hanem szociális bérlakásokat épít, vagy biztosítja annak pénzügyi feltételeit, hogy enyhítsen a lakhatási szegénységen?
Tét az is, hogy olyan – jobb- és baloldali elkötelezettségű – országgyűlési képviselők kerülnek-e majd megválasztásra 2022-ben, és ők lesznek-e többségben, akik műveltek, gondolkodni is szoktak, mentális egészségük is kifogástalan és – ha keretek között is, de – autonóm módon cselekednek, s akiket nem hagy cserben szociális érzékenységük sem egy-egy döntés meghozatala során. Vagy olyanok – és ők lesznek többségben –, akik gépiesen szavaznak és a párthűség lesz fontos számukra? Olyan országgyűlési képviselőket választunk-e, és olyan emberek kerülnek-e be majd a kormányba, akiknek kifogástalan a viselkedés- és beszédkultúrájuk, akik tisztelik a női nemet, akik az újságíróknak nem zsebre dugott kézzel adnak interjút, akik nem szaladnak el a kormányt bíráló sajtó kérdései elől, akik a közösségi médiában sem gyalázzák a másik párthoz tartozó képviselőtársukat, akik bejárnak a munkahelyükre (a parlamentbe), akik nem akadályozzák az országgyűlés bizottságainak működését?
A tét nem kevesebb mint az, hogy tovább csökken-e, vagy növekedni kezd a társadalmi mobilitás, hogy nő-e – szüleikhez képest – a felfelé mozdulók és csökken-e a lefelé mozdulók aránya, hogy a társadalmi mobilitás inkább lecsúszást vagy inkább felemelkedést jelent-e, s hogy ennek még évekig Magyarországon lesz-e a legkisebb a mértéke a többi európai uniós országhoz képest. Hogy a társadalmi felemelkedés mintájának kell-e tartanunk azt, ami az elmúlt 11 évben történt, amikor az ismeretlenségből röpített embereket a milliárdosok, az oligarchák közzé a miniszterelnök barátsága, vérségi és rokonsági kapcsolata? A tét nem kevesebb, mint az, hogy megállítható-e a korrupció, a közpénzek magánzsebekbe történő vándorlása.
A tét nem kevesebb, mint az, hogy fokozatosan csökkenek-e a jövedelmi és a vagyoni különbségek, hogy százból legalább hetven-nyolcvan munkavállaló bére elérje az átlagkeresetet, hogy a nettó vagyon felét ne a felső vagyoni tized birtokolja, ahogy a nettó vagyon kétharmadát se a felső ötöd, mert jelenleg Éber Márk Áron szociológus szerint ez a helyzet. Erről is értekezik „A csepp. A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezete” címmel megjelent könyvében. Tét az is, hogy tudunk-e változtatni a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeken, változásokat elérni az esélyek és a pozíciók egyenlőtlenségében, a születéskor és az életpálya elején meglévő hátrányok csökkenésében. Tudunk-e változtatni azon, hogy a magyar lakosságnak minél kisebb százaléka éljen az Európai Unió leghátrányosabbnak mondható régióiban – ez az arány most 82 százalékos –, vagy stabilizálódik a jelenlegi helyzet?
A tét nem kevesebb mint az, hogy ne csak a választások közeledtével váljanak fontossá az egyes társadalmi csoportok, s hogy tudunk-e változtatni azon a gyakorlaton, amely szerint a kormány a két választás között fosztogat – még olyan súlyos világjárvány közepette is, mint a COVID-19 –, a választások közeledtével pedig osztogat. Tudunk-e olyan gazdasági, pénzügyi és társadalompolitikai gyakorlatot kialakítani, amely a többség számára biztosítja a tisztes megélhetést, a minőségibb életet? Olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely rendszerekben is tud gondolkodni, rendelkezik a hosszú távra szóló stratégiák kidolgozásához szükséges kompetenciákkal, s a tényleges kormányzást nem helyettesíti konzultációs kérdőívekkel, óriásplakátokkal, a kreált ellenség felmutatásából adódó félelemkeltéssel és kommunikációs hablatyokkal? Lesz-e olyan kormánya az országnak, amely nem csak hangoztatja, hogy senkit nem hagy az út szélén, hanem tesz is érte, és a szociális- vagy családügyekkel foglalkozó minisztere is meghallja majd a bajba jutottak segélykiáltását, nem csak a jóérzésű emberek?
A tét nem kevesebb, mint az, hogy a 2022-ben felálló új kormánynak lesz-e elég bátorsága ahhoz, hogy az olyan nagy ellátórendszerekben, mint az egészségügy és az oktatás, reformokat hajtson végre. Lesz-e elég bátorsága, hogy kiemelt feladatként tekintsen a szociális rendszer átalakítására? A tét nem kevesebb, mint az, hogy a mostani nem kielégítő egészségügyi ellátások miatt bekövetkezett elhalálozásokat megállítjuk-e, hogy csökkenteni tudjuk-e a funkcionális analfabéták számát, s közben javítani a kompetencia-mérések eredményein, hogy az ország bármely településén élő gyermekeknek hozzáférést biztosítunk-e a minőségi oktatáshoz, hogy növelni tudjuk-e a kiművelt emberfők számát.
Az előválasztások második fordulója lezárult. A kiválasztott képviselő-jelöltek közül sokan gondolhatják úgy, hogy ők a maguk részéről már mindent megtettek a kormányváltás érdekében. Tévednek...
Téved az előválasztásból győztesen kikerülő miniszterelnök-jelölt is, ha most szünetet tart a kampányában. Az igazi munka még csak most kezdődik. A győztesek nem hibernálhatják magukat tavaszig, a jelenleg kormányon lévők sem ezt fogják tenni. Az ellenzéki pártokra is sok feladat vár még, mindenekelőtt az előválasztás történéseinek tárgyilagos elemzése és annak átgondolása, hogy biztosan a legjobb jelöltet küldik-e ringbe 2022 tavaszán. Ha kell, legyen bátorságuk cserélni és legyen energiájuk a sokasággal megértetni, hogy mi a tétje a 2022. évi országgyűlési választásoknak!
