Csankó Zoltán bejön a színpadra, mint Hammerschmidt Miklós illatszertáros és ezzel sok minden eldől a dunaújvárosi Kamaraszínházban. Csankó először csak figyel, aztán óriási szenvedéllyel kitör. Beleköt az egyik alkalmazottába, de rögtön sejthető, hogy igazából nem a munkája miatt támadja. László Miklós 1938-ban magával vitte a darabját Amerikába, ahol megfilmesítették, musical is készült belőle, az utóbbi években pedig a prózai változatot egyre több színházban játsszák. Egy féltékenységi történetről van szó, megcsalásról, szerelemről, bizalomról. Óriási előnye az egésznek, hogy nagyszerűek a dialógusok és rendkívül pontosan felvázoltak a viszonyok. Az Illatszertár arról beszél, amilyenek vagyunk. Nagyon könnyen magunkra ismerhetünk, a szentimentalizmusunkra, a hisztijeinkre, na meg arra, hogy mégis nem nagyon akarunk mást, mint hogy biztonságban bízni tudjunk a másikban, csakhogy ezt sokszor inkább hátráltatjuk, mint hogy tennénk érte. László Miklós műve beavat egy üzlet életébe, a kölnik kulisszái mögé. Libor Katalin tágas díszlete hagy teret a játszóknak, Kárpáti Enikő ruhái pedig egyfajta empatikus jellemrajzokként működnek. Látszik, hogy Szűcs Gábor rendező érti a szerző gondolkodását. Nem rendezi túl a játékot, inkább a színészeket hozza helyzetbe.
A már említett Csankó Zoltán bravúrosan alakítja a főszereplőt. Egyszerre képes megmutatni a munkatársaiért felelős üzletembert és az esendő magánembert. Csankó illatszertárosa egy olyan kapitalista, aki tudja mi a szakmaiság, szolgáltatásként kezeli a vállalkozását. Magánemberként pedig képes a kitárulkozásra, amikor a segéddel (Ivanics Tamás) reggelizik, akkor a legbelsőbb titkait is kiadja, de a humorát se veszíti el. Ágoston Péter Asztalosa szintén szeretetre méltó, küzd önmagával, játékosan, bő öniróniával. Titkos levelezőpartnere, Erdélyi Tímea Balázs kisasszonya, kissé túlmozgásos, komplexusait kompenzálva marionettszerűen viselkedik, zavarában nagyokat ugrik, megdolgozik azért, hogy elhiggye, nem csak írásban lehet boldog. Jegercsik Csaba Siposa a félszeg fiatalok rutinos mentora. Az illatszertár igazi pillére. Az előadás ritmusa is követhető, emellett nem csordul túl a produkción a romantika, de a finomságokon, a részleteken marad a hangsúly, miközben főként Balázs kisasszony jelenetei inkább a kabaré irányába mutatnak.
A befejezés azonban felvállalja a szerző szándékait, vagyis sok mindent nyitva hagy, inkább jelez. Azt persze ma már nehezen hisszük el, hogy egy megcsalt férj túl lép mindenen, vesz egy nagy levegőt és Karácsony este hazasétál a családjához, ám ahogy Csankó Zoltán lekapcsolja a fényeket és becsukja maga mögött az ajtót, még ez sem tűnik képtelenségnek. László Miklós darabjában talán az szerethető legjobban, hogy nincsenek igazi lúzerek és győztesek sem. Ahogy a plakát mutatja, és persze szimbolikusan értendő, a helyüket keresők és a vágyaikat beteljesíteni akarók egyensúlyoznak egy hatalmas kölnis üveg terhe alatt. Próbálják megtartani, de szeretnének, azért minél többet az illatából is kapni.
Infó:
László Miklós: Illatszertár
A Bartók Kamaraszínház és az Aktor Produkció koprodukciója
Rendező: Szűcs Gábor
