A múlt századot a leginkább vörössel és feketével lehet megfesteni – vallja Milorad Krstić képzőművész, akinek nemrég nyílt kiállítása a Kis Présház nevű irodalmi kávéházban. A Das Anatomische Theater (Az anatómiai színház) című tárlat a művész azonos című könyvéből és a 2011-es, Műcsarnokban rendezett tárlatából „szemezget” képeket, melyek a múlt század legradikálisabb korszakait és művészeti irányzatait mutatják be kendőzetlen és szarkasztikus módon.
– A tárlat címével a XVI. században megjelenő anatómiai színházra utalok, vagyis arra az egyetemi intézményre, melyben a hallgatóknak anatómiai előadásokat és boncolásokat tartottak – mondja Krstić. A jelen kiállítás azonban nem az emberi szerveket hivatott bemutatni, hanem a magát a huszadik századot szedi ízekre, és mutatja fel új összefüggésben. – A válogatásom szubjektív. A múltból olyan eseményeket emelek ki, melyek szerintem fontosak, elvégre a történelemben nemcsak a cárok, a királyok és a császárok lényegesek – mondja a művész. Jelen képein például megidézi a Zürichben 1916-ban megnyílt Cabaret Voltaire nevű dadaista művészklubot, a szürrealista forradalmat, a Der blutige Ernst című szatirikus hetilapot, valamint Jean-Luc Godard 1966-os Hímnem-nőnem című filmjét, mely a férfi-nő viszony taglalása mellett a korabeli politikára is utal.
– A képeimen alapvetően két szín dominál. A fekete többek között a halált, a kegyetlenséget és a fasizmust jelképezi, míg a vörös a vért, a kommunizmust és a szerelmet – mondja Krstić, akinek 2018-ban bemutatott Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés animációs filmje szintén tobzódik a különféle képzőművészeti és filmes utalásokban. A műben a címszereplő pszichológus egy bűnbandával szövetkezik, hogy a világ legnevesebb múzeumaiból szerezze meg többek között Manet, Botticelli, Hopper és Warhol egy-egy ikonikus művét. A film persze nemcsak a kiszemelt alkotásokra utal, de a folytonosan reflektál Krstić képeire is – a figurák egyfelől olyanok mintha a művész festményeiről léptek volna le, másrészt a filmben ténylegesen is felbukkan Krstić egy-egy műve. – A Ruben Brandtban mintegy száz utalást teszek filmekre és vagy kétszázat híres festményekre – mondja a művész, hozzátéve, a mozija felér egy művészettörténeti kurzussal.
Sokaknak persze furcsa lehet Krstić mostani tárlata, hiszen az a Ruben Brandt világához képest sokkal komorabb, erőszakosabb és persze humorosabb is. – Húsz évvel ezelőtt, ha ecsetet ragadtam, kemény, agresszív képeket akartam festeni. Úgy éreztem, ha történelemről akarok beszélni, akkor nincsen bocsánat – mondja a művész, aki az elmúlt években már sokkal derűsebben szemléli a világot. Jelenleg például egy gyerekeknek szóló rajzfilmen dolgozik, melynek Mumus lesz a címe. A történet szerint egy testvérpár, a tíz éves Zala és a tizennégy éves Botond egy nap elhatározza, hogy felveszi a harcot a címszereplő szörnnyel, akinek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a világot. – Zala és Botond majd egy időgéppel fog utazni, szép és különleges tájakat lát, meg persze varázslatot. Szerintem gyönyörű lesz.
Infó:
Milorad Krstić képei a Kis Présházban
Budapest, 11. kerület, Bartók Béla út 44.
Megtekinthető december 31-ig
