A jövő áprilisi francia elnökválasztás közeledtével aggasztó jelenség figyelhető meg a társadalomban. Az emberek érdeklődését egyre jobban felkeltik a radikális, szélsőséges üzenetek, melynek kapcsán joggal merül fel a kérdés: mennyire tükröződik majd mindez a voksoláson?
A jobboldali konzervatív Le Figaro például egy lapon említi a zöldek az elnökválasztásra készülő zöldek előválasztásán második helyre befutott Sandrine Rousseau-t és Éric Zemmourt, ahogy a lap fogalmazott, mindketten „radikalizmusukat mutatják”. Miközben azonban Zemmour folyamatosan a bevándorlók ellen hangol és megszállott ideológiáját hangoztatja a nőkkel kapcsolatban, Rousseau esetében nem politikai radikalizmusról van szó, hanem arról, hogy kemény lépéseket sürget a károsanyag visszaszorításáért, amivel ki egyetért, ki nem.
Kétségtelen azonban, hogy a voksolás közeledtével egyre radikálisabb megnyilvánulásokat hallani az egyes politikusoktól, ezzel próbálják felhívni magukra a választók figyelmét. S abban teljesen igaza van a Le Figarónak, hogy a radikalizmus kezd teret nyerni a politikai palettán. A politikusok mind kevésbé próbálják becsomagolni a mondandójukat, finoman kifejezni magukat. A lényeg az, hogy minél harsogóbbak legyenek és lehetőleg sokkolják az embereket. A közvélemény-kutatásokban már 13 százalékon álló Éric Zemmour esszéíró mellett a jobboldali populista Nemzeti Tömörülés (RN) elnökjelöltje, Marine Le Pen már-már barátságos mérsékeltnek tűnik fel. A baloldali populista Engedetlen Franciaország (France Insoumise) nevű párt elnökjelöltje Jean-Luc Mélenchon sem fogja vissza magát, ha a „kizsákmányoló” kapitalizmusról van szó. Ő az, aki a „piacgazdasággal szakító baloldalt” próbálja megtestesíteni.
Ami azonban aggasztó jelenségnek tűnik, hogy ez a szélsőségekre való törekvés valóban fel is kelti a társadalom figyelmét. A BFM hírtelevízió múlt héten televíziós vitát rendezett Zemmour és Mélenchon részvételével. Jóllehet a politikai színtér két teljesen ellentétes oldalán állnak, korábban nem volt rossz a viszonyuk. 2005-ben, az európai alkotmányról szóló referendum előtt például mindketten a dokumentum elutasítása mellett mozgósítottak, amúgy sikerrel. Persze akkoriban még szó sem volt arról, hogy Zemmour egyszer majd a politikusi pályát választja. Mindenesetre a televíziós vitát majdnem négymillióan követték nyomon a televízióban. S csak összehasonlításként, ugyanezen az estén, ugyanebben az időpontban a közszolgálati France 2 televízió is tévévitát sugárzott a jobbközép Republikánusok (LR) legmérsékeltebb elnökjelöltje Valérie Pécresse, Ile-de-France régió elnöke és Gérald Darmanin belügyminiszter között, ami viszont negyedannyi embert vonzott a képernyők elé.
A társadalom nagyobbik része ugyan elutasítja a radikalizmust, az erőszakot, a sárga mellényesek korábbi megmozdulásain, vagy az oltás-, illetve az egészségügyi igazolvány ellenesek tüntetésein is láthatóvá vált, hogy egy csoport mintha a törés-zúzásban élné ki magát. Ennek a szélsőségre. sőt erőszakra való hajlamnak a manifesztációja az is, hogy Emmanuel Macron elnököt júniusban, országjárása során felpofozott egy szélsőséges, „királyságpárti” férfi, a napokban pedig tojással dobálták meg a köztársasági elnököt.
A nagy kérdés az, a voksolás közeledtével miként reagál az Elysée-palota a társadalom egy részének radikalizálódására. Macron az ominózus pofon után úgy folytatta programját, mintha mi sem történt volna, s alighanem továbbra is ezt a stratégiát követi. De nem hagyhatja figyelmen kívül a jelenséget. Aggasztó például Zemmour népszerűségének folyamatos emelkedése. S az egészségügyi igazolvány kiterjesztése elleni tüntetéseket is majdnem 40 százalék támogatta függetlenül attól, hogy Franciaország – épp Macron kemény intézkedéseinek köszönhetően – jól áll az oltási kampányban.
A francia kormány üdvöskéjének számító Clément Beaune, az Európa-ügyi tárca államtitkára a minap a Le Monde-ban úgy vélte, hogy az elnökválasztás és a parlamenti választásokon azok állak majd szemben egymással, akik az észszerűséget, a tudományt, a verbális és politikai értelemben vett visszafogottságot támogatják, illetve akik a társadalom megosztására játszanak. Csakhogy „a politikában nem lehet elvből kizárni az ellenfeleket. Olyan nincs, hogy valakinek mindig igaza legyen, valakinek pedig sose legyen igaza” – mutatott rá Gabriel Attal kormányszóvivő.
Emmanuel Macron biztosan nem választja a verbális radikalizmus útját, hanem igyekszik távolságtartással szemlélni a jelenséget. A kormányhoz közel állók pedig úgy vélték, nem kell túldramatizálni a Mélenchon-Zemmour vita népszerűségét. Ez megfelel egy francia szappanopera nézettségének, amit van, aki kedvel, van, aki elutasít. Lehet, hogy a vita jó számadatokat produkált, de ez még nem jelenti azt, hogy elnyerte volna a franciák nagy részének tetszését. Ráadásul a köztársasági elnök augusztus közepén, az afganisztáni helyzetről tartott televíziós beszéde 17 millió embert vonzott a képernyők elé. S azt is meg kell jegyezni, Zemmour könyvei a „lakosságcseréről”, vagyis arról, hogy a muzulmán menekültek kiszorítják a fehér keresztényeket lakóhelyükről, rendre azbestsellerekké válnak, de ettől még nem voksolna mindenki Zemmourra az elnökválasztáson azok közül, akik megveszik a művét.
Az elnök csapata is meg van győződve arról, hogy ez a harsogó radikalizmus nem felel meg az a lakosság valós elvárásainak. Macron ettől persze még nyomon követi a radikalizálódás jelenségét. „A radikalizmus az elnök esetében azt jelenti, hogy a problémákat a gyökerüknél akarja megragadni, és ezt teszi 2017 óta az adózás, az iskolaügy, vagy az Európai Unió tekintetében. Ez egy olyan forradalom, amely 3, 5 vagy 10 éven belül meghozza gyümölcsét” – vélekedett az elnök egyik tanácsadója, utalva az elnöknek a 2017-es kampány idején megjelent Forradalom című könyvére.
A köztársasági elnököt a politikai ellenfelek radikalizálódásánál jobban aggasztja, hogy a közösségi oldalakon gyorsan terjednek félelmet keltő, teljesen megalapozatlan összeesküvés-elméletekről szóló bejegyzések, amelyeket ráadásul sokan meg is osztják. Az ez elleni küzdelem jegyében Macron szerdán szakértői bizottságot hozott létre, hogy megtalálják a módját annak, miként lehetne visszahozni a racionalitást a közbeszédbe. Macron már az év elején aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a tudományos megközelítés nehezen tud szembeszállni az összeesküvés-elméletekkel. S az azóta tartott, erőszakba torkolló oltásellenes tüntetések csak megerősíthették ezt a félelmét.
