Mi újat mondhat még a kortárs művészet az elmúlt másfél év, s különösen a karantén, a bezártság, a bizonytalanság időszakáról, tehetnénk fel a kérdést. Úgy tűnik azonban, miként a koronavírus-járvány sem tűnt el nyomtalanul a világból, az életünket fenekestül felforgató érzetek, hangulatok is itt maradtak velünk: a mindennapokban és a művészeti térben egyaránt. Nem meglepő hát, hogy a Mai Manó Ház kiállításán is e téma köszön vissza, meglepő inkább az a különös atmoszféra, ahonnan a közelmúlt eseményei visszatükröződnek felénk, és amelyben friss gondolatok is előtűnnek.
Noha a Fényterápia című tárlat a több mint húsz éve divatfotográfusként tevékenykedő Tombor Zoltán első önálló, intézményi kiállítása, a fényképész új, autonóm alkotói oldaláról is bemutatkozik. Tombor Zoltán Magyarországon kezdett fényképezni, de 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portré felkéréseket teljesített. Majd 2011-ben New Yorkban telepedett le, ahol a legnagyobb magazinok számára készített divatanyagokat, ám 2019-ben visszaköltözött hazánkba, így a világjárvány időszakát is itt élte át. A kiállítás intenzíven jeleníti meg ennek lenyomatát: míg a második emeleten az utóbbi öt év, főként New Yorkban készült editorial munkáiból láthatunk válogatást, addig az első emeleten a 2020 által ihletett sorozatot ismerhetjük meg.
Az alkalmazott- és divatfotográfiák sorában neves magazinokban megjelent munkákat láthatunk, úgy, mint a Vogue, a Harper’s Bazaar, a Time, a New York Times Style, a The Last Magazine, a Kinfolk Magazine, valamint a fotográfus 2015-ben indított, limitált példányszámú kiadványa, a Supernation. A falakon többnyire személyes, változatos módokon kitárulkozó felvételek szerepelnek, mások mellett Shirin Neshat iráni származású képzőművészről, Alicia Keys tizenötszörös Grammy-díjas énekesnőről, a Wes Anderson filmekből ismert szikh-amerikai Waris Ahluwalia színészről, az amerikai koreográfus Kyle Abrahamről, a mexikói-amerikai származású énekesről, Omar Apollóról, vagy a legismertebb magyar modellekről, Palvin Barbaráról és Axente Vanessáról.
A második emeleten már megismert intimitás jellemzi a kiállítás címét adó, az első emeleten látható sorozatot is, ám a fotók szabályrendszere még inkább feloldódik, és jól láthatóan az érzések vezetik a fénykép készítőjét. Az alkotó bevallása szerint a karantén idején listázni kezdte az őt foglalkoztató gondolatokat, mint az elszigeteltség, a kilátástalanság, a jövőtlenség, és ezekre keresett képi válaszokat, vizuális metaforákat. A Fényterápia valóban terápiás jelleggel hat: modellfotókat (melyek Fischer Annie balatonaligai házánál készültek) és tárgyfotókat egyaránt láthatunk, ám legyen a képen fény és árnyék játéka, egy vízen lebegő nő alakja, egymásba kapaszkodó karok, egy bezárt aranyhal, néhány meztelen lábujj vagy egy lyukas zokni, mind-mind ugyanazt idézhetik a nézőben.
Noha jól elkülönülni látszik a Mai Manó Ház két szintjén látható képválogatás, mégis kirajzolódik valamiféle átütő erejű kapcsolódás a fotográfus alkalmazott és alkotóművészeti fotói közt. A munkák akaratlanul is ellentételezik a járványt megelőző és az azt követő időket, miközben finom párhuzamokat is állítanak. Mintha a lelassult, lecsendesült képi világ még élesebbé tehetné a korábbiakról tükröződő arcvonásokat, még nyíltabbá a szemeket, még hangosabbá a nevetéseket. Tombor Zoltán kiállítása egyszerre szól a kortárs fotográfia létjogosultságáról, és közelít mindannyiunkhoz a fényképek érzékeny, tiszta hangján.
