Szorosabbra vonja a viszonyt Olaszország és Franciaország, amivel Németországot is lépéskényszerbbe hozhatják. A második világháború utáni új nyugat-európai rend a német-francia megbékélésen alapult, a két állam szoros együttműködését Róma némi irigységgel vette tudomásul. Párizs és Bonn, pontosabban Charles de Gaulle és Konrad Adenauer a közeledési folyamatot 1963-ban, az Elysée-szerződéssel helyezte új alapokra. Ezt a megállapodást újította fel és egészítette ki a 2019-es, Aachenben, Emmanuel Macron elnök és Angela Merkel kancellár aláírt együttműködési és integrációs szerződés, amelyben egyebek mellett hitet tettek a közös európai hadsereg mellett.
Most azonban Párizs új szövetségesek után néz. Az Angela Merkel által fémjelzett korszak közelgő végével, illetve az egyre erősödő német hatalmi vákuum kialakulásával Macron úgy érzi, itt az alkalom, hogy költségvetési szempontból lazításokat érjen el. Ebben jó partnerre találhat Mario Draghi olasz kormányfő személyében, aki európai szinten is tekintélyes, hiteles politikus.
Az Elysée-szerződés mintájára ezért közös dokumentumot dolgoztak ki, amely a biztonságtól a kultúráig, a közlekedéstől a környezetvédelmi együttműködésig egy sor fontos kérdésre terjed ki. A szerződés tervezete már elkészült, a francia fél jóváhagyta, most Olaszország válaszára várnak. Várhatóan az idei év végéig írják alá.
Az ötlet nem új, még 2017-ben született meg Macron és Paolo Gentiloni akkori olasz miniszterelnök között. Az elképzelések aztán elhaltak, Giuseppe Conte 2018-ban hivatalba lépett kormánya erősen franciaellenes húrokat pengetett, nyílt provokáció volt 2018 végén Luigi Di Maio, akkori kormányfőhelyettes, az Öt Csillag Mozgalom vezető politikusa részéről, hogy a sárga mellényeseket támogatta Macronnal szemben. Miután azonban Matteo Salvini Ligája kikerült a kabinetből 2019 szeptemberében, a két ország közötti kapcsolat is javult, Draghi februári hivatalba lépése óta pedig szívélyes lett a viszony. Az olasz kormányfőnek nagyban köszönhető, hogy a megállapodás új lendületet kapott.
A szerződés preambuluma megerősíti „az európai egység melletti állandó és egyértelmű elkötelezettséget”, valamint azt, hogy a „globális kihívásokra szuverén Európának” kell választ adnia, de hitet tesz a NATO-tagság mellett is. A dokumentum kiemelt része a biztonsági együttműködésre vonatkozik. Életre hívják az olasz-francia védelmi tanácsot. E grémium keretében a két ország illetékes miniszterei rendszeres találkozókat tartanak majd, stratégiai kérdésekről tárgyalnak. „Ezek a konzultációk a terrorizmus elleni küzdelemre, a tengeri biztonságra, a fegyverzetellenőrzésre, a különféle védelmi képességekkel kapcsolatos együttműködésre, az energetikai kihívásokra, a hibrid fenyegetésekre és a dezinformációra összpontosítanak” – mutat rá az olasz La Repubblica. Afrika tekintetében is összehangolják a politikájukat, ami nem is árt: a líbiai konfliktusban például két különböző oldalon állt a két állam, elsősorban energetikai okok miatt. A mellékelt menetterv konkrét projekteket tartalmaz, például a diplomaták és a biztonságpolitikában jártas tisztek rendszeres cseréjét, emellett új rendőrökből álló operatív egységet is létrehoznak.
