A magyar labdarúgás az elmúlt másfél hétben találkozott a realitással, a szürke hétköznapokkal. Az Anglia és Albánia elleni vereség, illetve az Andorrával szemben nehezen megnyert világbajnoki selejtező megmutatta, hol tart a válogatott.
Nincs ellentmondás a mostani gyászos szereplés és az előzetes várakozásokat felülmúló nyári Európa-bajnoki eredmények (vereség Portugáliától, döntetlen az előző két világbajnokság győztesei, Franciaország és Németország ellen) között. Az Eb előtt egy hónapig készült közösen a csapat, volt idő egy szintre hozni a keret tagjait, alapos felkészülés után a nemzeti együttes egyszer-egyszer képes bárkit meglepni. A selejtezők idején erre nincs lehetőség, két-három nap marad a közös munkára, ilyenkor az dönt, ki milyen alapokkal rendelkezik. Ezen a téren a magyar futball nagyon rosszul áll: az akadémiák a rájuk szórt állami milliárdokat futódombra, modern erősítő teremre, teakonyhák felújítására költik, ettől azonban nem lesz jobb a fiatalok kiválasztása, a megfelelő infrastrukturális háttér nem ér semmit nyelveket beszélő, a tehetségek gondozásához értő edzők nélkül.
A játékosok teljesítményénél is nagyobb baj, hogy sem a kormány, sem az MLSZ nem tett érdemi lépéseket a lelátói rend helyreállításáért. Az UEFA külön találkozón kérte, hogy ne legyen botrány az angolok ellen, a kormányzati válasz annyi volt, nem kell aggódni. Az UEFA valószínűleg nem aggódott, nekünk viszont minden okunk megvan rá, az Anglia elleni vb-selejtezőn történteket (térdelés kifütyülése, huhogás, dobálás, fénygránát pályára dobása) a sorozat szervezője, a FIFA vizsgálja. De minden bizonnyal nem marad szankció nélkül az Andorra elleni meccsen meggyújtott fáklya és trianonozás sem.
Ha igaz, hogy a FIFA keményebben büntet, mint az UEFA, akkor nem sok jóra számíthatunk.