A Nap folyamatosan a Föld felé áramló mágneses részecskéi, azaz a napszél ellen az idő legnagyobb részében véd bennünket a föld mágneses mezője. Így nem okoz károkat bolygónknak és lakóinak, hanem eloszlik az északi és déli pólusok irányába, ahol csodálatos fényjelenséget eredményez, amit északon Aurora Borealisnak, délen Aurora Australisnak hívnak. Csakhogy nagyjából százévente a napszél napviharrá erősödik, és az extrém űridőjárás katasztrofális következményekkel járhat mai civilizációnkra – figyelmeztet egy kutatás, amit a SIGCOMM 2021 adatkommunikációs konferencián mutattak be.
A tanulmány legijesztőbb állítása, hogy egy napvihar hatására bekövetkezhet „az internet apokalipszise” ami az emberiség jelentős hányadát hetekre, rosszabb esetben hónapokra is elvághatja a kommunikációtól. Ne csak arra gondoljunk, hogy ezalatt nem fogunk tudni belépni a Facebook-fiókjainkba, vagy nem kapjuk meg az emaileket. Mert ez a banki terminálok, a ma már elektronikus alapú tőzsdék, nagyobb telekommunikációs struktúrák (köztük a GPS, a globális helymeghatározó rendszer), sőt, az áramszolgáltatók leállását is jelentené. A kutatás egyik vezetője, Sangeetha Abdu Jyothi, a Kaliforniai Egyetem számítógépes kommunikáció tanszékének tanársegédje a WIRED internetes portálnak elmondta, az infrastruktúránk nincs biztonságban egy nagyobb napvihartól, ha nem készülünk fel erre az eshetőségre, ugyanolyan váratlanul fog bennünket érni, mint a mostani pandémia.
Noha az extrém napviharok relatív ritkák; a tudósok 1,6-12 százalék közé teszik az előfordulásuk valószínűségét egy évtizedben, mégis időről időre elkerülhetetlenül bekövetkeznek. A közelmúltban csak két ilyen vihart jegyeztek fel, 1859-ben és 1921-ben. Előbbi, az úgynevezett „Carrington esemény” olyan súlyos geomágneses zavart okozott, hogy a telegráfvonalak kigyulladtak, és az általában csak a sarkokhoz közel észlelhető aurórát látták még Kolumbiában, az Egyenlítő mellett is. Kisebb napviharok is okoztak már nagy károkat, 1989 márciusában az egyikük 9 órás áramszünettel sújtotta a kanadai Quebec tartományt, de még New Jersey-ben is tönkrementek miatta trafók. Azóta pedig csak még inkább áram- és internetfüggővé, ezáltal sebezhetőbbé vált a világ.
Jó hír, hogy a helyi és a regionális, száloptikás internetkapcsolatokat nem befolyásolják a geomágneses zavarok. Más a helyzet a tengerfenéken lefektetett, hatalmas optikai kábelekkel, amiknek ha csak egy kis része meghibásodik, már a teljes vezeték offline állapotba kerül. Ha egyszerre több kábel is feladja egy régióban, egész kontinensek szakadhatnak el egymástól kommunikációban. Különösen veszélyeztetett ebből a szempontból az Egyesült Államok és Nagy Britannia, mert partjaik közelében fut a világ legtöbb optikai kábele, így valószínűleg náluk kapcsolnának le elsőként a hálózatok. Mivel a tengeralatti infrastruktúra javítása nehézkes, hetekig, sőt hónapokig is eltarthat a helyreállítás, ezalatt milliók veszíthetik el a megélhetésüket. „Ha belegondolunk, hogy egy egynapos internetkimaradás a becslések szerint 7 milliárd dolláros kárt okozna az Egyesült Államokban, mi történne több hét alatt?” – teszi fel a kérdést Abdu Jyothi, aki szerint nagyjából csupán 13 óránk lenne felkészülni, mire egy komolyabb napkitörés eléri a bolygónkat. Márpedig ez előbb-utóbb elkerülhetetlenül be fog következni, ezért is lenne fontos már most dolgozni azon, hogy ellenállóbbá és védettebbé tegyük globális internetes infrastruktúránkat.
Képünkön a Délkelet-Ázsia-Közel-Kelet-Nyugat-Európa 5 (SEA-ME-WE 5) optikai szálas tenger alatti távközlési kábelrendszer építésének kezdetet 2016-ban, mely a Szingapúr és Franciaország közötti távközlést biztosítja
