A techno zenéről sokan pejoratívan gondolkodnak, mondván az csak monoton, repetitív hangokból áll. Megint mások izgalmasnak tartják, és vannak, akiket inspirál, például hogy alkossanak, akár a képzőművészet terén. A Nagytétényi úti art quarter budapestben megrendezett Techno Worlds tárlaton most erről győződhetünk meg, ahol a legkülönfélébb, techno zene ihlette műtárgyakat nézhetünk meg. A budafoki helyszín ráadásul fokozza az élményt: az egykori Haggenmacher sörgyár épülete kitűnő teret biztosít a négy emeletet elfoglaló tárlatnak.
A Techno Worlds anyagát német kurátorok állítottak össze a müncheni Goethe Intézet felkérésére, a kiállítás azonban a jelenséget nem történetileg mutatja be, hanem annak a kortárs kultúrához, médiához, technológiához és fogyasztáshoz kapcsolódó vetületeit tárja fel. A német alkotópáros, Henrike Naumann és Bastian Hagedorn spirituális hangvételű The Museum of Trance (A trance múzeuma) című videója például megpróbálja feléleszteni a techno műfajából kinővő trance zene erejét Berlinben és környékén, azzal, hogy egy zenét játszót tévékészülékkel jelennek meg a város különböző pontjain. Szintén kreatív alkotás Maryam Jafri Model 500 című munkája, mely egy több méteres keresztrejtvényt ábrázol, aminek fekete négyzeteit detroiti techno bakelitek helyettesítik a nyolcvanas évekből.
Egyes alkotókat a techno kultúrával összefonódó partidrogok ihlettek meg: Sarah Schönfeld az All You Can Feel (Amit csak érezhetsz) című fotósorozatában a folyékony gyógyszerek, a test által termelt szintetikus anyagok és illegális drogok mintázatait mutatja meg fotónegatívon. Szintén a drog inspirálta Zuzana Czebatul zöld színű, ecstasy tablettát formázó nagy méretű szobrát, melyen a Rush (rohanás) és a Revolution (forradalom) szavak olvashatók, és amely ironikus emlékműként szolgál a nyolcvanas-kilencvenes évek raver kultúrájának.
A kiállításon szerepelnek feminista munkák is, Lisa Rovner 2020-as Sisters with Transistors című dokumentumfilmje például azokra a női előadókra koncentrál, akik hozzájárultak az elektronikus zene alakulásához. A Chicks on Speed nevű kollektívától pedig egy feminista videóklipet láthatunk, melyben az elektronikus gitárt mint fallikus szimbólumot sajátítják ki, és rock helyett inkább popot játszanak, így jelezve, hogy ez a fajta zene is tud kemény lenni.
Szerepelnek magyar művészek is, a Borsos János és Lőrinc Lilla alkotta Borsos Lőrinc duó, akik az aqb épülete alatt található budafoki alagútrendszerben építették fel a Mózes Techno 2.0 nevű munkájukat. Az installáció első felét Mózes azon története inspirálta, amikor a vezető Cin pusztájába érve, hogy népének vizet adjon, Isten parancsára egy bottal vizet fakasztott egy sziklából. A próféta azonban kétszer ütött a sziklára, így Isten azzal büntette, hogy nem vezethette be népét az Ígéret földjére. – Mi, az alkotótársammal tovább gondoltuk a jelenetet, így ha valaki még többször ütne a sziklára, az már majdnem olyan, mintha megszületne a techno – mondja Borsos János. Ezt a gondolatot egy, az alagút elejére helyezett műszikla szemlélteti, melyet egy gépi meghajtású fémpálca ütöget ritmusosan, minek hatására a sziklából fekete festék szökik a falra. Az installációból érkező hangok aztán elvezetnek annak második részéhez, melyet szintén egy bibliai történet ihletett, amikor Dániel próféta megfejtette a Belsazár király palotájának falán megjelent írást: „Mene, mene, tekel, ufarszin”, azaz a király „megméretett, és könnyűnek találtatott”, a jövőben uralkodása bukással fog végződni. Az installáció ezt a történetet egy újabb alagútban demonstrálja, melynek három, feketére festett függönyén a bibliai idézetre utaló három szó olvasható angolul (Weighed – Found – Wanting), miközben az ódon térben villog a stroboszkóp, a falakból pedig morajlik és sötéten dübörög a techno.
