A minap megkérdezték tőlem, hogy ha egy szóban kellene jellemeznem a magyar kormányt (vagy annak tevékenységét), akkor mit mondanék. E kérdés csak elsőre tűnik egyszerűnek, valójában szörnyen nehéz a megfelelő kifejezés megtalálása.
Érvényes lenne-e például minden esetben az, ha hazugnak neveznénk a kormányt? Felteszem, nem, bár sokszor magam is úgy vélem, hogy azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek (lásd: megannyi Nemzeti Konzultáció, népszavazás). Mondjuk akkor rájuk, hogy bűnözők? Ezt egy kicsit erősnek tartom, annak fényében különösen, hogy a hagyományos értelemben nem azok, hiszen a törvényt azért betartják. Vagy ha nem fűlik hozzá a foguk, akkor úgy alakítják át, hogy be tudják tartani. Legyenek akkor képmutatók vagy álszentek? Semjén szarvasa vagy Iványi Gábor vallási közössége minden bizonnyal egyetértene ezekkel a jelzőkkel, de igazából egyik sem fedné le teljesen azt, ami a kormányzatot jellemzi. Ott van még ezek mellett a mohóság fogalma is, amely szintén jól illene a sorba, de megint csak egy szeletét mutatná meg annak a tevékenységnek, amelyet egyesek kormányzásnak neveznek.
Mi lenne hát akkor a megfelelő jelző? Valószínűleg az összes sántít valahol - hacsak nem magát a NER szót jelöljük a versenybe, amely ugyan mindent elmond az elmúlt tizenegy évről; de ettől most tekintsünk el, hiszen a jelentése és a mögöttes tartalma sem egyezményes. Az én válaszom a fentebb feltett kérdésre ezért a hübrisz lenne. A hübrisz egy ókori görög fogalom, amely röviden gőgöt, elbizakodottságot, dölyföt jelent. Nem merül ki azonban ennyiben, ugyanis az antik világban ezzel a fogalommal írták le az ember mértéktelen és bűnös önteltségét, amely elvakulttá tesz, arra ösztönöz, hogy ki-ki túltegye magát még az istenség által megszabott korlátokon is.
Ez a hübrisz mutatkozik meg a kormány nőkhöz és gyerekekhez (asszonyságok és közjószágok) való hozzáállásán. Ez az, amit Orbán mutat a szavazóinak, ha Brüsszelről van szó, és ez az, ami lecsapódik a közgondolkodásban is. Megvan a példa, s aki amúgy is hajlamos önmagát mindenhatónak hinni, az bátorítást kap arra, hogy a magánéletben és a hétköznapokban is megalázzon másokat, saját felsőbbrendűségének megmutatása kedvéért. A hübrisz így megjelenik a játszótereken, a szülői értekezleteken, a parttalan lakógyűlési viták során, a bolti sorban állásnál, vagy éppen a kiélezett közlekedési szituációkban. A B-közép buzizó kemény magjának bátorítása kormányzati részről ma már magától értetődő akkor is, ha az kicsit rasszista, kicsit homofób, többnyire fenyegető és erőszakos. Mert legalább a mienk, a mi kutyánk kölyke. Hovatovább példa: így kell ezt csinálni, ez a jó út.
Eközben nekem, kisgyermekes családapaként azon kell gondolkodnom, hogy miként tudom megóvni a kislányom ettől a hübrisztől már az óvodában. Merthogy nemváltó műtétre még senki nem akarta rávenni, a hübrisszel viszont már nem egyszer találkozott. Még ha nem is tudta még, hogy az mit jelent.