Lassúság, mindfulness, növényidő, aktivizmus, klímaválság, zero waste, biodiverzitás, minimalizmus, lokalitás, antikonzumerizmus, feminista ökológia, olcsó természet, kapitalocén, civil engedetlenség, fenntarthatóság, poszthumanizmus, ökológiai lábnyom. Néhány kifejezés, amely néhány éve még talán ismeretlen volt sokunk számára, ám napról napra egyre meghatározóbbá válik földi létezésünk megszámlált óráiban. Fogalmak, amelyek mentén körvonalazódik a Ludwig Múzeum 2020 tavaszára tervezett, ám a világjárvány – akár egy intő jel – miatt másfél évvel később megnyíló Lassú élet. Radikális hétköznapok című nemzetközi csoportos kiállítása.
A kiállítás címében is megjelenő lassú-szemléletmód a meglévő struktúrák újragondolását és a bevett gyakorlatok újraszervezését, így a tudatosabb szemléletet és a kritikai hozzáállást jelenti a társadalom, a gazdaság és a mindennapi élet területén. Noha ez a szemléletmód az elmúlt évtizedekben vált globális mozgalommá („slow living”) és jelent meg hazánkban is, mint azt a kiállítás szervezői is felidézik, a slow forradalom kezdetei a nyolcvanas évekig nyúlnak vissza: a kezdeményezés eleinte a gyorséttermek elleni tiltakozásban nyilvánult meg, és a helyi alapanyagokból készült, minőségi étkezés fontosságára hívta fel a figyelmet, míg mára a munka, az utazás, a dizájn, és a médiafogyasztás tereit is célozza. Ebből kiindulva a tárlat olyan gyakorlatokat és megközelítéseket tár a látogatók elé, amelyek megkérdőjelezik a fennálló fogyasztásra, növekedésre, profitra épülő rendszert, vagy a lassúság mentén a pillanat megélésére ösztönöznek. A kurátorok célja volt rámutatni, milyen környezetterhelő, kizsákmányoló gyakorlatok vezettek a jelenlegi környezeti, gazdasági és társadalmi problémákhoz, és szélesebb platformot biztosítani a téma művészeti megközelítéseinek. Mi sem bizonyítja jobban e célok teljesülését, mint hogy a látogatót egyfelől a szorongás keríti hatalmába, ha az egyes művek hátterében lévő, a hétköznapokban gyakran elhessegetett krízist szemlézi, míg másfelől apró reménysugárt lát felvillani, miközben olyan gondolatkísérletekkel, és alkotásokkal találkozik, amelyek a lassúság esszenciáját, a nyitott szemlélődés érzetét hozzák, s jelzik, talán nem túl késő változtatni.
Diana Lelonek Center for Living Things (Élő dolgok központja) című projektjében használt cikkek, eldobott tárgyak jelennek meg, melyek a hulladéklerakókban élő organizmusok, növények természetes környezetévé váltak: egyszerre élő és élettelen hibridek, amelyek mesterséges mivoltuk ellenére részt vesznek a bioszférában zajló folyamatokban. Szintén a környezetet helyezi középpontba az ex-artists’ collective (Kaszás Tamás és Loránt Anikó) Ínségeledelek című, növényszárítóként, magtárként, gyűjtögető pavilonként funkcionáló installációja, amely arra fókuszál, hogyan lehet túlélni egy gazdasági, ökológiai vagy társadalmi válságot, mit együnk éhínség vagy háború idején, és milyen növényeket gyűjtsünk étkezés céljából.
A tárlat egyik legszínesebb darabja a korallzátonyok világméretű pusztulására hívja fel a figyelmet: Petra Maitz A Lady Musgrave korallzátony című projektje egy nemzetközi összefogás eredménye, a művész felhívására húsz ember három-hét éven át horgolt ezerötszáz különböző színű és formájú korallt, bámulatos összképet eredményezve. Hasonlóan izgalmas Oto Hudec If I had a River (Ha lenne egy folyóm) című műve, amely Noé bárkáját idézve jelenít meg egy idealizált megoldást a gazdasági és ökológiai válságra: a kis kerttel rendelkező, kivonulásra alkalmas hajó független a helyszíntől, az állami politikától, a világgazdaságtól, a fosszilis tüzelőanyagoktól és a globális vállalatoktól, pusztán az emberi együttműködés mozgatja: ezért az alkotó a kiállítás látogatóit is arra hívja, hogy vegyenek részt a csónak élővilágának fenntartásában. Később a művész más gondolatkísérlete is megjelenik, ám a korábbinál sötétebb képet fest: a We are the garden! (Mi vagyunk a kert!) című projekt disztópikus jövőt vázol, amelyben csak néhány ember éli túl a klímaváltozás következményeit, és egy zárt bioszféra, a kerttel való kapcsolódás mentén tartják fenn a létezést.
Szellemes, nem kevés fricskát hordozó alkotás Benczúr Emeséé: a Cut Before Use (Használat előtt vágd ki) a divatiparhoz kapcsolódó problémákra – köztük a gyártás során történő környezetszennyezésre és az embertelen munkakörülményekre – irányítja a reflektorfényt: a függönyszerű mű a ruhákba varrt mosási tájékoztatót tartalmazó, általában többnyelvű, kivágás után kisebb kupacot képező cédulákból áll. Az alkotó görbe tükröt tart a ruhavásárlási szokásainknak, s kiemeli, a rendszeresen vásárolt új divatcikkek a túlfogyasztás és az azt manipuláló globális piac jelképei. Hasonlóan fontos témát érint Lakner Antal Dry Spa című művével, melyben azt veti fel, hogyan változik a fürdés fogalma és technikája a jövő vízhiányos korszakában, s megőrizhető-e a fürdés élménye vízpazarlás nélkül? A futurisztikus szárazfürdő a japán ofuro áztató fürdőkád speciális változata: a kádban elhelyezett szárított cseresznyemagok vitális energiája stimulálja a fürdőzőt, száraz–hidroterápiás élményt kialakítva.
A lassú élet újabb izgalmas megközelítéseit alkalmazza munkájában Szabó Eszter Ágnes és Mátyási Péter is. Előbbi 12nm – Jöjjünk le a falvédőről 2.0 című projektje a hímzett konyhai falvédők és az utcákat elborító óriásplakátok, kereskedelmi és politikai hirdetések közti párhuzamokat állítja reflektorfénybe, s felteszi a kérdést, hogyan alakítható a tizenkét négyzetméteres konzultációs felületből valós aktivitásra, párbeszédre alkalmas közösségi tér. Míg utóbbi Tűlevélszőnyeg című műve önmagában is egy lassú, sziszifuszi munkafolyamat eredménye, amely egyszerre hordoz személyes jelentéseket és szimbolizálja a kerti munka végtelenségét, meditatív jellegét, s a mindennapi rohanásban ritkán tapasztalt lassulás jelentőségét.
A nemzetközi és magyar alkotók a lassú élet eltérő olvasatait és megközelítéseit tárják a látogató elé, s közben egy pillanatig sem ébresztik annak illúzióját, hogy a globális történések nélkülünk, tőlünk függetlenül zajlanának: közös gondolkodásra hívnak, és azzal szembesítenek, a felelősök mi mindannyian vagyunk. Témák sokaságát nyitják meg, és érzékletesen vezetnek rá, több kell annál, mint hogy környezetvédelem címszó alatt szelektíven gyűjtjük a hulladékot, vagy hogy testi-lelki jólétünk érdekében időnként digitális detoxot tartunk. A kiállítás arra vállalkozik, hogy minden felszínességet és távolságtartást mellőzve, a művészet nyelvén foglalkozzon napjaink egyik legaktuálisabb kérdésével: hová tartunk? A művek közt barangolva hamar világossá válik, bár nincs egyetlen helyes válasz vagy megoldás, ez nem állíthat meg minket a jobb alternatívák keresésében.
Infó:
Lassú élet. Radikális hétköznapok
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Látogatható: szeptember 5-ig
Kurátorok: Csizek Petra, Jan Elantkowski, Készman József, Petró Zsuzska, Popovics Viktória, Üveges Krisztina.
