Az Orbán-kormánytól sosem volt idegen a politikai innováció: számtalan olyan újítás kapcsolódik hozzájuk, ami megreformálta a magyar vagy akár az európai közéletet. Feltalálták a kérdések nélküli „nemzeti konzultációt”, a többpártrendszer egypárti alkotmányát, a képzelt ellenségek legyőzésére és az erről szóló kommunikációra épülő kormányzást, illetve a hazugságot, mint a kormánytagok alapértelmezett önkifejezési formáját. Ez a nagyívű tendencia folytatódott, és emelődött egyben új szintre most az ország kétségkívül meglévő demokratikus deficitjét váratlan módon egy kormányhatározattal elimináló bravúr révén. Ezt tényleg nem láttuk jönni (bár a magyar közéletben kétségkívül vannak előképei: amikor például az óvodások a homokozóban vitatkoznak, és az egyik azt mondja: beee, az én anyukám szebb; mire a másik: nem is, mert az enyém).
Hogy az előzményekről is szóljunk, nemrég elkészült az Európai Bizottság második jogállamiság-jelentése Magyarországról, amely tételesen listázza, és ki is fejti a kormánynak a magyar jogállammal szemben elkövetett jogtiprásait. Eddig azt gondoltuk, hogy az ilyen konfliktusokat csak a konkrét jogsértő helyzetek felszámolásával lehet kezelni, de erre való az innováció: mint kiderült, vagy egy sokkal rövidebb út is. Ki kell adni egy határozatot, amely szerint minden rendben van, és ennyike.
Hogy csak egyetlen példát említsünk: „A kormány rögzíti, hogy az Európai Bizottság értékelésével ellentétben Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában. A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak, mivel minden politikai nézet és irányzat eljuthat a nyilvánossághoz.” Ugyan az úgynevezett közmédiához, illetve a magyar sajtónak a kormány által ellenőrzött kétharmadához még mindig nem érkezett meg néhány alapvető információ például a Tiborcz-féle Elios-ügyről, a hatvanpusztai Orbán-uradalomról vagy Szájer József brüsszeli kilengéseinek pontos részleteiről, de egyrészt a határozat nem is azt írja, hogy „eljut”, hanem azt, hogy „eljuthat” (na, ugye), másrészt időtényezőt a jogszabályszöveg nem említ: eljut az, csak később, például majd egy kormányváltás után.
Ha minden olyan egyszerű, hogy csak bele kell írni egy kormányhatározatba, akkor oldjuk meg az ország valamennyi problémáját ezen az úton. Lenne is kéznél néhány újabb javaslat, hogy mi kerüljön bele a következő dekrétumba. Szerintem kezdjük azzal, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságot a magyar válogatott nyerte meg – miért is ne? Hiszen csak néhány betű, és máris elértük, hogy a nemzeti 11 a dicsőséges Orbán-korszakban revansot vett 1954-ért. S ha már revans, rögzítsük azt is, hogy Magyarország területe nem 93 ezer, hanem 325 ezer négyzetkilométer. Ha sajtószabadságot, bírói függetlenséget, korrupciómentességet, jogbiztonságot lehet tollvonással létrehozni, akkor miért ne lehetne bármi mást?
Lássunk is hozzá!
Szenteljünk egy külön fejezetet annak, hogy Polt Péter tisztességes, semmi részrehajlás nincs benne, amikor a fideszes tolvajok ügyeit kell kivizsgálnia; pártatlanul és igazságosan ítél a vádhatóság fejeként, legyen szó akár a saját fészekaljához tartozó bűnözőkről, akár másokról. Aztán írjuk oda, hogy Áder János köztársasági elnök nemcsak papíron, hanem a valóságban is megtestesíti a nemzet egységét, és minden adódó alkalommal határozottan fellép a kormányzati törvénytelenségek ellen. Horgászni pedig csak azokon a napokon jár, amikor már minden jogszabályi kötelezettségével végzett, és amikor egyetlen törvényi rendelkezést sem hágott meg a hatalom (ezúton üdvözöljük őt a soha halra kezet nem emelő állatvédők soraiban). Semjén Zsoltról rögzítsük, hogy igaz katolikus, aki a tízparancsolat mellett az egyház összes reguláját betartja, nem csak azokat, amelyek politikailag kényelmesek. Mivel a papír mindent elbír, az is legyen ott, hogy kis igényű, puritán, áldozatkész és türelmes.
Kásler Miklósról feltétlenül említsük meg, hogy ért az egészségügyhöz (állítólag a leírt szónak hatalma van…). Müller Cecíliáról is. És ha már a komoly témáknál tartunk: legyen ott, hogy a magyar járványkezelés volt a legsikeresebb Európában; hogy 30 ezer honfitársunk halála kizárólag a kínaivakcina-ellenes lobbi lelkén szárad, és hogy nem is nőtt ugyanakkorára az államadósság az elmúlt másfél évben (mármint GDP-százalékban, merthogy nominálisan másfélszer nagyobb), mint Bajnaiék idején.
És persze ne kerüljük meg a magyar pártpolitika forró kásáját sem. Foglaljuk írásba, hogy a magyarok 99 százaléka Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek, ha ma lennének a választások (és ha az állampolgárok választanák a miniszterelnököt), Gyurácsony Gerenc pedig 90 százalékban Soros György.
És ne hallgassuk el, hogy a magyar családpolitika páratlanul hatékony. Azaz nem az van, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai kormányok bármely éve alatt több gyerek született, mint a fényességes Orbán Viktor uralkodásának tetszőleges esztendejében – ezek csak üres számok –, hanem az, hogy a magyar gyerekeknek újra kedvük támadt megszületni… Pontosabban nekik még nem, de a reménybeli szüleiknek időnként már kedvük támad arra, amitől… gondolom, értik.
A legvégére még írjuk oda (csak a próba kedvéért), hogy Bagi–Nacsa vicces, Mága Zoltán pedig tehetséges. Ha ez bejön, akkor tényleg nincs határ: a következő határozat már a magyar világkormány megalakulásáról szól majd.
