Zajácz D. Zoltán – az egykori – tévés műsorkészítő milyen helyszínről indítaná a Zajácz D. Zoltán krimiíróról szóló portréfilmet? A nyitójelenet a híres szentesi alma materben, vagy az első krimi és a gyermekkori nyarak helyszínén, Zánkán forogna? Esetleg Budapesten, Párizsban, Debrecenben, Székesfehérváron – mindegyik városhoz erős szálakkal kötődik…
Biztosan Kisvárdán, a szülővárosomban. Persze Szentes is fontos, a Horváth Mihály Gimnázium, ahol mások mellett Alföldi Róbert és a Szőke–Badár páros is az iskolatársam volt, ahol esszenciálisan találkoztam a kultúrával. Mégis Kisvárda a leginkább meghatározó: a zenélés a Cipőfűzőben, a barátságom Cipővel (Bódi László, a Republic zenekar 2013-ban elhunyt frontembere – a szerk.). Ez kezdetben nem is zenei barátság volt, inkább irodalmi, könyveket ajánlottunk egymásnak és megbeszéltük őket. Kamaszként találkoztunk, Cipő annak a lánynak a testvérével járt, akibe én szerelmes voltam, a lányos házban futottunk össze először. Kiderült, hogy zenélek, lehívott a próbájukra, aztán sok évig együtt játszottunk. Szóval Kisvárdán kezdeném ezt a filmet, de nem a kronológia miatt, hanem azért, mert az ott született barátságaim nagymértékben meghatározták az életemet, azt, aki ma vagyok.
Milyen könyveket ajánlottak egymásnak Cipővel?
Számomra a legemlékezetesebb könyv, amit ő ajánlott nekem, Schopenhauer Szerelem, élet, halál című műve volt, én pedig Kafka Perét adtam egyebek mellett a kezébe, amit előzőleg Nemes Csabától – ma már befutott kortárs képzőművésztől –, általános iskolai barátomtól kaptam. Csaba édesanyja volt a magyartanárom. Már 80 éves, de nemrég, a regény megjelenése után rólam tartott előadást a tuzséri könyvtárban, ráadásul ehhez előkeresett és felolvasott egy iskolai fogalmazást, ha úgy tetszik, novellát, amit 13 évesen írtam a Balatonról.
Ez az a nyár volt, amikor a regény játszódik?
Az a nyár, és az a helyszín: Zánka. Ebben az évben, 1979-ben megnyertem a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei fordulóját, amelynek jutalmaként két hétig nyaralhattam az úttörőtáborban.
Akárcsak a könyvben szereplő gyerekek…
Igen, a tihanyi hajókiránduláson, amelyen eltűnik a francia kislány, ott vannak a Kazinczy-verseny nyertesei. '79-ben volt a Nemzetközi Gyermekév – a könyvben és a valóságban is a díjazott magyar gyerekek mellett tele volt a tábor a szocialista országokat képviselő diákokkal, illetve a nem szocialista országok kommunista pártjaihoz kötődő családok gyerekeivel.
A Soós Lajos-féle rendőrgyilkosság és az azt követő nagyszabású nyomozás is tényleg ekkor, '79 nyarán zajlott. Miért volt szükség beemelni a történetbe, amelynek középpontjában két teljesen más bűnügy áll? A hitelesítés vagy a kontúrozás miatt?
Mindkettő. A Soós-ügy részletei, amelyeket rendőrségi iratokból kerestem elő, hitelesítik a történetet, emellett pedig éles kontrasztot rajzolnak meg. A Soós-gyilkosság az évtized bűnügye volt, soha nem látott méretű nyomozás zajlott a rendőrgyilkos után, ezzel szemben a krimiben szereplő ügyeken mindösszesen három ember dolgozik. Mivel egy francia kislány tűnik el, kínos politikai felhangja lehet az ügynek, ahogy a pár nappal később ugyanott történő gyilkosságnak is. Ha ezek az esetek valóban megtörténtek volna, akkor nem verték volna nagydobra őket.
A Soós-ügyön dolgozó több száz nyomozó helyett annak a három embernek – köztük egy civilnek – kellett szuperképességeket kölcsönözni, vagy legalábbis egy olyan nyomozási módszert, amely addig ismeretlen volt Magyarországon.
Igen, a nyomozásba bekapcsolódó orvostanhallgató-lány, Laura ismeri és segítségül hívja a profilozást, amely nagyban hozzájárul a bűnügyek megoldásához. Ez persze némi anakronizmus, mert csak húsz évvel később kezdték használni a profilozást Magyarországon, de – ennek is alaposan utánanéztem – már hallhattak, olvashattak volna róla itthon is, ahogy Laura.
Még egy célom volt a profilozás mint módszer beemelésével. A szocialista kriminek jócskán vannak előzményei, Mág Bertalan, Mattyasovszky Jenő, Kristóf Attila általam sokat olvasott könyvei, szerettem volna folytatni a hagyományt, de némiképp különbözni is tőlük. A profilozáson túl az is nagy különbség, hogy ezek a szerzők a regények írásakor benne éltek abban a korszakban, én viszont negyven év távlatából – kicsit ironikusan – tekinthettem vissza rá.
Mi segített a korszak pontos megrajzolásában?
Egyrészt a saját emlékeim, hiszen jócskán éltem a szocializmusban, nemcsak gyerekként, de fiatal felnőttként is. Arra figyeltem, hogy annyit tegyek bele, amitől hiteles lesz, véletlenül sem akartam Melba kockás nosztalgiát. Persze utána kellett néznem, hogy mennyibe kerül három lövés a céllövöldében, hogy mi szerepelhetett az étterem étlapján, és ellenőriztem, hogy a Laura által a strandon olvasott könyv megjelenhetett-e már. De míg arra is figyeltem – a szerkesztőm javaslatára –, hogy egy francia képzőművész-szereplő életrajzában valódi tanárok szerepeljenek. A rendőrkapitány és az úttörőszövetség elnökének a nevét, figuráját viszont szándékosan megváltoztattam. Nem akartam krónikát írni és bárkit megbántani.
Széles társadalmi tablót vonultat fel a könyvben a szörnyűségeket átélt intézetis roma lánytól az elit kiváltságait élvező, arrogáns vállalati vezetőig. Ezeknek a tipikus alakoknak hol nézett utána?
Legfőképpen a saját tapasztalataimból merítettem itt is, például egy rövid ideig dolgoztam nevelőként intézetben, láttam, hogy mi minden megtörténhetett azokkal a gyerekekkel. Az apám révén, aki egy szocialista nagyvállalat egyik vezetője volt, közelről láthattam azt is, hogy hogyan működik az akkori gazdasági-politikai elit. De nagyon sokat olvastam is a korszakról, például Majtényi György munkáit, illetve politikusi visszaemlékezéseket, beszédeket.
Ha csak azt a 13 éves korában írt novellát vagy az oknyomozó újságírói munkát nem tekintjük annak, akkor lényegében előzmény nélkül írt egy meglehetősen jól szereplő krimit, amelynek ráadásul különleges bizalmat szavazott a kiadója: ön az első magyar szerzőjük. Mintha receptre írta volna: retró, Balaton, emberrablás, gyilkosság, szerelmi szál…
Semmi szándékosság nem volt ebben, csak a magam örömére írtam, most jött el egy olyan szakasz az életemben, amikor volt időm rá. Olyannyira tényleg csak a saját szórakoztatásomról szólt az írás, hogy rengeteg nekem fontos kis irodalmi, főleg krimiirodalmi utalást rejtettem el a könyvben – ezt eddig nem is árultam el. A nyomozó régi szerelme Párizsban abban az utcában lakik, ahol Maigret felügyelő, ugyanennek a nőnek a kiállítása a Színek és évek címet viseli Kaffka Margit csodálatos regényére utalva, az egyik fejezetben a „fák levelei úgy zörögtek, mintha lándzsák ütődnének egymáshoz”, ez Gaston Leroux egyik krimijéből származó kép.
Újabb élet következik ezután – ahogy eddig is újra és újra valami egészen másba kezdett –, vagy marad krimiíró?
Maradnék a krimiírásnál, sőt még két könyv erejéig maradok a retró balatoni bűnügyeknél. Már kiadás alatt van a Haragos Balaton, amelyben két NDK-s lány eltűnése ügyében nyomoz a csapat és készül a Dermesztő Balaton, amelyben egy tóba fagyott holttest titkát fejtik meg. Talán lesz egy előzményregény is, de utána biztosan egy napjainkban játszódó krimit fogok írni, mert nem szeretném, ha beskatulyáznának mint retró krimiszerzőt.
+1 kérdés
Egy mezőgazdasági technikumban tanít. Hogyan csinál kedvet a gyerekeknek az olvasáshoz?
Például krimiírással… Ez csak félig vicc, a gyerekek közül sokan elolvasták a könyvet, hiszen a tanáruk írta, küldték is sorra a szelfiket a borítóval. A kollégáim pedig kitalálták, hogy jövőre a szóbeli érettségin legyen a Véres Balaton a szabadon választható, helyi vonatkozású mű.
