Van abban valami felemelő, amikor külföldön, net-távolban a középhullámon recsegő Kossuth Rádió olimpiai közvetítését hallgatja az ember. A hegyi szerpentinről félrehúzódva hirtelen nagyon közelállóvá válik a vívódöntő magyar szereplője. Szilágyi Áron győzelme azon a koradélutánon a megszokhatatlanul szokásosnál is nagyobb örömet okozott.
A távolságtartásáról híres – saját megfogalmazásában szociálisan gyenge - kardvívót még közelebb tudja hozni Muhi András Pires az Egy Mindenkiért című dokumentumfilmben, amelyet - miközben a mű maga a közszolgálatiság - nem az olimpiát közvetítő Magyar Televízió, hanem az ATV sugárzott.
A két olimpia közötti időszakot végigkövető alkotásban láthatjuk a már kilenc évesen élsportolót, aki „nem volt igazán gyerek gyerekvívóként sem”, aki nemcsak a győzelemért tesz meg mindent, hanem azért is, hogy a víváson kívüli élete is teljes legyen. Láthatjuk a páston egyéniben kiteljesedő embert, aki a csapatért küzd, a győztes örömét és a vereség miatt magára dühös, sisakot elhajító perfekcionista férfit, ott lehetünk a társ vigasztaló gesztusainál és szavainál. Kívülálló részesei lehetünk ritka baráti pillanatoknak, sporttársi beszélgetésnek, versenyre utazásnak buszon és autóban, megtudhatjuk, hogy szerinte mért fontos beágyazni, de Szilágyi Áron nem engedi, hogy részesei legyünk a minden versenyt megelőző temetői látogatásnak, amely a nevelőedző, Gerevich György sírjához visz. A szelíd határozottsággal megfogalmazott "kizárás" meghittebbé teszi a gesztust, mintha elkísérhetnénk. Ott lehetünk viszont az esküvőn, és jó érzés hallani a repülőtérre tartó, feleségét váró, távházasságban élő férj mondatait, aki arról beszél, hogy a „civil” felesége karrierje semmivel sem kevésbé fontos, mint az övé. Teljes természetességgel.
A természetesség az egész mű kulcsa. A dokumentumfilmesek örök dilemmáját megoldó, szeméremérzet és kíváncsiság határán tökéletesen egyensúlyozó rendező-operatőr képes egyszerre bevonódni és bevonni meghitt pillanatokba, mégsem intimeskedni. Jó dramaturgiai érzékkel szerkeszt: néhány pillanatra fölényessé váló hőse elveszíti az asszót, a jelenetsor szájbarágás nélkül figyelmeztet az ellenfél tiszteletének fontosságára. A technika lehetővé teszi, hogy a közönség soraiban szurkoló feleséget halljuk asszó közben, és hogy lássuk a fejhallgatós sportoló vívómozdulatokkal kísért futását. Szépelgés nélküli festői képeket mutat a hegycsúcsra érő sportolóról, aki arról beszél, hogy „a csúcson a legjobb, innen látni a többi csúcsot”. Muhi András Pires nem akarja mindenáron szimpatikusnak mutatni hősét, csak igaznak. Sikerrel.
A már kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron arról beszél, hogy álmai javában kikap vagy eleve lekési az asszót, a felesége már 2018-ban megmondja, hogy meg fogja nyerni a harmadik olimpiai aranyat. A siker tudásának birtokában már csak az okoz bennünk hiányérzetet, hogy nem tudjuk meg, Szilágyi Áron hogyan élte meg a karantént, a versenyek hiányát, és a négyéves periódusok szerint élő sportoló hogyan dolgozta fel az olimpia egy éves halasztását, milyen volt újratervezni. De ez már egy másik dokumentumfilm lehetne.
Infó:
Muhi András Pires: Egy Mindenkiért
az ELF Pictures és a Bulb Cinema koprodukciója
ATV, július 26.
