Mennyit érnek a közvélemény-kutatások? Érdemes-e egy ország politikáját kizárólag aszerint irányítani, hogy az adott társadalom hogyan gondolkodik egy kérdésről? Mostanság ez fontos téma Franciaországban, a regionális voksolás két fordulóját követően. Az első felvonás előtt a közvélemény-kutatások alapján még úgy látszott, Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) több régiót is elhódít, ami utat nyithat a jövő tavaszi elnökválasztáson való győzelméhez, végül azonban a RN egyetlen helyen sem került többségbe, sőt a megyei voksolások tekintetében a 2016-ös eredményétől is elmaradt. Viszont Emmanuel Macron pártja, a Lendületben a Köztársaság (LREM) is leszerepelt, így joggal vetődik fel a kérdés: melyiküket sújtja jobban az eredmény? Elképzelhető-e az, ami még két hete is képtelenségnek tűnt, miszerint valamelyikük mégsem kerül be az elnökválasztás második körébe? Minden jel szerint sokkal nyíltabb lett a verseny.
Amint azt a voksolás is igazolta, a különféle felmérésekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Ám egy első trend máris megfigyelhető. Az Opinionway és az Ipsos ügynökség felméréséből az körvonalazódik, hogy a voksolás jobban megtépázta Marine Le Pen népszerűségét, miközben Macroné egyelőre nemigen változott. Miközben ugyanis az első forduló előtt készült közvélemény-kutatások még Le Pent látták az élen az első fordulóban, a két legutóbbi felmérés szerint Macron átvette a vezetést. Ez esetben ugyan csak egy-két százaléknyi különbségről van szó, a változás azonban már jócskán hibahatáron kívüli, ha a második forduló eredményeit nézzük. Eszerint Macron négy százalékot erősödött, Marine Le Pen pedig ugyanennyit veszített, így a hivatalban lévő elnök elég tetemes előnnyel győzne a Nemzeti Tömörülés elnöke ellen, 60-40 arányban.
Sok függ azonban attól, hogy a regionális voksoláson igen jól szereplő mérsékelt jobboldal kit indít majd az elnökválasztáson. Vajon Xavier Bertrandot, a Republikánusok volt elnökét, aki már évekkel ezelőtt kilépett a pártból, s nagy fölénnyel verte meg „lepenista” kihívóját Hauts-de-France régióban? Ő már korábban bejelentette indulását, a jobboldali Republikánusok párt ősszel akár felsorakozhat mögé. Ez pedig azt is jelentené, hogy teljesen újra kell keverni a kártyákat: Bertrand is az esélyesek közé léphet elő annál is inkább, mert egy felmérés már 20 százalékon látja. Ile-de-France regionális vezetője, Valérie Pécresse indulása sem zárható ki, női elnöke még úgysem volt az Ötödik Köztársaságnak, de őt egyelőre csak 12 százalékon látják, s nem is valószínű, hogy mögötte zárnának össze a Republikánusok.
Macron tehát nem mehet biztosra az elnökválasztáson. Bár a korábbi francia elnökökhöz képest nem népszerűtlen, sőt, megítélése jobb is, mint két elődjéé, Nicolas Sarkozyé és Francois Hollande-é bő négy évvel hivatalba lépésük után, hogy mennyire ingatag ez a támogatottság, Macron pártjának, a Lendületben a Köztársaságnak (LREM) a regionális választáson elért kirívóan gyenge, 7,1 százalékos támogatottsága mutatja. Kormánypárt soha, egyetlen voksoláson sem ért el ennyire siralmas eredményt a francia történelemben.
Miként tudja feledtetni a gyászos szereplést Macron? Valójában az újraválasztását célzó hadjáratában a regionális választás eleve nem játszott szerepet, de arra azért nem számított, hogy a LREM ennyire alulmúlja önmagát. Azt remélte, a párt a két forduló között a királycsináló szerepébe kerül, tehát a kormánypárti jelöltek esetleges visszalépésétől függ majd a mérsékelt konzervatívok újraválasztása. Ez a taktika azonban nem vált be, a Republikánusok nem voltak a Macron-párt politikusainak támogatására utalva. A LREM teljesen súlytalanná vált.
Korábban a rosszul végződött választások után az elnökök előszeretettel váltották le miniszterelnöküket, hogy velük vitessék el a balhét, igaz, regionális voksolás után nem volt példa a kormányfő cseréjére, akkora jelentőséget egyetlen államfő sem tulajdonított ennek a megmérettetésnek. Ez a választás is csak azért volt különleges, mert a közvélemény-kutatók és politológusok Marine Le Pen pártjának nagy áttörésére számítottak, ami aztán mégsem következett be.
Egy biztos, Jean Castex miniszterelnök egyelőre a helyén marad. Macron ezt már a hét elején deklarálta. Feltűnő azonban, hogy melyik médiumban kötelezte el magát a kormányfő mellett: az Elle női magazinban. Macron elnökké választása óta törekszik a bulvármédia figyelmére, ezzel is jelezve, hogy elődeihez képest más irányvonalat képvisel.
Ugyanakkor Macront tétlenséggel sem lehet vádolni, valamit biztosan lépni fog, a legvalószínűbb egy kisebb kormányátalakítás. Amint egy Macronhoz közeli forrás fogalmazott a konzervatív Le Figaróban, „a mozdulatlanság nem opció”. Macron folytatja a június elején megkezdett országjáró körútját, hamarosan ellátogat Provence-Alpes-Cote d’Azur régióba is, ahol közvélemény-kutatók Thierry Mariani jobboldali populista jelölt győzelmét várták, de végül nagy fölénnyel nyert a mérsékelt konzervatív Renaud Muselier. Emellett Ile-de-France-ban is rövid kitérőt tett. „Beszélgessünk a helyi szereplőkkel, találkozzunk személyesen a polgárokkal” – hangzik Macron mantrája. Átfogó, programalkotó beszédet kíván mondani, amelyben összegzi az országjárása során szerzett tapasztalatait. Erre jó alkalom nyílik július 14-én, a francia nemzeti ünnep alkalmával. Ahogy az Elysée-palota fogalmaz, „minden franciát meg kíván szólaltatni”.
A legnagyobb kérdés az, hogy az elnökválasztásig véghez viszi-e a nyugdíjreformot. Ez idővel elkerülhetetlen lesz, hiszen az öregségi járulék kifizetése óriási terhet ró a költségvetésre. Így nem az a kérdés, lesz-e, hanem az, hogy mikor. Szakértők szerint első lépésben a nyugdíjkorhatár felemelése lenne időszerű. Nagy dilemma azonban: érdemes-e bevállalni egy ekkora horderejű döntést az elnökválasztás közeledtével? Nem lenne-e túl nagy a kockázat?
Éric Zemmour a szélsőjobb új kedvence
Ki lesz Marine Le Pen legnagyobb ellenfele a francia elnökválasztás első fordulójában? A válasz szinte adja magát, Emmanuel Macron elnök, gondolnánk. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Le Pennek az első körben oda kell figyelnie a szélsőjobboldali esszéistára, Éric Zemmourra, aki jobbról támadja a Nemzeti Tömörülés (RN) elnökét. Ha valóban elindulna Zemmour, azzal nyilvánvalóan Le Pentől venne el voksokat. Jelenleg becslések szerint öt százalék tenné Zemmour neve mellé az ikszet, de minél többen szavaznának rá, annál kisebb lesz az esélye annak, hogy Marine Le Pen bekerül a második elnökválasztási fordulóba.
A népszerűségét elsősorban a CNews televíziónak köszönhető esszéista valóságos ikonnak számít egyes szélsőjobboldali köröknél. Egy sor állításáról derült ki, hogy puszta álhírről van szó. Valószínűleg ezt ő is pontosan tudja, de ő nem is azt tartja szem előtt, hogy értéket közvetítsen, hanem a folyamatos botránykeltés a célja és az, hogy figyeljenek rá.
Egy ízben például azt közölte, nők csak úgy kerülhetnek a nemzetgyűlésbe, hogy igencsak közeli kapcsolatba kerülnek egyes férfi politikusokkal. Amikor aztán 2021 áprilisában, Aix-en-Provence-ban olyan óriásplakátok bukkantak fel, amelyeken a 2022-es elnökválasztáson való indulását népszerűsítetté, több nő szexuális zaklatással vádolta.
Szerinte a kapitalizmus lerombolja a hagyományos értékrendet, így a családot, mert csak ezáltal érvényesítheti a piac uralmát, és ez a folyamat különösen az 1968 májusi események óta szembetűnő. Szociális kérdésekben konzervatív álláspontot képvisel, és gazdasági tekintetben is „illiberális”.
Ellenzi az európai föderalizmust, kiléptetné hazáját az Európai Unióból, amely szerinte csak az áruk szabad mozgásáért jött létre és ellentétben áll a francia szociális modellel. Úgy véli, az EU miatt a baloldalnak és a jobboldalnak, „ugyanazt a gazdaságpolitikát, a szociálliberalizmust vagy a liberális szocializmust” kell alkalmaznia, s „a jobboldal és a baloldal ugyanannak a nagyvállalkozónak, Európának a kiskereskedői”.
Zemmour határozottan ellenzi a bevándorlást és a bevándorlók integrációjának jelenlegi modelljét, amelyet túl engedékenynek tart. 2008 novemberében interjút adott a Le Choc du mois című havilapnak, amelyben a bevándorlást egy „demográfiai cunamihoz” hasonlította. Emellett kiállt a Thierry Mariani-féle törvénymódosítás mellett, amely genetikai vizsgálatokat írna elő a családegyesítésre való jogosultsághoz. Különösen az 1960-as évek iránt, amit „kulturális egység jellemzett”.
Éric Zemmour 2008. november 13-án az Arte műsorában azt nyilatkozta, a feketék és a fehérek két különböző fajhoz tartoznak, és hogy ez a különbség a bőrszín alapján is érzékelhető, anélkül, hogy hierarchikusan rangsorolná őket.
Aligha véletlen, hogy a RN választási fiaskója után az úgynevezett Z generáció nevű fiatalokat tömörítő szervezet országszerte 10 ezer plakátot helyezett el e felirattal: „Zemmourt elnöknek!”
