Most bárki visszarepülhet a fiatal- vagy gyerekkorába, ha ellátogat a terézvárosi Eötvös10 nemrég nyílt JátechTér Budapest című kiállítására, melyen nemcsak megnézheti, de kipróbálhatja az elmúlt évtizedek konzoljátékait, de akár a legújabbakat is. Külön öröm ez azoknak a fiatal felnőtteknek, akik a kilencvenes években még a Super Mario, a Sonic, a Donkey Kong vagy a Rayman nevű játékon „nőttek fel”, de azoknak is, akiknek a rendszerváltás idején kimaradt az élmény.
Süti mellé játék
A kiállítás anyaga amúgy már bizonyított Pécsett, a Zsolnay-negyedben rengetegen látogatták meg. A konzolokhoz ugyanis sokakat személyes emlékek fűznek. Amikor Magyarországon berobbant az őrület, azaz a nyolcvanas években – de kivált a rendszerváltás idején –, nehéz volt még játékgépekhez jutni, és persze kazettákhoz, így a konzolok egy kisebb közösségi élményt teremtettek. A fiatalok akkoriban egymás lakására járkáltak át, csak hogy csodájára járhassanak a legújabb programoknak, és végre játszhassanak velük, úgymint a Super Mario gyorslábú vízvezeték-szerelőjével vagy a Sonic villámléptű, kék színű sündisznójával.
– Akkoriban nehéz volt programokhoz jutni. A kazettákat csereberélni kellett, sőt egyes játékokra elő kellett jegyeztetni – emlékszik vissza a Pécsen élő Kókány András, a kiállítás gyűjteményének tulajdonosa, aki fiatalkorában a pécsi Széchenyi téren szintén cserélgette a kazettákat, egy cukrászdába pedig gyakran tért be, csak hogy egy sütemény mellett annak gépein félórát játszhasson. – Emlékszem, Pécsen az egyik iskolai könyvtárba is szereztek egy gépet, így a gyerekek nem a könyvekért jöttek, hanem, hogy kipróbálják a masinát – mondja Kókány, kiemelve, egyes helyeken bérletet kellett venni, és a szervezők pipálták, hogy ki hányszor ment már játszani.
Mint a búcsúban
– A hetvenes évektől napjainkig nyolc konzolgeneráció létetik – mondja Kókány András, aki korábban a Pécsi Tudományegyetemen technikatörténetet is tanított. A kiállításon az első és a második generáció gépei – úgymint az Atari, az Amiga, az Enterprise vagy a kultikus Commodore 64 – vitrinben tekinthető meg, a harmadik generációtól azonban az összes gépet ki lehet próbálni, melyeken szinte minden játék elérhető eredetiben. A tárlaton a jövőben lesz továbbá kívánságfüzet, melybe bárki beleírhatja, mivel játszana szívesen, így a szervezők esetleg beemelik azt a kiállítás anyagába, de Kókány András szerint még retró versenyekről is lehet szó, vagy akár tematikus tárlatokról, amikor egy-egy évet – például 1986-ot – megidézik a tárlat termeiben korabeli poszterekkel, filmekkel és használati tárgyakkal is.
Ez már történelem
A konzolok történetében a harmadik generáció jelenti a fordulópontot, ekkor jelent meg ugyanis Japánban a Nintendo, valamint annak „riválisa”, a szintén japán Sega Master System. A még erősebb felfutás az 1987-től 1996-ig tartó negyedik generáció kapcsán mondható el, ekkor dobták piacra a még jobb grafikájú Super Nintendót és a Sega Mega Drive gépet – utóbbiak látványvilága a korabeli 386-os, 486-os személyi számítógépeknek felelt meg.
Kérdésként merül fel persze, melyiken volt jobb játszani: PC-n vagy konzolon? Kókány szerint az utóbbin nagyobb volt az élmény, hiszen a számítógépekre már csupán a játékok átírt változata került. – Persze volt, amikor egy játék PC-n volt tökéletes – teszi hozzá a szakértő, példaként említve olyan lövöldözős játékokat, mint a Doom vagy a Quake, vagy stratégiait, mint a World of Warcraft.
A kiállításon azonban nemcsak a gépek idézik fel a múltat: egy szobában például autentikus bútorok között, magyarán Kádár-kori könyvespolcok mellett lövöldözhetünk egy restaurált Commodore 64-en.
Erős a nosztalgiafaktor
– Ha egy család ellátogat a kiállításra, a kisgyerekek rögtön a legújabb gépekhez futnak, míg apuka leragad a negyedik generációs Segánál, és elkezd vele játszani – mondja Kókány, hozzátéve, hogy a gyerekek aztán odaülnek persze apu mellé, aki elmagyarázza nekik, hogy ő bizony ilyen gépeken nőtt fel. Kérdés, hogy manapság miért olyan népszerűek a régi játékok? A gyűjtő szerint nemcsak a nosztalgia, de a játékélmény miatt is, hiszen noha a mostani programok már minden részletre kiterjednek, azokban rengeteg inger éri a játékost – éppen ezért lehet izgalmas egy még letisztult grafikájú Super Mariót újra kipróbálni.
Kókány szerint a régi játékoknak másfelől napjainkban már oktató jellege is van: a gyerekek megtanulhatják belőlük, hogyan alakultak ki a pixelek, meg hogy hogyan festett egy kalandjáték harminc-negyven évvel ezelőtt.
Arról nem beszélve, hogy a klasszikus játékok szinte kézműves munkák voltak. Erről tanúskodnak a korabeli Disney-rajzfilmekhez készült platformjátékok, mint az Aladdin, a Hercules vagy a Lion King, melyekhez a készítők külön háttereket festettek, amiket aztán utólag pixelekké alakítottak át – nem hiába futott a programok végén egy külön stáblista az alkotókról.
A kilencvenes években egy-egy játékot ráadásul külön élmény volt végigvinni, hiszen az egyes pályákat egy igényes animáció vagy egy őrült geg kötötte össze – ebből a szempontból kiemelkedik az Earthworm Jim nevű játék, melyben egy űrhajósszkafanderbe bújt földigilisztát kellett irányítani, aki az egyes pályák végén előkapta az űrjárgányát, hogy tovább süvítsen a következő ellenfeléhez. A Mickey Mania című játék pedig olyan volt, akár egy igazi rajzfilm: Miki egér „karrierjének” korszakain ívelt át, kezdve egy 1928-as fekete-fehér klasszikustól egy 1990-ben bemutatott játékfilmig.
Egy kisebb vagyon
– Az egyes játékokból ráadásul limitált példányszám jelent meg, méghozzá sorszámozott kazettákkal, melyekből a későbbiekben nem gyártottak többet – mondja Kókány, hozzátéve, hogy az eredeti kazettákat Japánban gyártották, és még pár helyen a világon, majd „szórták szét” az egyes országokban. Utóbbi beégetett programok, ROM-ok (Read Only Memory) öt régiókóddal rendelkeztek, melyből Magyarország a PAL rendszerű régióhoz tartozott, ahogy Ausztrália is – utóbbi tény is hozzájárult ahhoz, hogy a világban még inkább szóródjanak a programok.
A máig fennmaradt játékkazetták tehát kincset érnek, a rajongóknak pedig kutakodniuk kell a neten, hogy eredetiben szerezzék be azokat. – A kollekciómat én is próbálom teljessé tenni minden egyes géptípusra, ezért ha valamelyik látogatónknak beugrik egy program, akkor kilencven százalék, hogy az megvan nekünk – mondja Kókány.
Vállalata 2019-ben a Hungexpón a V4 Future Sports Festival nevű rendezvényen is részt vett, melyen egy retró FIFA-bajnokságot rendeztek, ahol a résztvevőknek a focijáték összes verzióján kellett bizonyítaniuk. A verseny akkora sikert aratott, hogy tizenegyezer látogatójuk volt egy nap alatt. Úgy tűnik, él még a nosztalgia.
