Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után - az idézet Füst Milántól való, akinek a Boldogtalanok című drámáját játszották a kisvárdai színházi fesztiválon. Mégpedig nagyon markáns előadásban, és az előbbi, a szerző személyes írásából származó mondatokat is kivetítették. Ezzel zárult a produkció.
Kisvárdán zsűrizett Eszenyi Enikő, a Vígszínház volt igazgatója, akit önkényeskedéssel vádoltak a korábbi munkatársai. Lemondott, visszavonult, a vádakra sehol, semmilyen módon nem reagált; az ügyben lefolytatott vizsgálat megállapításait, eredményét pedig nem ismerjük.
Eszenyi Enikő előadásairól sokszor írtam. Szerencsére sokat láttam őt színészként, és a rendezéseit is ismerem. Készítettünk interjúkat az igazgatói működése alatt is. Sokat tett a Vígszínházért, ez volt az élete. Az ügy óta most találkoztunk először. A botrányról nem akart beszélni, elfogadtam ezt a döntését. De beszéltünk régi és mostani előadásokról, fordításokról, mindenről, ami színház. Nagy szenvedéllyel figyelte a fesztivál előadásokat, sokszor hozzászólt a szakmai beszélgetésekhez. A feszült percek akkor következtek, ha mégis szóba jött kettőnk között az ügy. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, és olyan volt, mintha egyszer ezt már átéltem volna.
Igen, Marton László esetében: vele sem tudtam nyilvánosan, publikusan szót váltani arról, ami a halála előtt történt vele. És itt már nem róluk van szó, hanem arról, hogy ezek az ügyek egyelőre nem tisztázhatók. Valami mindig megakadályozza: vagy személyes érdekek, vagy a politika. Valakik elkezdenek ebben a helyzetben manipulálni. A zaklatási vádak pedig ott maradnak a levegőben.
Hogy egyértelmű legyen: itt senki nem akar megkövezni, megsemmisíteni senkit. De mi lenne, ha egyszer végigjátszanánk valamit? Hogy végre egymás szemébe tudjunk nézni! És ehhez igenis kell gesztus, önvizsgálat is. Másként reménytelenül messze kerülünk attól a vágyott kis tisztaságtól a zűrzavar után.