Minden igazságtalanságnak van nyertese. A kitelepítettek portáját megkapta egy másik falubeli, az államosított bérházakat apró tanácsi lakásra szabdalva osztották szét. Mindig van, aki egy kicsit jobban jár. Többnyire ismer valaki fontosat, így előbb értesül a lehetőségekről. Néha aktívan részt is vesz a lehetőségteremtésben. A bérlakásszektor felszámolásával egyenértékű lakásprivatizációs törvényjavaslatot is aligha egyedül fundálta ki a fideszes trafikmutyin rokonai révén nagyot kaszáló, egykori Fidelitas-főnök Böröcz László.
V. Naszályi Márta valódi bérlakás-gazdálkodást célzó fellépése sokak érdekeit sértette, köztük a fiktív lakáscserével műemléklakáshoz jutó potentátokét is. Böröcz pedig hirtelen érzékennyé vált az ősi vári lakosok sok esetben jogos háborgására. V. Naszályi azt akarta, hogy a műemléki környezetben élők ehhez illő bérleti díjat fizessenek, és erősen megnyirbálta volna a szokásjog teremtette előnyöket. Böröcz ráérzett a politikai lehetőségre: felerősítette a konfliktust, majd szétterítette az egész országra. A műemléki lakások határozott idejű terhelési tilalommal körbebástyázott vételi lehetőségét korlátlan értékesítési kötelezettséggé szélesítette.
A javaslat sokkolta a szociális szakmát és az önkormányzatokat. Előbbiek a lakhatási válság elmélyülésétől tartanak. Bérlakások nélkül mi lesz azokkal, akik nem tudnak piaci áron lakást bérelni? A hajléktalanság elől menekülőkkel, az alacsony jövedelmű nyugdíjasokkal vagy akár azokkal a fiatalokkal, akiket a családjuk nem tud támogatni a lakásszerzésben? A már most is elég lyukacsos szociális védőháló felhasogatása a legkiszolgáltatottabbakat taszítja még lejjebb.
A sok milliárdos vagyonvesztés – a lakásokért forgalmi értéküknek legfeljebb 30 százaléka kérhető, de akár piaci áruk tizedéért is elvihetők – leginkább az önkormányzatoknak fáj. S nem csupán az ellenzékieknek: a XVI. kerület kormánypárti polgármestere egyenesen marhaságnak titulálta a javaslatot, rámutatva az igazságtalanságára.
Böröcz szerint épp ellenkezőleg: a törvényjavaslat nem tesz különbséget az emberek között, ellentétben az eddigi gyakorlattal, amikor „a helyhatóságok jelölték ki, kinek akarják eladni a lakásokat”. (Erre első kézből láthatott példákat a Rogán Antal teremtette, csókosokat segítő belvárosi ingatlanértékesítési gyakorlatban.) Az önkormányzatoknak most valóban nem lesz erre lehetőségük. Viheti, aki már gyerekként is ott élt, aki milliókat költött a felújítására, de az is, aki csak néhány hónapja fizet lakbért. Mindenki, aki valamikor-valahogy belejutott a tutiba. S ezzel szintet ugrik az igazságtalanság. A bérlakásvásárlók – a rendszerváltás után és most is – nagyobb állami támogatást kapnak az otthonteremtéshez, mint a házépítők, társasházi lakásvásárlók az összes eddigi lakásvásárlási kedvezményt beleszámítva. Nem beszélve az önkormányzati és a piaci lakbér közötti, sok év alatt felhalmozódó különbségről.
A Böröcz-féle javaslat hű lenyomata a kormánypárti alapfilozófiának, ahol létezés egyetlen módon indokolható: a szerzéssel.