Mindenesetre nálunk is megesik, hogy ismert médiaszereplők, ki ezért, ki azért, átrándulnak a politikába. Utóbbi, főleg, ha egy párt távolra került a hatalomtól, hajlamos csábítgatni is őket, mert számításai szerint az országos hírnév, népszerűség szavazatokat hozhat. Meg persze a hozzá tapadó hitelesség. Hiszen egy kedvelt publicistáról, sorok mögött vagy kamera előtt, azt feltételezzük, hogy a saját véleményét képviseli, őszintén, egyenesen. Akkor pedig ki más tudná megvalósítani a politikában az emberek – azaz a nézők, olvasók – igaz érdekképviseletét, ha nem ő?
Ám a várakozások többnyire nem igazolódnak. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a médiaszereplő alkalmatlan a politikusi munkára. Lehet, hogy jó ügyek mellett áll ki, szorgalmasan beadja a beadandókat, eljár a bizottságokba. Ám érdekes módon éppen a kommunikációban marad el a várakozásoktól. Nem igazán erőteljesek a nyilvános megszólalásai, vagy éppen manírosnak hatnak. Akár így, akár úgy, elveszti médiaegyéniségének hitelességét, a politikusi meg gyakran szürkének tűnik.
Puzsér Róbert, mikor elindult a budapesti főpolgármesteri címért, arra törekedett, hogy elkerülje a szerepváltást. Megmaradt szókimondó, indulatos, improvizatív, civil publicistának. De rapszodikussága, ezen a terepen bizalmatlanságot keltett, alkalmatlanságot sugallt. Képlékeny, adott hangulatától, éppen felizzó morális elveitől függő álláspontja, hogy indul-e az előválasztáson, pozitív elképzelései ellenére komolytalanná tették attitűdjét. Kálmán Olga úgy gondolta, politikusként más hangot kell megütnie, mint vendégeitől egyenes beszédet követelő, keményen kérdező műsorvezetőként. Ám egyre jobban beleszürkül a megfontolt kijelentések józan tónusába, elveszítve egykori szikrázó közéleti elkötelezettségét. A legérdekesebb változat alighanem Vágó Istváné. Ő kettős hangütéssel próbálkozik: zárt politikai térben bizonyára hamisítatlan önkormányzati képviselő és pártelnökségi tag, ám a nyilvánosság előtt visszavált televíziós műsorvezetőbe. Joviális stílusával ösztönösen hangulatot akar teremteni a stúdióban, vagy megszólalása egyéb helyein. Ami gyengíti közlendője közéleti súlyát. Ugyanakkor, mint Puzsér példája is mutatja, ha a kitérő nem jár politikai kompromittálódással, zökkenőmentes a visszaút a médiába.
Sokkal ritkább a másik irány, amikor politikus lép át a médiába. Elméletileg ezen az úton is igen bizonytalan a siker. Az ismertség megvan, hogy a váltást nagy érdeklődés kísérje, de párosul-e képernyőre termettséggel, publicisztikai vénával, amely ellensúlyozni tudja a politikai kudarcot, és nem teszi szánalmassá az embert? Rá lehet-e még találni a nyilvánosság előtt egy nyitott, közvetlen, személyes hangra? Nos, különös módon, erre most éppen van pozitív példa. Méghozzá Vona Gábor pályamódosítása. Ami elsőre talán meglepően hangzik, de ha belegondolunk, olyan közszereplőről van szó, aki az elmúlt egy-másfél évtizedben folyamatos metamorfózissal vétette észre magát. A politikai szférában egy kisgazda ihletésű konzervatív, nemzeti irányvonaltól a Jobbik elnökeként eljutott a jobboldali radikalizmusig, néhány szélsőséges megjegyzése egy neofasiszta vezér képét villantotta föl, majd politikai érlelődése és hatalmi ambíciója a mérsékelt, jobbközép út felé mozgatta. Az egész folyamatban végig az volt ijesztően furcsa, hogy Vona mindegyik arca hitelesnek tűnt.
2018-as választási veresége után kudarc helyett progresszív lépésként tudta elfogadtatni, hogy elhagyja a politikát. Mintha az ember elérkezve egy bizonyos érettségi szintre már nem vehetné komolyan ezt a dolgot, főleg a NER hazug keretei között. És alapítványával, vlogjával gyorsan elfogadtatta magát független, véleményformáló értelmiséginek. Nem zavar senkit a múltja, hívják beszélgetésekre, kíváncsiak a véleményére az ATV aktuálpolitikai műsoraiban, egyenrangú félként ülhet be olykor az Öt tiszteletet nem ismerő, laza bölcselkedői közé. De a legérdekesebb, hogy mindez nem véletlen. Kiderült, hogy Vona Gábor egy remek, eredeti hangütésű médiaszereplő. Amihez semmit sem kellett formálnia kommunikációs stílusán. Kicsit tanár, kicsit lelkész, élvezetesen fogalmaz, kiválóan tudja összefoglalni a tárgyalt témák, kérdéskörök lényegét. A YouTube-on megjelenő 21VloG adásaival igazolja, hogy lenyűgöző népművelő, lehetne mire használni egy új szellemű köztelevízióban. Ennek a sorozatnak óriási érdeme, hogy kilép a napi politika kicsinyes perpatvarából, és tágabb, szellemi dimenzióban exponálja századunk legfontosabbnak tartott kérdéseit. Vona korrekten vázolja fel a velük kapcsolatos nézetrendszereket, stratégiai alternatívákat, mindegyikben hangsúlyozva megfontolandó, előremutató elemeket. Az értelem mezsgyéjére invitál, egymás iránti megértésre, közös gondolkozásra ösztönöz. Merünk-e bízni egy volt radikális politikus radikális szemléletváltásában?
