Tasmánia őslakosai már 45 ezer évvel ezelőtt felhasználták a sziget körüli vizekben tenyésző sötétbarna, széleslevelű moszatot: vízhordó zsákokat készítettek belőlük. Az ausztrálok ma jóval nagyobb léptékű vízproblémák megoldását, a klímíváltozás elleni küzdelem egyik fontos eszközét látják a tengeri élőlényekben. Pia Winberg, a Wollongongi Egyetem tengeri ökológusa évtizedek óta tanulmányozza az angolul „kelp” néven ismert barnamoszatot, amely bár annak tűnik, nem tekinthető növénynek. (Több sejtből áll, de nincsenek szövetei.) Winberg meg van róla győződve, hogy gyors növekedése, nagy mennyiségű szén-dioxid megkötésére való képessége nagyban hozzájárulhat a klímaváltozás elleni harchoz, mert képes savatlanítani az óceánt, és megváltoztathatja az állattartást a szárazföldön. A kutatók úgy gondolják, hogy a tenegri moszatok/algák globálisan 200 millió tonna szén-dioxidot képesek megkötni évente, ez New York állam éves kibocsátásának felel meg.
„Ha használnánk a meglévő óceáni infrasturktúrát és moszatszigeteket létesítenénk, valóságosan elkerülhetnénk a klímakérdések jó részét, amelyekkel ma szembe kell néznünk” – állítja Winberg. Ennek igazolására Új-Dél-Wales-ben 2013-ban megnyitotta Ausztrália első moszatfarmját. Itt több fajtáját hasznosítják, a kivonatokat a kozmetikai, az élelmiszer- és a gyógyszeripar használja. Ha a termelés felfutna, a moszat felválthatná a műanyagot a csomagolásban, vagy a kukoricát az állati takarmányozásban. A japánok már a XVII. században termesztették a moszatot, ma a nori szusiban található, vagy levest készítenek belőle.
Az moszattermesztés több milliárd dolláros üzlet Ázsiában, az élen Kína jár, a termés több mint fele az országé. A termesztés olcsó és világszerte lehetséges, könnyű a betakarítás: 48 millió négyzetkilométer óceán – Ausztrália területének hatszorosa – alkalmas rá. A barnamoszat 60 centimétert nő egy nap alatt, és nem kell trágyázni vagy gyomirtást végezni a farmokon. A szárazföldi növényekhez hasonlóan fotoszintetizál, melynek során szén-dioxidot nyel el, a tengerparti szisztémák 50-szer többet, mint a szárazföldi erdők, és amikor elpusztulnak, a bennük lévő szénnel lesüllyednek a mélybe.
A moszatok is veszélyben vannak. Egyrészt a légkörben növekvő szén-dioxid-mennyiség és az óceánok savasodása, másrészt a melegedő víz is káros hatású. A két jelenség a Tasmánia körüli moszaterdők 95 százalékát eltüntette az elmúlt nyolcvan éveben, mert megtizedelte a halak állományát és átalakított más életközösségeket is. A melegebb víz ugyanis a tengeri uborkáknak kedvez, amelyek legelészésük során letarolják a víz alatti moszaterdőket.
Nem csak ausztrál, hanem amerikai tudósok szerint is rá kell állni a termesztésre: Halley Froelich, a University of Santa Barbara-i Egyetem tengerbiológusa volt annak a tanulmánynak a vezető szerzője, amely szerint ha a kaliforniai tengerpartok csak 3,8 százalékát használnák tenegeri alga termesztésére, azzal az egyész állam mezőgazdasága által kibocsájtott szenet le lehetne kötni. Emellett, egy hektár tengeri moszat több fehérjét ad, mint ugyanakkora marhatenyésztésre használt szárazföld. A Világbank számításai szerint, ha az algatermesztést évente 14 százalékkal lehetne növelni 2050-ig, az az élelmiszer szükségletek 10 százalékát tenné ki, ami azért is hasznos lenne, mert a szárazföldi élelmiszertermelés a biodiverzitás csökkenésének legfőbb okozója.
