Huszonkét és fél évvel ezelőtt, 1998 októberében, amikor a milánói Savoya Hercege Szállóban hivatalosan bejelentették, hogy létrejött tizennégy vezető európai futballklub társulása, a G(roup) 14, meg sem rezdültem. Akkor olyan adu volt a FIFA kezében, ami kizárta, hogy külön bajnokságot indítsanak a mamutok.
Most viszont azt hiszem, vagy már azonnal vagy rövidesen el kell búcsúznunk attól, amit idáig labdarúgásnak tudtunk. Sokáig komolyan gondoltam, futball nélkül nem lehet élni, aztán a Covid megjelenésekor kiderült, dehogynem lehet, a labdarúgás globális társadalmi hatása pillanatok alatt válik szinte semmivé világjárvány idején. Amúgy Magyarországon, ahol az utóbbi évtizedben több állami pénz áradt a műfutballba, mint a valódiba a hajdani, dicsőséges dekádok korszakában, harminc esztendeje igazi labdarúgás nélkül élünk, s ha nem is vígan, elvoltunk a Covidig.
Most azonban más világ van.
Ám még e nehéz helyzetben is derülök a FIFA és az UEFA kényes urain, akik morális példázatokat tartanak a Szuperligát megalakítani kész klubok vezetőinek. A földkerekség ismeri a nemzetközi futballszervezetek elöljáróinak erkölcsét évtizedek, de legkésőbb 2015 májusa óta, akkor ugyanis vezetők sokaságát vitték el láncban egy zürichi szálloda elől. Kajmán-szigeteki meg trinidadi alelnök is volt köztük, mert hát Kajmán és Trinidad-Tobago közismerten a labdarúgás őshazái közé tartozik, s ez a razziáig ugyanúgy rendben találtatott, mint Blatter és Platini eurómilliós mutyija, melyről persze a mai FIFA-elnök, a hét évig UEFA-főtitkár Infantino mit sem sejtett. Nocsak! – mondta meglepetten, amikor fény derült például arra, hogy a CONCACAF-zóna azóta öngyilkosságba menekült, a FIFA végrehajtó-bizottságába is beválasztott amerikai főtitkára külön lakosztályt tartott fenn macskáinak, hol másutt, a Trump Towerben.
Ám a nagy hatalmú UEFA most bekkelni kényszerül. Ha a tizenkét óriás egészen bizarr módon, a pandémia leple alatt nemhogy elkészít egy ilyen tervet, de előáll vele mint akár hónapokon belül bevezethető programmal, akkor az nem puszta fenyegetés. A járvány annyi pénzt szívott ki az európai sztárklubok kasszájából, hogy az a Szuperligával pótolható, egyébként pótolhatatlan. Nincs rá egyéb fedezet. S most már hiányzik az ütőkártya a FIFA kezéből. Korábban piros húszszázulti-redurchmarschsal ért fel, hogy a legjobbakat – az edzőkkel, a bírákkal, a masszőrökkel, mindenkivel – együtt kizárják a világbajnokságról, ha futballozni merészelnek a hatalmasok önálló topligájában. Ez ma is félelmetes fegyver, gondolhatnánk, csakhogy a mamutok képviselői most azt mondhatják játékosaiknak: gyerekek, oké, hogy vb-re akartok menni, de akkor a heti 200-300 ezer fontos fizetésből 20-30 ezres lesz, többet nem bír el a büdzsé. S ettől már megannyi sztár csöndben marad, mert ekkora dohányról nyilván csak kevesen mondanak le.
A futball meg szegényebb lesz, mivel nincs az a Real Madrid- vagy Barcelona-diadal, amely emlékezetesebb ünnepbe torkollna, mint amilyen 2010-ben a Cibeles téri fesztivál volt, ahol Madrid- és Barca-játékosokért egyaránt lelkesedett az első spanyol vb-aranyérmet a királyi gárda nagy találkozóhelyén köszöntő sokaság. Németországban még a vb-bronzérem után is több százezer ember gyűlt egybe 2006-ban a Brandenburgi kapunál, és persze nem létezik az a Manchester United–AS Roma 7-1, amely akár csak megközelítőleg felérne a brazil–német 1-7-tel.
A változással megjárja a világ, miként az élvonal mögött következő klubok, hiszen törzsszurkolóin kívül senki nem lesz kíváncsi a Fiorentinára, a Sevillára, a Wolverhamptonra. Már amennyiben létrejön a Szuperliga, amelynek megvalósulása esetén, ne legyenek illúziók, a Bayern München és a PSG sem maradhat ki a sorból. A magyarok pedig még az eddigieknél is hátrébb szorulnak; mi aztán tudjuk, mindig van lejjebb. Érthető, ha hazánk miniszterelnöke is megszólalt az ügyben, jóllehet nekünk régóta semmi közünk a labdarúgás elitjéhez.
Attól tartok, lehet készülni a futball szomorú új korszakára.
Nálunk meg a járványtól függetlenül is elhagyatott stadionok visszabontására.
