„Régi vágyam volt, hogy egyszer eljussak Macondóba” – mondja Vörös Eszter rendező, aki 2013-ban újságírói ösztöndíjat nyert Gabriel García Márquez Alapítványánál, majd Kolumbiában érkezve elhatározta, idővel visszatér, és dokumentumfilmet forgat a legendás író életéről. A vimeo videómegosztóra nemrég felkerült 2019-es film, A Nagy Parranda így sorra veszi Márquez életének azokat a színhelyeit, melynek alakjai, történetei és zenéi inspirálták az alkotót, akit barátai csak Gabónak vagy Gabitónak neveztek.
Vörös Eszter útjának első állomása az író szülőfaluja, Aracataca utcáira vezet, ahol Márquez gyerekkori barátja mutatja meg az író már múzeumként működő házát, és ahol feltűnik a kilencvenkilenc esztendős Maria Bolaño, aki hét évesen dajkálta a kis Gabitót. Innen az út egyenesen Sevillába vezet, majd a rejtélyes Macondo nevű banánültetvényre, mely inspirálta Márquezt A száz év magány fiktív városának megalkotásában.
A filmben aztán a családtagok is feltűnnek: Cartanegában megismerjük a mérnök Jaime García Márquezt, az író legkisebb öccsét, aki felidézi, hogy hosszú idő után ebben a városban egyesült a család majdnem összes tagja, és bevallja, hogy neki a Szerelem a kolera idején a szerző legmeghatározóbb műve, mivel az szüleik tiltott viszonyáról szól. Megható jelenet továbbá, mikor Margarita, a legidősebb húg mesél arról, hogy kiskorában Gábriel tanította meg olvasni, akire máig úgy tekint, mintha az apja lett volna.
Eközben a filmben a barátok többször is utalnak Márquez egyedi látásmódjára, mely a mágikus realizmus fő képviselőjévé tette, miközben bevallják, hogy Gabo is ugyanazt látta mint ők, csak a történeteit varázslattal töltötte meg.
A filmből megtudjuk továbbá azt is, hogy Márquez életében fontos szerepet játszottak a társasági események, a film címét is adó parrandák, melyeken a barátok udvaron, teraszon vagy pavilonban jönnek össze, hogy verset mondjanak, italozzanak vagy zenéljenek egy jót. És ha már zene: megtudjuk, hogy a mester rajongott a tangóharmonika dallamáért és a vallenato nevű énekelt krónikákért, melyek nagyban inspirálták az írásban, sőt Márquez úgy fogalmazott, hogy a Száz év magány nem volt más mint egy háromszázötven oldalas vallenato. A filmben a latin Grammy-díjas Rodrigo „Roy” Rodrigez is szerez egy dalt az író életéről, akivel azonban életében csak egyszer találkozott, egy '72-es parrandán énekelt neki.
A legszebb jelenet mégis az, amikor a film végén egy, a parrandák helyszínéül szolgáló lakásban összeül Jaime, a legkisebb fiútestvér, a felesége és egy barátjuk, majd lejátsszák nekik azt a hangfelvételt, melyen maga Márquez olvassa fel a Száz év magány híres kezdőmondatát: „Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe."
Infó:
Vörös Eszter: A Nagy Parranda - Történetek Gabriel García Márquezről (2019)
Megtekinthető a vimeo videomegosztón
