„A hagyományos oktatás egyik fő bűne, hogy negatív érzelmekkel kapcsoltatja össze a tanulást, és megutáltatja a tanulókkal. Holott szerintem ez az ember egyik, ha nem a legnagyszerűbb képessége. Szerencsére itt a Khan Academyben soha senki nem kap semmiféle osztályzatot, megbélyegzést, és így folyamatos a jó hangulat” – meséli egy főiskolai hallgató. Egy műegyetemista önkéntes fordítónak is jelentkezett. „A magyar diákok okosak, és ha nem megy nekik a tanulás, az nem azért van, mert nem képesek rá, hanem azért, mert nincsenek meg a kellő forrásaik. Szeretnék nekik segíteni azzal, hogy ezeket a remek anyagokat fordítom” – foglalja össze motivációját.
A villamosmérnök-hallgató szerint azoknak, akik az egyetemen nincsenek a legjobb öt százalék között matekból és fizikából, és nem értenek meg mindent azonnal, saját maguknak kell segédanyagokat felkutatniuk. „Amikor nekem kellett keresgélnem, minden, amit magyarul találtam, hosszú volt, vagy használhatatlan, vagy rosszul felépített. Ezért angol anyagokat kerestem, így találtam rá a Khan Academyre.”
Monogramok a padban
Mielőtt az amerikai gyökerű rendszert megismernénk, nézzük, miként zúdult rá a hazai iskolákra az online oktatás. Kétségkívül váratlanul. A tanárok többségét felkészületlenül érte, a technológiai háttér is döcög. „A nehézségek abban erősíthetik meg az internettől idegenkedő pedagógusokat, hogy az online forma nem hatékony – állítja Prievara Tibor középiskolai tanár, a TanárBlog egyik alapítója, szerzője. – A kényszerű kapkodás miatt ráadásul megkövesednek a kifejezetten karanténes megoldások: elmondjuk zoomon az anyagot, fölteszünk egy feladatot vagy átküldjük e-mailben, lepontozzuk és ennyi.
Persze érthető, mert tavaly mindenki abban bízott, hogy egyszeri, átmeneti helyzetről van szó. Mentálisan, pszichésen az egész nagyon megterhelő, hiányzik a visszajelzés, a megerősítés, az emberi kapcsolat. Nem túl motiváló, amikor órákig kameráknak, monogramoknak beszélünk. Senki nem tud úgy tanítani, hogy hátat fordít az osztálynak, és a táblát nézve magyaráz. Miközben kiderült az is, hogy az iskolában feltett kérdések 95 százaléka online térben teljesen értelmetlenné válik, hiszen pár másodpercen belül megválaszolhatóak, ha a diákok kezében van egy telefon.”
Hogyan lehet ezen a szinten túllépni, milyen fejlesztések szükségesek, hogy az online forma kínálta lehetőségek szervesen épülhessenek be a közoktatásba? Hiszen az iskolai oktatás nem tanfolyamok sorozata. A diákok motivációja nehezen meghatározható, hiszen ők nem feltétlenül akarnak megtanulni valamit. Ha az online forma megreked a tudás „átnyomásánál”, még jobban megerősítheti a „porosz” szemléletet, amely a szigorú értelemben vett ismeret átadását és elsajátításának ellenőrzését soha nem látott egzakt szintre fejlesztette. A modern pedagógia azonban más irányba, rugalmasabb formák felé mozog. A megoldás valószínűleg az élő (közösségi) és az online oktatás megfelelő kombinációja. Mindenesetre tagadhatatlan, hogy a járványügyi kényszerhelyzet, a sokszor rögtönzött szükségmegoldások tudatosították egy hosszabb távú váltás elkerülhetetlenségét.
Kréta a porban
Az új oktatási forma annyira terjed, hogy már megfogalmazódhatnak minőségi igények is, egyre kidolgozottabb a módszertan. Mit tarthatunk ma sikeres fejlesztésnek? Prievara Tibor szerint a technológiai innováció másodlagos. A lényeg, hogy a tanulás folyamatát hatékonyan tudja segíteni az oldal. „Arra kell törekedni, hogy minél kisebb technológiával minél nagyobb legyen a pedagógiai hasznosság. Ha például lakástervezést akarok tanítani, és letöltök egy csodaszoftvert, amely 3D-ben képes mindent megjeleníteni, nem biztos, hogy jól járok, mert kell majd hozzá három alkalmazás, esetleg egy teljesen új számítógép, aztán rendre megakad, nem megy jól Windows alatt. És ráadásul, amit nyújt, átlagos hatékonyságú. Olyan eszközök kellenek, amelyek viszonylag könnyen használhatóak, mégis nagymértékben tudják segíteni a tanulás folyamatát, képesek a kompetenciafejlesztésre, amelynek három szintje van: a tudás, a képesség és az attitűd. Egyre fontosabb az is, hogy legyenek kommunikációs platformok, ahol az oktató vissza tud jelezni, ahol kritikai szemlélettel, pró és kontra érvek mentén lehet közvetíteni egy állítást” – vélekedik a blogoló pedagógus.
Mindez ma már a közoktatást is érinti, méghozzá rendszerszinten. Kiderült, hogy oktatási anyagok tekintetében nem állunk rosszul. Rendelkezésre állnak a Mozaik Kiadó fejlesztései a mozaweb.hu oldalon. Az Oktatási Hivatalhoz került állami portálokon is rengeteg produktum halmozódott fel. A Sulinet Digitális Tudásbázis Program még a 2000-es évek elején indult, anyagai jelenleg az OH osztálya szerkesztette sulinet.hu-n találhatók meg. És esett már szó a jelenlegi legambiciózusabb projektről, a Nemzeti Köznevelési Portálról (nkp.hu), amely iskolai tankönyvekkel, interaktív gyakorlatokkal, videókkal várja a tanárokat, és felvillantja annak lehetőségét, hogy ők maguk is feltölthetnek tartalmakat. És akkor még nem is szóltunk az egyes közintézmények, közgyűjtemények oktatást segítő fejlesztéseiről. Példaként említhetjük a Nemzeti Filmarchívum Klassz Programját, amely a magyar film száz kiemelkedő alkotására épülve, tantárgyanként kínál a tanároknak segédanyagokat.
A komoly problémát pillanatnyilag a hatékony online oktatási tér kialakítása jelenti. Az állami közoktatás a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (Kréta) kínálja az iskoláknak. Új fejlesztése a Digitális Kollaborációs Tér (DKT), amelyben értékelésapplikációval összekötve lehet tananyagot, feladatokat fel- és letölteni. Ezzel együtt sokan mégis inkább a Google Classroomot használják. Kérdés, mennyire teremtenek ezek a szolgáltatások igazi kollaborációt, a gyakorlat azt mutatja, hogy használatuk a feladatvégzés mechanikus követésére és értékelésére (helyes/nem helyes) korlátozódik.
Az online oktatás tíz éve ismert meg egy innovatív tengerentúli megoldást, amely a videótananyagok gyártásával és a digitális felületek kihasználásával forradalmasította a tanulást.
Nadia korrepetálása
Salman Khan (képünkön) bangladesi-indiai szülők gyermekeként Louisiana államban született. Villamosmérnöki, informatikai és matematikai végzettséget szerzett az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology), majd a Harvardon kapott közgazdász MBA-diplomát. Osztályelső számmágusként a pénzvilágban helyezkedett el, elemzőként kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozott. Aztán egy véletlen gyökeres fordulatot hozott az életébe. Erről egy TED-előadáson 2011-ben öniróniával mondta: „Hedge fund-elemzőként furcsa volt számára valami társadalmilag hasznosat csinálni.”
A gyors észjárású és beszédű fiatalember 2004-ben alapozta meg társadalmi hasznosságát. New Orleans-i unokatestvérét, Nadiát korrepetálta Bostonból. Azt vette észre, hogy a tanítványa jobban kedveli az ő automata verzióját a YouTube-on, mint az igazit. Meg tudta ugyanis állítani, és vissza tudta tekerni Salmant, és nem érezte közben, szemben a személyes oktatással, hogy a tanára idejét vesztegetné. Saját tempójában, saját szobájának a kényelmében nézhette az anyagokat, és nem kellett szégyenkeznie, ha elakadt. Egyszerűen nyomott egy „backwardot”. A videókat egyre több rokon használta, majd megérkeztek az első külsős visszajelzések. „Először mosolyogtam deriválás közben” – írta egy fiatal, és az elismerésnek súlya volt: a deriválásnak és az örömnek ritkán van közös halmaza. Egy 12 éves autista fiú a matematikát értette meg, ami várakozással vegyes izgalom volt a kudarcoktól meggyötört családnak, és persze a kis legénynek is.
„Ha Isaac Newton videókat készített volna a számításokról, akkor nekem most nem kellene” – nevettette meg közönségét Khan, aki nagyon fellelkesült, hiszen olyan matematikai tananyagokat hozott létre, amelyek nem avulnak el. De nem gondolta volna, hogy ezzel az oktatást is forradalmasítja. Erre az első tanári visszajelzések döbbentették rá.
A tananyagok ugyanis megfordították az órákat: a videókat a diákok házi feladatként nézték meg otthon, és a házi feladatot csinálták meg az órán. „Arra használták a technológiát, hogy emberibbé tegyék az osztálytermet” – mutatott rá Khan.
A tanárnak már nem kellett fásultan, sokadszorra ugyanazt elmondani a kissé unott és „ellenséges” közönségnek, hanem „emberi élményt hozhatott létre”.
Gates szerint a jövő
Khan látta, hogy a hagyományos struktúrában az előadás-házi feladat-előadás sorozatot számonkérés követi, és – hozott egy példát – 80 százalékos biciklizéstudást eredményez, ami nem biztonságos. Másik példával: a jó tanulók is alábuknak egyszer, mert a hiányosságaik mint az ementálisajt-lyukak kezdenek felhalmozódni a tudásuk alapjaiban. „A hagyományos modell bünteti a kísérletezést és a kudarcot, és nem kíván teljes megértést. Ebben a modellben valljuk: kísérletezz, legyenek kudarcaid, de elvárjuk, hogy a végén teljesen megértsd az anyagot” – mondta az előadó. A rendszer akkor küldi tovább a tanulót, ha megérett a következő szintre. Mindez rengeteg időt is fölszabadít, amit szimulációra, játékra vagy éppen robotépítésre lehet fordítani.
Khan időközben otthagyta az állását, és létrehozta nonprofit alapítványát.
Később egy Los Altos-i iskolakörzet kereste meg: oké, ezt tudja online, de mit tenne az osztályteremben? „Hagynék minden diákot a saját tempójában dolgozni” – felelte, és a válasz nem késett: „Tudna kezdeni két héten belül?” Nem sokára 5. és 7. évfolyamokon kezdtek dolgozni. Amíg korábban ötszázaléknyi idő maradt a közvetlen kapcsolatra, most száz százalékban a diákokkal foglalkozhattak a tanárok. A digitális rendszer hatalmas adathalommal is szolgált, grafikonokon követhették minden gyerek haladását vagy éppen elakadását. Ekkor beavatkozhattak. Akiről azt gondolhatták volna, lassú vagy tehetségtelen, a megértés után meredeken felívelt. „Az adatokból azt is láttuk, hogy a gyerekek még karácsonykor is feladatokat oldottak meg” – összegzett az előadó, akivel az utolsó percekben Bill Gates beszélgetett elismerően, a hallottakat az oktatás jövőjének nevezve. Khan úgy fogalmazott: a globális osztályterem a cél.
Okosodik az avatár is
Az éppen tíz évvel ezelőtti TED-konferencia idején a 2200 elkészült videót egymillió diák nézte meg naponta. Azóta ez mintegy 1,7 milliárdszor történt meg, az angol honlapon tízezer videó és hetvenezer interaktív feladat és szöveges tananyag érhető el az alsó tagozattól az egyetemi szintig, matematika, természettudomány, humán és egyéb területeken. A magyar változatot – és az Akadémia Határok Nélkül Alapítványt – nem egész két éve hozta létre az Angliában élő Lovas Eszter francianyelv-tanár, a nyelvtudomány doktora, aki kurátorként a hazai adaptációs munkát fogja össze. Tananyagírással és tantervfejlesztéssel is foglalkozott, és a kezdetektől azon dolgozik, hogy a rugalmatlan magyar közoktatásban innovatívabb módszerek is megkapaszkodjanak.
Lovas Eszter az akkor 12 éves gyermeke révén találkozott a Khan Academyvel. A srác informatikát tanult egy kis angol iskolában, és bár otthon számítógépet sem igen használt, egyszer csak gyors fejlődésnek indult a Khan-anyagokkal, és a szülei meglepetésére még játékokat is elkezdett tervezni. Miután a pedagógus látókörébe került a projekt, és észlelte, hogy nincs hazai mentora, jelentkezett a feladatra. Otthagyta az állását, és önkéntesként viszi az alapítványt.
„Mindenkinek ugyanolyan joga van a minőségi oktatáshoz, mint az áram- és a vízszolgáltatáshoz. Itt érthető magyarázatokkal, motivációs rendszerrel, benne egyre tökéletesedő avatárral, fejlődésfókuszú szemlélettel folyik a differenciált oktatás. Az az alapelvünk, hogy mindenki bármit meg tud tanulni, ehhez csak megfelelő módszerre és időre van szükség. Ha valakinek adott pillanatban nem megy a matematika és ebbe beletörődünk, akkor a hiányosságai egyre csak nőni fognak, és egy életre el lesz vágva az összes reál pályától, miközben kellő türelemmel kibontakozhatna a tehetsége.”
A magyar honlapot az online oktatás teszi egyre ismertebbé. A koronavírus-járvány keltette kényszerhelyzetben a tanárok a mindenfelől özönlő digitális platformok közül keresik a jól használhatókat, és sokuk a Khan Academyben látja a megoldást. Hónapok óta mindennap egyre többen regisztrálnak az oldalra, nem ritkán 60-80-an naponta. A felhasználók száma közelít a tízezerhez, és meglepően sok közöttük a tanár. Az anyagok, amelyeket mintegy 30 önkéntes fordít magyarra, regisztráció nélkül is elérhetők. A kilenc szakterületet felölelő videók harmada magyar nyelvű, a többi feliratos.
Önkéntes fordítók
Kállay Csilla három éve csatlakozott a fordítókhoz. Vegyészként végzett, később a doktori képzéssel párhuzamosan szakfordítói diplomát is szerzett. A Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének oktatójaként napi szinten használja az angol nyelvet, legyen szó a szakirodalom áttekintéséről, külföldi hallgatók oktatásáról vagy konferencia-részvételről. Amit önkéntes fordítóként csinálnak, mondja, egészen más. Azért kapcsolódott be az alapítvány munkájába, mert így hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar diákok magas szintű, sokrétű természettudományos anyaghoz férjenek hozzá az anyanyelvükön.
„Az önkéntesekkel szemben elvárás, hogy legalább heti két órát tudjunk erre fordítani. Ennyi szabadideje jóformán mindenkinek van, gondoljunk csak arra, hogy mennyi felesleges időt töltünk a közösségi oldalakon. Más kérdés, hogy a két órából sokszor jóval több lesz, hiszen a fordítói munka érdekes, s hajtja az embert, hogy minél hamarabb látható eredménye legyen – meséli Csilla, aki esténként, kikapcsolódásként is gyakran fordít. Segíti a tudat, hogy az újabb anyag sokak segítségére lesz. – Hatalmas élmény volt az első feliratozás, az első tízperces videó elkészítése, ami a nyelvi lektorálást követően minden érdeklődő számára hozzáférhetővé vált. A globális változások, a széles körű segítségnyújtás mellett közvetlen hatása is van a munkámnak; a lefordított anyagok egy részét felhasználhatom az egyetemi oktatásban.”
Csilla a Mensa HungarIQa tagja, s az egyesületből is több fordítót is megnyert már az ügynek. Griechisch Erika szintén mensás. Programozó matematikus, programtervező informatikus, az informatikatudományok doktora, aki 2,5 éve került a csapatba. „Az egyetemen, az orvosi előkészítő évfolyamban oktattam középiskolai matematikát öt-hat éve, és szerettem volna életszerűbb, érdekesebb példákat bevinni az órákra. Némi internetes keresés után találtam a Khan Academyre. Megtetszett a felépítése, a jó minőségű tananyagok, az automatikusan javított, személyre szabott feladatok” – meséli Erika. Évekkel később a Mensa levelezőlistáján olvasta, hogy önkéntes fordítókat keresnek. Volt már némi tapasztalata szabad szoftverek – Linux, Ubuntu – önkéntes fordításában. Jelentkezett. Azóta matematika- és statisztikaanyagokat, zenei videókat, de főként programozást magyarított. Jelenleg is az utóbbit, és időnként a Pixar in a Box tananyagait ülteti át magyarra – ez utóbbi a számítógépes animáció rejtelmeibe vezet be, és a Disneyvel való együttműködés eredménye.
„Sokan meglepődnek, hogy bár a fordítás önkéntes, a jelentkezők próbafordítást, a lektorok próbalektorálást kapnak. Minden anyag szakmai és nyelvi lektor kezén is átmegy a publikálás előtt. Olykor hosszas egyeztetés során alakul ki egy-egy szó magyar fordítása. Szeretem csinálni, hálás munka.” Erikát a Khan Academy missziója fogta meg: küldetésük, hogy ingyenes, világszínvonalú oktatást biztosítsanak bárhol, bárkinek. „Sok diák szeretne tanulni, de nem mindenkinek van meg a lehetősége, a körülményei, még ha a tehetsége adott is. A rátermettek mellett a lemaradóknak is segítséget jelenthetnek a videók, melyek a megértésre helyezik a hangsúlyt.”
A magyar alapítvány tavaly bekerült a Richter Anna-díj döntőjébe, és bár nem nyert, így is támogatták. Ennek – és az így rendelkezésre álló honoráriumnak – a segítségével négy hónap alatt annyi természettudományos tananyagot fordítottak, mint az előző három évben összesen.
A változás fájdalmai
A hazai tanárok között, közösségi felületen indult el az elmélkedés a jövőről. A TanárBlog is ezt szolgálja, szakirodalmat, szoftvereket, módszereket ajánlva.
„Nem szabad elfelejteni, hogy a változásmenedzsmentnek vannak alapvető szabályai – mondja a jövőt illetően bizakodó Prievara Tibor. – Minden új megoldás bevezetése pluszerőforrást igényel, és a hatékonyság átmeneti csökkenéséhez vezet. Nem várható el, hogy másnap már mindenki értse és jól alkalmazza. Ha most úgy éreznénk, hogy a digitális oktatási rendszer tökéletesen működik, a tanárok és a diákok is jól érzik benne magukat, akkor valószínűleg nem történt meg a paradigmaváltás. Mert az mindig fájdalmas.”
