Hogy a Balatonnal valami nincs rendben, azt az újabban megint egyre gyakoribb algavirágzások jelzik: a tavaly nyájon is felbukkant, a fürdőzők egészségét is veszélyeztető algavirágzás azt jelzi, hogy tó túlterhelt, nem tud megbirkózni azokkal a külső hatásokkal, amelyek az emberi tevékenység nyomán jelentkeznek. Nincs olyan szakértő vagy szakmai tanulmány, amely szerint a vízszintemelés enyhítene a problémán – sőt, a hatás akár ellentétes is lehet: a magasabb vízszint és az ahhoz kapcsolódó partfeltöltés újabb bajok forrásául szolgálhat. Alighanem tisztában van ezzel a kormány is: csupán a környezeti hatástanulmány (ezúttal az online térbe terelt) kötelező közmeghallgatása előtt tették közzé magát a 700 oldalas dokumentumot, de magát a közmeghallgatás tényét is csak alig több mint egy héttel előtte hozták nyilvánosságra, tartva tőle, hogy a lakosság nem fogja egyöntetű lelkesedéssel fogadni a talajszint 2-től akár 50 centiméterig terjedő mértékű megemelését, és mindazt, ami vele jár.
A beavatkozásról 2019 márciusában kezdtek el szállingózni az első hírek – akkortól tudható például, hogy a vízszintemeléshez korszerűsíteni kell a Sió-csatornát. A munkát a Strabag-Colas páros nyerte el 12,3 milliárd forintért, de néhány hónappal később a Magyar Közlönyben ugyanez már 19 milliárd forinttal szerepelt. Az első becslések arról szóltak, hogy az önkormányzatoknak további mintegy 75 milliárdot kell a partmagasításra költeniük; feltételezhető, hogy ez az összeg is hasonló mértékben emelkedik majd.
Az okokat eddig sem a kormány, sem más nem tisztázta egyértelműen. A kormányzati kommunikációban jobbára a turizmus szerepel, de utoljára 2006-ban fordult elő, hogy a tó vízszintje ténylegesen korlátozta az idegenforgalmat, tehát nem biztos, hogy ez a valós indok. Amikor a Balaton látványosan leapad, rendre fölmerül a vízpótlás kérdése – vagyis az, hogy a Zalán kívül valamilyen más vízfolyás vízgyűjtőjéről is terelhessenek vizet a tóba, ennek azonban sokféle ökológiai kockázata van; a Népszava úgy értesült, hogy a kormányzat most azzal igyekszik meggyőzni a vízszintemelés civil, vízügyi illetve önkormányzati hátterű ellenzőit, hogy ha sikerül megvalósítani, akkor nem lesz szükség vízpótlásra. A valódi motiváció helyi forrásaink szerint inkább a hajózás, pontosabban a vitorlázás, illetve a legalitás határát már most is túllépő motoros kishajók tulajdonosainak érdeke illetve nyomása: az elmúlt években látványosan gyarapodott a jelentős anyagi és presztízsértékű, a Balaton helyett inkább a tengerre való járművek aránya, amelyek számára nem csak a kikötőhelyek száma jelent szűk keresztmetszetet, hanem az alacsony nyári vízmélység is.
Akármi is a mögöttes szándék, az bizonyos, hogy a vízszint megemelése előtt hozzá kell nyúlni a partfalhoz, ami a problémák újabb kimeríthetetlen tárházát nyitja meg. Ahogyan az egyik tiltakozó szervezet, a Nők a Balatonért Egyesület képviselői lapunkat tájékoztatva megfogalmazták, mindenképpen szükség van a befolyó kis patakok és csatornák rendbetételére, valamint 15 veszélyeztetett településen a part menti területek mérnökbiológiai átalakítására, feltöltésére. Ám a kezdeti, a szintemeléshez tényleg nélkülözhetetlen munkákon jócskán túlnőve a terv mára hatalmasra duzzadt: 33 település összesen 73 strandján, illetve parti sétányán terveznek 10-20 méter szélességben feltöltést. A fakivágásokkal is számoló hatástanulmány szerint „A partvédőmű megemelése esetén a mögöttes területek feltöltése elengedhetetlen, hiszen, ha azok mélyebben maradnak (…), még nehezebbé válik az esetlegesen átcsapó vizek elvezetése, romlik a közterület és a tó közti kapcsolat. A feltöltés azonban a meglévő strandgyep óhatatlan felszámolásával, a fák gyökérzetének betöltésével jár (…) Megjegyezzük, hogy néhány helyen a tervezett beavatkozások nemrég felújított sétányok, parkosított felületek mentén valósulnak meg." (Az említett fejlesztésekre az elmúlt három évben 165 strandon összesen 10 milliárd forintnyi közpénzt költöttek.) További kockázat, hogy ha a feltöltési hullám megindul, újabb berkek tűnhetnek el a parti zónából. A berkek azok a nádas területek, amelyeknek kulcsszerepük van az egyedülálló ökológiai rendszer fenntartásában, a Balatonba folyó vizek megtisztításában és a tó tisztán tartásában – minél kevesebb marad belőlük, annál gyakrabban várható a Balaton egészségének látványos elromlása. (Mint ahogy az utóbbi évek algavirágzásai is összefügghetnek a feltöltések-beépítések meglódulásával.) Ráadásul a magasabb vízszint a tó nádasainak egy részét is megfojthatja.
A civilek mindenesetre valódi egyeztetést és tudományos érveket szeretnének; szerintük a Balaton túl értékes ahhoz, hogy egy ilyen kérdést látszat-meghallgatással, szük gazdasági érdekcsoportoknak kedvezve lehessen eldönteni.
Kicsiben hasonló folyamat zajlik egyébként a Velencei-tavon is: egyrészt ott is jelentősen megemelték a partfalat – érdemi indoklás és társadalmi egyeztetés nélkül –, másrészt rendre fölmerül a gyanú, hogy a tó mostani, aggasztóan alacsony vízszintje sem „magától”, hanem a partfalbetonozást megkönnyítő vízleeresztések nyomán alakult ki.
