Zajlik újra az ostrom. A Téli Palota ostroma. Nem a valóságban, ezúttal is Eizenstein Októberében. Ezredszer, milliomodszor, ahogy szokott. Matróz üvölt a díszes rácson, a tömeg mindent sodor. Aláfestő zene az Internacionálé, ami furcsa, mert a bejegyzett változatokban nem ez szól. Ki is derül, hogy ez az Október-ostrom a YouTube Historystack csatornájáról való. Mindegy, foglalják csak el, amit akarnak. De vége az áradásnak. És Lenin helyett Velkovics Vilmos alakja villan elénk. Nem Pétervárról, hanem a Hír TV Keménymag műsorából. Nem 1917 októberében, hanem 2020 szeptemberében. „Rossz bejátszás indult el, teljesen véletlenül – habogja kuncogva. – Itt nem erről van szó…”
Mint kiderül, az Színház- és Filmművészeti Egyetem a téma. De hát akkor miért nem erről van szó? Miért nem a forradalmi hatalomátvételről? Mit kell ezen szégyellni? Az SZFE, ahogy azóta Bencsik András oly kifinomultan megfogalmazta, egy „szutykos odú” volt, a színház- és filmkultúrát a romlás felé taszító, pozíciójukhoz ragaszkodó alakokkal. A szakma kisemmizett része fellázadt ellene, a Nemzeti Színházba száműzött Vidnyánszky Attila élükre állt, és egy alapítványi vagonban elfoglalták a ballib várat. Nemzetállami furfanggal, tárgyalások és vér nélkül. Ha Velkovics Vilmos egyetért ezzel, örül neki, ünnepeljen nyugodtan Eizenstein jelenetével. Most már annál is inkább teheti, mert tagja lett az új oktatói karnak.
Sokan persze nem tudunk ünnepelni. Ismét igazolódott, hogy ellenzéki törekvésekkel érintkező álláspontot, értékeket nyíltan képviselve, nem lehet az élet szinte semmilyen területén együttműködni a kormánnyal. De ne gondoljuk, hogy a vesztes politikai oldalon állni automatikusan szakmai, szellemi vagy erkölcsi fensőbbséget biztosít. Abból, hogy az SZFE átalakítása során demokratikus játékszabályok sérültek, még nem következik, hogy a kormány hívei, támogatottai eleve alkalmatlanok a művészeti egyetem megfelelő színvonalú működtetésére. Annyi tehetsége, tudása, tapasztalata mindegyikőjüknek van, hogy megbirkózzon a feladattal. Nem valószínű, hogy Vidnyánszky intézményéből dadogó színészek, színpadi és filmnyelvet nem érző-ismerő rendezők, telefonfelvételek szintjén rekedt operatőrök kerülnek ki. Vétek lenne szakmailag, erkölcsileg megbélyegezni őket. De a tanáraikat sem érdemes ilyen szempontból méricskélni. Esetleg annyit várhatnánk el tőlük, hogy ha már vállalták a felkérést, ők is tartózkodjanak a morális prédikációktól.
Velkovics Vilmost is felhatalmazza eddigi munkássága arra, hogy tanítson az SZFE-n. Nevezhetjük konzervatív, jobboldali kormányszolgának, de felkészült műsorvezető, van fogalma a televíziózásról. Megjárt körzeti stúdiót, M1-et, tudósítóként ott volt Moszul ostrománál. Többféle műsorban többféle arcát mutatta meg az Echo és a Hír TV-nél. Sokunk szívébe egyikkel sem lopta be magát. De kétségtelen, hogy kulturáltan tudja kézben tartani a Magyarország élőben hírháttér beszélgetéseit. Mondhatjuk, könnyű dolga van, hiszen általában csak hallgatnia kell a kormány képviselőit. Ám ügyesen, egész életszerűen csinálja. Kisfiús ártatlansággal teszi fel kérdéseit, ellenzéki vélekedéseket is fölvetve, mint aki nem tud semmit. Majd kíváncsiságot meresztő szemekkel figyel, rákérdez fontos állításokra – „akkor ez most azt jelenti, hogy...?” – az ismételtetéssel még jobban kiemelve őket, majd hagyja magát, mint egyszerű polgárt meggyőzni. Most, hogy megtudta, amit megtudott, már mindent ért. Ha beugrik a Csörtébe, szintén ártatlanul irányítva forog erre-arra a feje a vitázók szóáradatában. A Keménymagban azonban pártos véleménymondóvá lazulhat, mondataiból, tekintetéből szabadon echózik a gúny, a politikai irónia.
És itt állunk megint a Téli Palotánál. Fel nem vállalt ostrománál. Amit jóhiszeműség volt feltételezni. Mert az említett adásban a „téves bejátszás” nem az egyetem új gazdáiról szólt. Hanem a tanáraikat, intézményüket védő diákokról. Ők a senkiházi forradalmárok. De hát állj, „téves a bejátszás”, hiszen ennyire sem lehet tartani őket. Mutassunk róluk inkább egy „titkos” felvételt, amelyen lázongásuk rockkoncertes visszhangzás, csápolás hangadóik egyetemfoglaló felhívására. A műsor meg ne is így induljon. Legyen az elején még egy kis hülyéskedés, amelyben Apáti Bence, Lentulai Krisztián és Pataki Tamás nagy mester. Karikírozzák keménymagosként, ahogy a diákok szalagokkal elkerítik magukat ("Sza-bad or-szág! Szabad Keménymag!”) – a belépő műsorvezető, Velkovics Vilmos elől. „Az jön be, akit mi beengedünk, kispofám!” Vicces, nem? Két hét múlva meg fricskázzuk meg a tanköztársaságukat! Röhej! A diák tanul, nem köztársaságosdit játszik!
Gyökér dolog kiszolgáltatott embereken gúnyolódni, mert felemelik valamiért a szavukat. De egy alapvetően a gyökérséggel játszadozó, laza műsorba belefér. Az viszont már kérdés, hogy ha egy televíziós lojalitásról is tanúskodó polgári engedetlenség miatt egyetemi diákokat alázgat erőpozícióból a műsorában – ahogy tette egykor a Független Diákparlament szóvivőjével –, méltó-e arra, hogy tanítsa őket.
