Hallottak már a pontatlan óráról? De nem olyanról, amelyik valami hiba miatt pontatlan, hanem direkt pontatlannak készült. Ez a Nemsokára óra. Igazi kelet-európai találmány. A számlapján a szokottnál több van percből, órából. Hiszen mifelénk egy óra több, mint hatvan perc, egy nap több, mint tizenkét óra, egy hét pedig akár tíz nap is lehet. A Nemsokára a mi időérzékünk szerint működik. Csodálatos szerkentyű, amelyet Maria, egy román gimnazista lány eszelt ki. És még csak nem is Bukarestben, hanem a Keleti-Kárpátok lábainál fekvő Piatra Neamțban, Karácsonykőn.
Maria egyébként Doru gyereke. Ő sem akárki. Barátjával, Ionellel ő tartja karban a kisváros jelzőlámpáit. Nagy ötletekért nekik sem kell a szomszédba menniük. Egyszer laza sörözés közben elszórakoztak azon, hogyan lehetne a jelzőlámpák átállításával kirabolni egy pénzszállító kocsit. A bár tulajdonosa meghallotta a tervet, és erőszakosan kényszeríteni kezdte őket, hajtsák is végre. A két becsületes ember elment bejelentést tenni a rendőrkapitányhoz. Aki így reagált: Fiúk, mindenki sokat nyerne azzal, ha maguk szót fogadnának. Megbeszéljük, mikor lesz az akció, hogy kivonjuk a járőröket. Jó? Dorut és Ionelt a bankigazgatóhoz irányította a megdöbbenés, hogy figyelmeztessék, mi készül. A bájos, szőke hölgy hálásan eltűnődött: Tudják, mire gondoltam? Már ha megoldható, és nem borítja fel a terveiket. Lehetne, hogy csak akkor csapnak le, amikor én azt megsúgom? A karbantartók utolsó reménye a sajtó volt. Meg is csinálták velük a leleplező interjút. Ám nem jelent meg. Az újságírónő a városházára került, a hírekről a polgármesternő dönt. Aki aztán felhívta a rendőrkapitányt: Mi az? Ki akartatok hagyni a buliból?
Mit tehetett ezek után Doru és Ionel? Hát persze hogy beadták a derekukat. Az eset folytatását, hiteles történetét az HBO GO-n ismerhetik meg az érdeklődők a hatrészes Talált pénz sorozatból. Krónikása, Daniel Sandu más televíziós munkákkal, és Egy lépéssel az angyalok mögött című játékfilmjével már bizonyította tehetségét. Doru és a rendőrkapitány szerep-fedőneve alatt pedig a fesztiváldíjakat bitorló román filmvilág két hírhedt alakját, Alexandru Papadopolt és Valeriu Andriutát ismerhetjük fel.
A Talált pénz újabb bizonyítéka, hogy milyen üdítő tud lenni egy sajátos hangütés a filmes perifériákról a taníthatóan hatásbiztos mainstream sorozathullámzás tengerkékjében. Hogy másképp szólnak hozzánk. Hogy hozzánk szólnak. Mindenféle agyafúrt tekervény, tankönyvekből tanulható, tuti csábítási trükkök nélkül. Csak úgy, közvetlenül, a mi hullámhosszunkon. De azért átgondoltan, megformáltan, stílusosan.,
Nehéz leírni, milyen tónusban szólít is meg minket ez a román minisorozat, miért érezhetjük a hangvételét annyira a sajátunknak. Olyan finoman elegyíti a szatíra, az abszurd és a társadalmi életkép akkordjait, hogy rendre kicsúszik művészeti fogalmaink közül. Amit mindvégig világosan érzünk: a kesernyés humor. De nem a Menzel-, a Makavejev-, a Mihalkov- vagy a Joszeliani-filmek esztétikumára kell gondolnunk. A Talált pénz világa ennél profánabb. Csak nagyon eltalál egy kelet-európai életérzést, amely kezd egyre általánosabb érvényű lenni. A kiszolgáltatottságból fakadó tehetetlenséget, és a tehetetlenségből fakadó beletörődés kényszerű mosolyát. Itt már nem működnek túlélési stratégiák, nincsenek alternatív létté tágítható hétköznapi örömforrások. Nincs mit túlélni. Nem valamiféle abszurd észszerűtlenségbe, igazságtalanságba, hanem az életbe kell beletörődni. Amelyben minden kesernyés. A becsület, a szerelem éppúgy, mint a hazugság, a bűn. Nincs mit tisztelni, nincs mire haragudni. Reggel megcsókolod a családod, elindulsz derekasan dolgozni, közben becsúszik egy bankrablás, megbánod, nem bánod meg, megbánod, esküvőre mész násznagynak. Üldözöd a bűnözőket, őrzöd mások pénzét, magad is lopsz egy kicsit, elrejted a lóvét a gólyafészekbe vagy egy autógumiba, megtalálják, de nem azok, akik keresik, mégis lelepleznek, nem lesz bajod, feladod magad, a bíró húzza a száját. Életünk a beletörődés kesernyés humora. Ki lehet nevetni, de nem lehet nevetni rajta.
A kortárs román film egyre tarkább színekben virágzik. Alacsony költségvetésű, dokumentarista stílusú szociális drámákkal indult megújulása, elemi erővel járta körbe a kiszolgáltatottság témáját. És érdekes módon ez a poézis, vagy inkább a látószög, amely artfilmes keringésre, fesztivál-vándorutakra van ítélve, a nemzetközi elismerés nyomán más, népszerűbb műfajokba is beszivárgott. Ma már vígjátékokban, történelmi filmekben is felfedezhető. Most pedig itt ez a remek, könnyed sorozat. Igaz, a siker minden esetben megszállott alkotói igényességet követelt. Ezek a produkciók, válasszák bár szándékosan vagy kényszerből a legegyszerűbb eszközöket, soha nincsenek a nézők elé hajítva. Ha mással nem, hát nagyszerű dramaturgiával, párbeszédekkel operálnak. Mintha azt is üzennék: használjuk bátran Maria Nemsokára-óráját, legyen egy nap huszonhét óra, egy hét tíz nap, haladjunk a saját időnk szerint. Csak érjünk oda, ahova kell.
