„Kis túlzással, de mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne. Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként, mint megtudtam.” A közmédia mikrofonjának mondta ezt a kormányfő, amiért kapott a fejére rendesen. De megérdemelte? Nem viheti félre az asszociációlánc? Ha Kisújszállás, akkor asszonyság, nem? A nagykunsági kisvárosban (és az ország vidéki kétharmadában) nyilván kevesen kapják fel a fejüket egy ilyen kifejezésre, gondolhatta a miniszterelnök. Ismeri ő a népét. Ahogy az ellenzéket is: gömböcmédiája számára azonnal lehetőség nyílt egy kis év eleji, önfeledt genderezésre.
Az asszonyság szót Barát Erzsébet elemezte az RTL-híradóban. A nyelvész szerint lekezelő kifejezés, „idősebb, egyszerű asszony jelentésben működik akkor, amikor a beszélő idegenséget vagy fölényt kíván érzékeltetni”. A szóhasználat mindenképpen mellélövés, vagy a nyelvelő botlása. Kevésbé volt megbocsátó Fliegauf Bence filmrendező. „Az Orbán-féle műparaszt retorikában az asszonyság nem lekezelő. Sőt, inkább arról szól, hogy elkezdődött az ijedt pozicionálás. Az a probléma, hogy Karikó Katalin és az ő BioNTechje maga a vibráló multikulturalitás, ő maga és tudóstársai migránsok, létezésük és tevékenységük összeegyeztethetetlen körülbelül mindennel, amit a Fidesz képvisel. Karikó életpályája tökéletes ellenpontja annak a provincialista-populista sablonnak, amit a Fidesz megvásárolt Arthur J. Finkelsteintől, és amivel a választásokat nyeri. Az »asszonyság« titulus tehát nem más, mint a hatalom első kísérlete, hogy a propagandagépezet megpróbálja beledarálni Karikót és a vakcinát a bugylibicskás, fehérvári huszáros ideológiai moslékba.”
De vissza a nyelvészethez: Rákosi György egyetemi docens a Névmásblogon ilyen példákat talált a szó mai jelentésére: „Kebles, combos asszonyság, ellenállhatatlanul nyomja a pedált, ikreket visz.” Vagy: „A cárevics szólamát termetes, dús keblű, széles csípőjű asszonyságnak osztotta ki.” Vagy: „Kissé elhúzódva a fehér karú, hegycsúcsmellű asszonyságtól.” Vagy: „A kis vaspántos kaput bodorított fürtű, szőke, legalább másfél mázsás asszonyság nyitja ki.” Végül: „Nyulat készítettem zsemlegombóccal – mondta a tisztes asszonyság.” Helyben is volnánk. Az asszonyság női termet, aki ha nem ikreket visz biciklin, akkor a konyhában tüsténkedik.
Ez a megközelítés sokak számára triggerpont, és bizonyára azok sincsenek kevesen, akiknek beugrik az Orbán-kormánynak és kövér holdudvarának egy-egy nyilatkozása. Varga István Fidesz-képviselő mondta a parlamentben, hogy „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. Ezt a sutaságot Kovács Ákos nemzeti popikon emelte följebb, megelőzve korát és Novák Katalint. Szerinte „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak”. Létezésük ősoka, vezérelve, vagyis a „női princípium beteljesítése” az, hogy valakinek gyereket szüljenek, anyák legyenek. Kövér László pedig kifejezte a vágyát, miszerint azt szeretné, ha a „lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk” .
Ezzel a vággyal persze nincs is semmi baj, gondolhatnánk, csak maradna a négy fal között. Hiszen se közjogi méltóságnak, se kormánytagnak nem az a dolga, hogy a nőiséggel kapcsolatos vágyait megossza, hanem az, hogy békés, szolidáris, tisztakezű és karcsú államot működtessen, ahol a gyermek magától értetődő és boldogságot hozó vállalás.
A suttyóság nagysága
Orbán Viktor asszonyságos megszólalásáról jókat nem hallottunk, de arról eltérnek a vélemények, hogy milyen megfontolás állhatott mögötte. Gregor Anikó szociológus szerint a szóhasználatnak kettős funkciója lehetett. „Az egyik a progresszívek szokásos vadítása, ami mindig bejön. Most is így történt. Voltak, akik vagány, fickós kiszólásként értékelték, és semmi problémát nem láttak benne. A másik oldalról, közte ellenzéki képviselőnők részéről, menetrend szerint érkezett a reakció: »mekkora suttyóság volt« ez a lealacsonyító megfogalmazás a miniszterelnöktől, és kikérik maguknak.”
A szociológus szerint ne legyenek illúzióink, a miniszterelnök semmit nem mond véletlenül. „Ez egy jól bejáratott politikai kommunikációs stratégia része, amit ő mindig megbízhatóan hoz. Ötletszerűen bedob fogalmakat, amelyek túlmutatnak önmagukon, és mögöttes kulturális jelentésük is van. Ezek mentén azonnal felállíthatók a kultúrharc frontvonalai.”
A szó az etimológiai szótár szerint nem pozitív és nem egyenlőségpárti megnevezése a nőknek, folytatja Gregor Anikó. Egyenlőtlenségi struktúrák bújnak meg benne. Degradáló, népies, ami olyan érzetet ad neki, mintha a száz éve hömpölygő népi-urbánus vita pörögne le ismét.
Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója nem gondolja, hogy az „asszonyság” kifejezés elszólás lett volna, de azt sem tartja valószínűnek, hogy előre kitervelt közlés volt.
„Tökéletesen beleillik abba a nőfelfogásba, nemi szerepekről vallott nézetrendszerbe, amelyet a Fidesz régóta, de az elmúlt tíz évben bizonyosan képvisel. A miniszterelnök megpróbál egyszerűen, gyakran népiesen beszélni, és olyan kifejezéseket használ, amikre az emberek ráismernek, és amikkel főként a Fidesz-szavazók azonosulni tudnak. Az asszonyság is egy ilyen kifejezés lehet, amit politikusoktól ugyan elvétve hallunk, de a köznapi beszédben, kevésbé megbotránkoztató körülmények között gyakrabban fordul elő, mint az ismert rádióinterjúban.”
Történetesen nő
Az efféle hangvétel, beszédmód, konkrétan a szexizmus a nők társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét, szerepét tükrözi, egyben sajnos részben meg is határozza, de legalábbis nem könnyíti meg a nők előmenetelét. Így látja Sáfrány Réka, a húsz nőjogi szervezetet összefogó, a nők és a férfiak társadalmi egyenlőségéért tevékenykedő Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke. Mint mondja: Magyarország kormánya is aláírta az Európa Tanács „A szexizmus megelőzése és felszámolása című” ajánlását, és ezzel hatékony szexizmusellenes kampányt vállalt. Ez egyelőre elmaradt, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a nőkkel kapcsolatos lealacsonyító, méltatlan beszédmód szinte akadálytalanul terjed tovább a közbeszédben is.
„Nem hiszem, hogy a miniszterelnöki szóhasználatnak konkrét kommunikációs célja lett volna. Lehet, hogy azért fogalmazott így, hogy az emberek felfigyeljenek a magyar tudósra, aki történetesen nő – vélekedik a szakértő. – Ettől függetlenül mi sem éreztük a helyzethez méltónak a megnevezést. A tudományos élet képviselőit nem szokás uraságozni vagy asszonyságozni. Ez a magyar nyelvi közegben nem éppen tiszteletteljes megszólítás egyszerűen nem illik a szövegkörnyezetbe. Sok nő érezte sértőnek, aki hasonlóan tudományos munkát végez vagy aki belegondolt, hogy ez a státuszhoz nem megfelelő szóhasználat.”
Sáfrány Rékát ennél is jobban aggasztja az a beszédmód, ahogy a kormányközeli Hír Tv-ben fogalmaztak Bayer Zsolt vendégei. A publicisták rátettek egy lapáttal, és az asszonyságozás ellen felszólaló politikusnőket – Szél Bernadettet, Szabó Tímeát, Bősz Anettet – üresfejű némbereknek nevezték, akiket szerintük úgy kellene szólítani, hogy: „Hé, te!”
„A miniszterelnök akár jóhiszeműnek is értékelhető megfogalmazásával szemben ez egy nyilvánvalóan tudatos, bevett taktika. Ez nem segíti a médiában eluralkodó szexizmus elleni fellépést, sőt a káros társadalmi és magánéleti hatásaival a szexista beszédmódot mélyíti el. De nem csak a köz- és politikai beszédben elterjedt szexizmus érdemel figyelmet, sok más is akad a kormány nőpolitikájában, ami aggodalomra adhat okot” – mondja Sáfrány Réka. A szakértő elismeréssel szólt ugyan arról, a támogatások hozzájárulnak, hogy a gyermekvállalás immár ne jelentsen egyben anyagi katasztrófát is a családoknak. Szerinte azonban az volna a nagyszerű, ha a férfiaknak nem csupán illő, de egyenlő részt vállalnának a háztartás és a gyerekek ellátásában – ez az ember magánéleti kiteljesedése és a társadalom jólléte szempontjából is elvitathatatlanul fontos volna.
Gazdaságos megágyazás
A tradicionális, alávetett női szerepekre nemcsak a társadalom, de az egész gazdaság is ráépülhet. Gregor Anikó két éve a Mércén publikált írásában elevenítette föl azokat a társadalmi normákat és kulturális kódokat, amelyek béketűrésre, szófogadásra és engedelmességre, mások kiszolgálására és mások akaratának való alávetésre nevelik kisgyerekkortól kezdve a nőket, és amelyek egyébként a családon belüli erőszak élethelyzeteinek is megágyaznak.
„Ezek a kulturális kódok nem válaszhatóak el attól, hogy milyen gazdasági rendszert és azon belül milyen nemekhez rendelt funkciókat fogad el a társadalom. Ezek a kódok a tradicionális munkamegosztást erősítik, amiben benne van az is, hogy ne nagyon emeljenek szót a nők az ellen, hogy az ő vállukon nyugszik a GDP negyedét-harmadát kitevő láthatatlan, fizetetlen munka – fogalmaz a szociológus. – A rendszerváltás óta egyik kormányzat sem akarta megkérdőjelezni ezt a munkamegosz-tást, sőt, szociálpolitikai rendszereket építettek rá.”
Manapság már el sem lehet jutni odáig, folytatta Gregor, hogy ezt a gazdasági berendezkedést és a hozzá kapcsolódó nemi munkamegosztást bárki megkérdőjelezze. Egyre kevesebb az intézményes lehetőség arra, hogy nők és férfiak újratárgyalják – akár egymás között, családon belül is – a szerepleosztásokat. A társadalom egyre kevésbé tudja elképzelni, hogy ezek a szerepek nem kőbe vésett biológiai-természeti törvényekből fakadó axiómák, hanem a társadalmi berendezkedésből, az emberi kapcsolatok milyenségéből fakadó struktúrák.
A Republikon Intézet két évvel ezelőtti felmérése szerint a magyarok 60 százaléka nem ódzkodik attól a nézettől, hogy a férfiak dolga a pénzkeresés, a nők dolga a háztartás vezetése és a gyerekekkel való foglalkozás – és 39 százalék teljesen egyetért ezzel. A szociológus szerint Európában az egyik legnagyobb arányban gondolják így a magyarok. „A miniszterelnök szóhasználata nyitott fülekre talál tehát. Ezt nyilvánvalóan tudja is. A beszédmódja ráadásul szimbólummá is válik, amikor a kormánypárti szereplők úgy fogalmaznak, hogy a nyugati progresszívek Brüsszelből mondják meg, mi a jó nekünk, miközben mi itt, a keleti végeken ezt igenis jobban tudjuk. A kormányfő mondása ebben a mesterséges kétosztatú térben egyből bekerül a helyére.”
Pedig a szociológus szerint a kormánynak volna mozgástere a nők egyenlőségének kérdésében, ha akarná. Hasznos tulajdonság volna például, ha merne konfliktust vállalni a munkáltatókkal, ami nem jellemző rá, sőt! „Rögtön itt van az árulás kutyája elásva. Ha megnézzük, hogy a női foglalkoztatottak szempontjából miképp változott 2010 óta a Munka törvénykönyve, akkor azt látjuk, hogy a kabinet nem törekszik a kedvezésre, de még a jogbiztonságra sem. Ezt ki is használják a munkáltatók.”
Családbarát beszéd
Az említett kutatások szerint a társadalom jelentős részétől nem idegen, hogy a nők helyét a háztartásban, a férfiakét pénzkeresés közben képzelje el. Virág Andrea szerint tulajdonképpen ez a Fidesz világnézete, és ez a véleménye a családról, a női-férfi szerepekről.
„Nem véletlenül állították a családpolitikát a kormányzati kommunikáció fókuszába. A kormánypárti világnézetben nem is nagyon lehet elképzelni, hogy egy nőnek ne a családalapítás legyen a kiteljesedés csúcsa. A legtöbb kutatás azt mutatja, hogy a hagyományos családfelfogás – miszerint a nő dolga a gyermeknevelés, a férfié a családfenntartás – ma már ugyan kisebbségi álláspont, de még mindig a társadalom 40-50 százalékának a felfogásával találkozik. Jó részük nyilván Fidesz-szavazó.”
A kormány családtámogatási programjának számos árnyoldala van Sáfrány Réka szerint, mert egyértelműen nem azoknak segít, akik a leginkább rászorulnának: nem sajnálja a középosztálytól a támogatást, de a legelesettebbekre egyáltalán nincs tekintettel. „Ne feledkezzünk meg az erőszakos, bántalmazó kapcsolatban élő több százezer nőről sem, akik számára ezek a támogatások a röghöz kötéssel egyenlőek. Ide tartozik a gyed extra intézménye is, a támogatást a gyermek egyéves korától bármelyik szülő igénybe veheti teljes állású munka mellett. Majdnem ugyanannyi apa veszi igénybe a lehetőséget, mint anya, de sok esetben mégis az anya marad a gyermekkel otthon, mindenféle jogviszony és juttatás nélkül. Az efféle visszaélések, a családon belüli kizsákmányolás elkerülésére törvényi garanciákra lenne szükség” – magyarázza Sáfrány Réka.
A retorikában megjelenő családbarátság ellenére nem fordít kellő energiát a kormány a családon belüli erőszak megelőzésére és kezelésére a Női Érdek szakértője szerint. Gyakori az áldozathibáztatás még akkor is, ha valaki megpróbált kilépni a bántalmazó kapcsolatból.
Női munka és a GDP
A politikai oldalak felelősségét általánosságban emeli ki Gregor Anikó.
„Félreértés, hogy csak a kormány szeretné kiélezni a viszonyokat, fekete-fehéren láttatva a világot. Az ellenzék ugyanúgy beleáll ebbe, élteti a kétosztatú teret, és működteti az érzelmi politizálást. Ez egy soha véget nem érő pingpongmeccs a kormány és az ellenzék között. Az egyik nincs meg a másik nélkül. Ezzel sem szívesen szembesül a közvélemény. Arról sincs szó szerintem, hogy a kormány a konyhába akarná visszaküldeni a nőket, miközben ez is egy bevett toposz. Nagy köveket mozgatnak meg annak érdekében, hogy a nők minél előbb visszamenjenek dolgozni, hiszen valakinek meg kell termelnie a GDP-t. Ennek a neoliberális nőpolitikának mindannyian szemlélői vagyunk. Kell a gyermekvállalás, mert ebből lesz a jövő fogyasztója, munkaereje. Lehetőleg a felsőbb osztálybeli nők szüljenek, mert így minél kevesebb hozzáadott támogatást kell adnia az államnak. Az osztályalapú szelektív népesedéspolitika mellett az államnak szüksége van a nőkre a munkaerőpiacon is. Eközben persze nem hallunk arról, hogy a férfiak fokozottabban vállaljanak szerepet a gyerek- vagy idősgondozásban, sőt kifejezetten az a kicsit megmosolyogtató kormányzati narratíva hallható, hogy nem akarnak ráerőltetni semmit az emberekre.”
A kormány kezében vannak a leginkább hatékony eszközök, ezt szeretik is hirdetni a szociológus szerint. Példaként a kormányzati háttérintézményként működő Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökét idézte, aki el szokta mondani, hogy nőtt a nők foglalkoztatottsága. „Csak azt felejti el hozzátenni, hogy az alacsony végzettségű, kisgyerekesek körében nőtt főként, miközben a növekedés elsősorban a közmunkásokra vonatkozik, mert a diplomásoknál nem látunk ehhez hasonló mértékű javulást 2010 óta. Ha a munka világában jelentős számú kiszolgáltatott munkavállaló azt tapasztalja, hogy borzasztóak a munkakörülmények, akkor szíves-örömest visszamenekül – ha tud – a családi szférájába. Főként, ha a politikai diskurzus szerint ez ad igazi társadalmi státuszt a nőknek: ha gyereket nevel, akkor jó nő, akkor teljesíti be azt a bizonyos női princípiumot. Egy ilyen térben nem lehet csodálkozni azon – pláne az ismert anyagi ösztönzőkkel –, ha sokan a családot és a gyermekvállalást választják – mondja Gregor Anikó. – Bár fogalmam nincs, mi fog történni ezekkel a családokkal, amikor a hitelek bedőlnek. Ma ismét a lakosság masszív eladósítása zajlik. Durva emberi drámák lesznek, amikor nem jönnek össze a vállalt gyermekszületések, ott állnak a párok adóssággal a nyakukban, és ez rázuhan az intim kapcsolatukra, partneri viszonyaikra. Brutális lesz, ami jön.”
Gregor Anikó a kézzelfogható politikai akciókat sürgeti. Szerinte a kormány kitartó ostorozása, amit például az LMP-s Ungár Péter tesz a szociális szektor bérrendezésének kérdésében, sok nőnek segít, mivel ezekben az ágazatokban főként nők dolgoznak, 45–50 év fölöttiek. Ez nem szimbolikus nőpolitizálás, nem elvont nőjogi diskurzus, hanem a kőkemény valóság, és szerinte ilyen működőképes témákat kellene találnia az ellenzéknek. A szocialista párti „egyenlő munkáért egyenlő bért” mondásról a szociológus azt gondolja: a bérrés problémája nem abból fakad, hogy ugyanabban a pozícióban keresnek kevesebbet a nők, persze előfordul ilyen példa is.
„A beszántásra ítélt Egyenlő Bánásmód Hatóság több konkrét ügyben is eljárt. A bérkülönbség egy hosszú folyamat kimenete inkább. A lányokat már kisgyerekként arra szocializálják, hogy olyan pályát válasszanak, amely alulfizetett. A felsőoktatásban is látható, hogy léteznek elférfiasodott és elnőiesedett szakok, és az előbbi körbe tartozó mérnök-informatikus végzettségekkel többet lehet keresni. De az is látszik kétségtelenül, hogy az ugyanolyan képzettségű friss diplomások között már a kezdő bérnél is van egy bérszakadék. Ezzel is kellene valamit kezdeni a szlogenek ismétlése helyett. Ezeket unja már a közönség is” – mondja a szociológus.
Min múlik pontosan?
Virág Andrea szerint bizonyosan nem egy „asszonyságozáson” fog múlni a 2022-es választás, de mivel ez nem egy önmagában álló kiszólás volt, hanem egy felépített világnézetbe és kommunikációba illeszkedő mondás, hosszú távon nem veszélytelen. A társadalom nagyobb része ugyanis nem ért egyet se a megfogalmazással, se az említett – a társalom nagyobb része szerint retrográd – családpolitikával.
„Régóta látjuk, hogy a Fidesznek egyetlen célja van: a teljes népesség nagyjából egyharmadát kitevő bázis egyben tartása, és persze azon is nagy erőkkel dolgoznak, hogy a riválisai ne legyenek képesek összeállni. Amíg az ellenzék állapota olyan, mint amilyen volt mondjuk 2018-ban, addig a kormánypártoknak különösebben nem kell a szavazóbázis növelésére törekedniük. Ezt a tábort ilyen kiszólásokkal aligha lehet elidegeníteni. Lehet, hogy sokaknak nem is kifejezetten lelkesítő ez a fajta beszéd, de az valószínűtlen, hogy emiatt ne szavaznának a Fideszre.”
A politológus szerint az azért látszik, hogy amit évek óta gondolnak és mondanak a női-férfi szerepekről, a családról, és amennyi nő van a kormánypártok soraiban – sokáig a kormánytagok között nem volt nő –, ezek előbb-utóbb ártani kezdenek a Fidesznek.
„Nem véletlen Novák Katalin, Varga Judit vagy éppen Szentkirályi Alexandra előrelépése, ők legalábbis kommunikációs elemekben az első vonalba kerültek. Ezzel is azt próbálja demonstrálni a kormánypárt, hogy nem nőellenes, nem arról van szó, hogy utálná a nőket, de láthatóan egyensúlyozik ebben a kérdésben.”
A Republikon decemberi, általánosabban a genderkérdésekről írott elemzéséből – és más kutatásokból – is az látszik, hogy ezt a témát a Fidesz nem képes olyan központi kampánytémává tenni, mint a Soros-ellenességet vagy az EU-kérdést. Ugyanis nincs masszív társadalmi konszenzus a témában, és ellenségképet is nehezebb felmutatni – hiszen az ellenség ez esetben a nők lennének. „Ez pedig nem lenne szerencsés, mert a sosem látott menekültekkel és a megfoghatatlan Brüsszellel szemben a nők itt vannak, és emiatt tudnak reagálni” – vélekedik Virág.
Gajdicsék lázadása az önfeledt némberezésért és négerezésért
Csúsztatásoktól hemzsegett a Hír Tv-n a Sajtóklub heti adása. Bayer Zsolt úgy fogalmazott, hogy a „miniszterelnök nagyszerű asszonynak, sőt két mondattal lejjebb nagyszerű asszonyságnak merészelte nevezni Karikó Katalint. Erre jött a három némber (Szabó Tímea, Szél Bernadett, Bősz Anett – a szerk.), hogy ez tűrhetetlen, vérlázító, mert – és itt kezdődött az elcsúszás – aki asszonynak nevez egy asszonyt, az lenézi a nőket.” Nem asszony, asszonyság: Orbán Viktort idézni csak pontosan. Néző László úgy reagált: a tiltakozó politikusnők nyilván az Amerikából jött identitáspolitikákat próbálják meghonosítani. Erről a Breibart nevű álhír- és összeesküvéselmélet-terjesztő szélsőjobboldali portál jutott eszébe, ahol azt olvasta, hogy a kongresszus előtt van egy törvénytervezet, miszerint szigorúan tilos lesz nemre utaló kifejezéseket (apa, nagymama, nővér) használni a hivatalos kongresszusi iratokban, ezeket a szülő, nagyszülő, testvér szavakkal kell kiváltani. Itt meg is érkeztünk a kormánymédia kedvenc témájához: szerintük a Nyugat csecsemőiket nemváltásra ítélő szülőkből, és nemekben gondolkodni képtelen libernyákokból áll. Gajdics Ottó szerint az „üresfejű politikusnők ökörségeket gondolnak még saját magukról is”. Szerinte a politikai küzdelem mindig egy óriási nyelvi háború. „Ez ellen kell, hogy szóljon 2021-ben a lázadásoknak a java. Lázadjunk föl! Menjenek a túróba! Aki az asszonyt nem engedi asszonynak nevezni, aki nem engedi a lányt lánynak, a fiút fiúnak nevezni, az hülye, mondjuk ki! Degenerált barom!” Bencsik András szerint az említett képviselőnőket azzal a megszólítással kellene megtisztelniük, hogy: „Hé, te!” A négy hazafi vidáman dőlt a nevetéstől, és egy kiadós négerezéssel zárta a blokkot.
