A kortárs líra számos kísérletező kedvű alkotóval lepi meg a műfaj kedvelőit, az egyes művészek stratégiája azonban eltér. Van, aki régmúlt korok rítusait, misztikus szövegeit idézi meg (Áfra János: Rítus), más történelmi utalásokkal vegyíti a hétköznapi beszédmódot (Vajna Ádám: Oda), míg mások magát a vers műfaját kérdőjelezik meg, és formailag is csavarnak egyet rajta. Szurcsik József festőművész fiának, a huszonkilenc éves Szurcsik Benedeknek a Kadem című verseskötete ugyanis az alcíme szerint arra vállalkozik, hogy „egy filozófiai nyelvbe rejtett kísérleti vers” legyen, így nemcsak néhány gondolatot szeretne átadni, hanem egy egész filozófiai rendszert.
Szurcsik ezt a szándékot rögtön a kötet bevezetőjében leírja, mondván a Kadem nemcsak mesterséges nyelvként funkcionál, de kísérleti-vers és kiáltvány is egyben. A szavaknak tehát rendszertana van, miközben szépirodalmi szövegként is felfoghatók, a szerző megfogalmazása szerint ugyanis „a magán és mássalhangzók úgy váltakoznak, hogy az a szívveréshez vagy a törzsi dobok ritmusához hasonló hangzást adjon”. Az olvasó tehát ezzel a kettős elvárással lát neki a szövegnek, mely szerkezetét tekintve olykor feladja a leckét. Szurcsik bevezetőben leírt célja ugyanis az, hogy átfogó képet rajzoljon a világról, melyet aztán az önálló versnyelvben nagyobb szakaszokban ad át, melynek szavai úgy helyezkednek el mint a szótárban a kifejezések: bal oldalt olvasható a szerző által megalkotott szó, jobboldalt pedig annak magyar megfelelője (például Zenona = Meleg, Zenonan = Forró). Az első szakaszban még a fizika kifejezései váltakoznak, úgymint kvantum, rezgés, anyag, kvarkok, hadronok, nukleonok, hogy aztán a folytatásban Szurcsik a változás, a közeledés és a távolodás szavakkal hozza kvázi „mozgásba” azokat, majd az emberekre, növényekre és állatokra vonatkozó szavakkal teremtse meg, és bontsa ki a saját világát, így jutva el végül a tudomány, a művészet és a társadalmi intézmények alrendszereihez. Legalábbis ez lehet az egyik értelmezése a kötetnek.
Fogódzkodók hiányában azonban pár szakasz után úgy érezhetjük, hogy a szabadverset olvasva a tudatunkba villanó képeket kénytelen leszünk mi is szabadon kezelni, ráhagyatkozva a tudatalattinkra, miközben azt a kettős érzést élhetjük át, mintha egyszerre olvasnánk egy értelmező kéziszótárt és egy fogalmakból felépített, rejtett rendszertani logikára hajazó verset. Olykor persze egy-egy szó kizökkenthet minket, hiszen a listában felbukkannak olyan kitalált kifejezések, melyek magyarul is értelmezhetőek – például: Zene = Rezgés, Bika = DNS, Kutat = Félelem, Dóm = Tiltakozás –, néha pedig a magyarázó szavak latinul jelennek meg – utóbbi a növényekről és állatokról szóló részben fordul elő. Mindez talán nem véletlen, Szurcsiknak ugyanis a kötettel az egyik célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nyelv erejére, vagyis arra a káprázatra, ahogy a szavak révén a tudatban mindig felépül egy világ, amely noha valóságosnak hat, csak egy illúzió.
