vakcina;frank;Heti abszurd;

- Heti abszurd: Hősi póz és krumplileves

„Tartalom nélküli hősi pózba nemcsak a történelem csataterein vágja magát a kormány, de a járványkezelés harcmezején is.”

Újabb eposz születik, hősies, ősies – és roppant aktuálpolitikai. A cég, amely megajándékozta a magyar nemzetet a pozsonyi csatáról szóló animációs ars poeticával, újra akcióba lendül, ezúttal a honfoglalás korát tárja a haza hű fiai elé, tucatnyi epizódban. Meglehet, a Kásler Miklós miniszter és az általa alapított Magyarságkutató Intézet kiegyensúlyozott, tudományosan megalapozott, politikamentes opuszt készíttet (aminek esetleg a látványvilága is értelmezhető). Meglehet. Ám a beharangozott sorozat előképe, a cég referenciaanyaga (értsd: a keleti frank erők és a magyar sereg összecsapását veséző filmecske) látványosan kiszolgálja a rezsimet.

A vétóvitában a Nyugat-Európával birokra kelő, Magyarország önállóságáért látványosan aggódó Orbán Viktor féligazságnak is kevés mondataira szervilisen rímel az animációs üzenet. A narráció egyetlen mondatából két lóláb is kilóg. „Ugros eliminandos esse. Rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak. Lajos, a frankok királya parancsolja így” – üzeni a mű, hogy a gonosz Nyugat a magyarok eltörlésére készül. Csakhogy az „eliminare” igét meglehetős pongyolaság „kiirtani”-nak fordítani, hiszen a latin a szót szorosan etimilótimológiának megfelelően („ex” „limen” – határon/küszöbön túlra) használta. Azaz a visszavet és a kiszorít kifejezés hitelesebben adja vissza a latin ige jelentését. És értelem/tartalom szempontjából is sokkal inkább belesimul a mondatba, aminek a film készítői a legfontosabb részét leharapták. Ugyanis teljes egészében úgy hangzik: „ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse”. A hangsúlyos rész pedig a „Boiariae regno”, azaz Bajország. Ahova a magyarok előszeretettel vezettek portyákat, és ahonnan IV. „Gyermek” Lajos kiszorítani rendelte Árpád véreit. Azaz a „kiirtás” mindössze egy hősi póz, hiszen idegen földről akarták a magyar vitézeket kivetni.

Az más kérdés, hogy a jelenlegi rendszer a külhonba vezetett rablóhadjáratokat is legitim vagyongyarapítási eszköznek tekinti, hisz a magyar miniszterelnök a vétóvitában a jogállami szankciók lenullázásáért, késleltetésért szállt vitába, ha úgy tetszik: az uniós pénzek lenyú­lásának szabadságáért.

Persze tartalom nélküli hősi pózba nemcsak a történelem csataterein vágja magát a kormány, de a járványkezelés harcmezején is. Itt van például az a mondat, hogy a kabinetnek (és az operatív törzsnek) van precíz oltási terve. Meglehet, tényleg van. Csakhogy a köznek mindössze ez a kurta közlés jut – magát a tervet nem hajlandó a hatalom szembesíteni a valósággal. Legalábbis Gy. Németh Erzsébet azt panaszolja, hogy a budapesti idősotthonokért felelős főpolgármester-helyettesként hiába próbált részleteket megtudni, hallgatás volt a válasz. Noha ezeknek az intézményeknek öreg és gyakorta betegségekkel küszködő lakói egyértelműen veszélyeztetettek.

Persze előfordulhat, hogy itt ugyanaz a módi, mint az ellenzéki önkormányzatokkal – miután a járvány elleni védekezés címén a kormány a csőd szélére lökte a helyhatóságokat, gyorsan pénzesőt hullatott a településekre, de irányítottan: csak a kormánypárti vezetésű falvakban és városokban szemerkélt. Úgyhogy megeshet, hogy a kormánypárti önkormányzatok már ismerik az oltási rendet, csak az ellenzékiek tapogatóznak járványsötétben. Végül is eddig az volt a választási üzenet, hogy ott kedveskedik a kabinet forrásokkal, ahol az ország­gyűlési képviselő és a városvezetés egyaránt fideszes – most ez a mondás úgy bővíthető: ott él túl a nagymamád, ahol nem merészelik az ellenzéket szeretni.

Egy dolog azonban biztos az oltási rend kapcsolatban: a miniszterelnök nem tolakszik, hanem szíves közlése szerint megvárja, amíg sorra kerül. És íme egy újabb hősi póz. Mert ez a szerénység kockázat nélküli. Nyilván nincs szükség odatelefonálásra, a tíz év alatt kézhez szoktatott állami rendszer minden szereplője tudja a dolgát, és nagy tétekben lehet rá fogadni, hogy a kormányfő nem a többi, átlagos, középkorú, jó teherbíró képességű férfival kerül sorra – ez a célcsoport valamikor késő tavasz és ősz között következhet a különböző szakmai vélekedések szerint. Hisz még Gyurcsány Ferenc mamáját is magától előre vette az orvos, amikor a fia foglalkozása miniszterelnök volt (a részleteket lásd: az őszödi beszédben a lófaszt és a mama szót egy mondatba sűrítő résznél).

És még egy dolog biztos az oltással kapcsolatban: hogy lesz orosz vakcina, és a kormány beveti. Ezt Szijjártó Péter deklarálta, azzal próbálván leszerelni a szkeptikusokat, hogy a remekül átoltott magyar társadalom nagy részét gyerekkorában szovjet oltóanyaggal bökték. És a külügyminiszternek igaza van. Ráadásul az orosz gyógyszeripar kiemelkedő. De érdemes két megjegyzést tenni. Az egyik, hogy a „szovjet szurikat” komótosan és transzparensen dokumentálva keverték ki. Most meg attól borzong a fél világ, hogy az orosz vakcina előállításában segédkező biológus kirepült (hivatalosan: öngyilkosság) barátja 14. emeleti lakásából. (Igaz, ebből kár lenne összeesküvés-elméletet gyártani, hasonló esetek bizton megestek a szovjet érában is, csak ott a diktatúra hírelnyelési mechanizmusa miatt soha nem kerültek nyilvánosságra – épp ez mutatja Putyin rezsimjének demokratikus voltát, hogy most hír lehetett a hír.) A másik mondás pedig az, hogy az emlegetett Kádár-korban senki nem feltételezte, hogy az oltások körül politikai okból kavarnak, mert akkor nemcsak a krumplileves volt krumplileves, hanem a vakcina is vakcina volt.

Túlélési gyakorlat: egy hét Facebook nélkül. Ezzel a bugyutának tetsző felütéssel véresen komoly írások születtek az utóbbi években a blogszférában és az újságokban egyaránt. A közösségi média a létezés, a társadalmi érintkezés, az önkifejezés és -megvalósítás nélkülözhetetlennek tűnő színtere lett, sokaknak pedig a munkaeszköze – miközben egyre többen érzik a virtuális jelenlét krónikus mellékhatásait is. A legokosabb algoritmus sem tud mit kezdeni a karácsonyi bejglik vagy a világgá kürtölt családi álmosolyok áradatával, vagy éppen azokkal a képernyőre fröccsenő frusztrációkkal, amelyek örökre a piaci traccsok tárgyai maradnak, és ezt nagyon helyesen teszik. Lehet-e védekezni a közösségi kitettség, az időrabló idővonalasság miatt jelentkező meghasonulás ellen? Netán erkölcsi kötelesség a kiiratkozás a zuckerbergi világból, amely az adatlopások és az álhírek (no meg az álhírkiáltásos álhírek) melegágya? Mutatjuk a válaszokat. Megoszthatóan, és nyilván megosztóan – csak történjen már valami.