A nagy dzsip ártatlanul terpeszkedett a parkolóban, magától értetődő szolidsággal foglalt el három kocsihelyet. Igaza biztos tudatában tűrte, hogy körbefényképezzék, hisz magától értetődő, egy ilyen tekintélyes járgány nem bíbelődik azzal, hogy egy piciny, szűk – igazából átlagos – parkolóhelyre szuszakolja be magát. Amikor téma lett belőle a közbeszédben, elszomorodott: miért is vádolják azzal, hogy pöffeszkedik? Hiszen ő képtelen ilyesmire, egyszerűen azért, mert rá nem vonatkoznak a közautók szabályai. Ő fontos embert szállít.
Összeszorult a motorja, amikor azt hallotta, gazdáját egy másik, szintén nagyon fontos ember korholja, mondván: így nem lehet parkolni. De aztán megnyugodott, mert úgy tűnt, hogy ez a kurta kritika maga a rosszallás maximuma, így vezetőjének nem kell Canossát járnia. Sőt, ezt a fikarcnyi fejmosást is nyomban relativizálta a másik nagyon fontos ember, amikor olyasmiket mondott, miszerint „a szándékosságát a dolognak vitatja gazdája, véletlenül és gondatlanul járt el”. (A történet arról szól, hogy a képviselői irodaház előtt három kocsihelyet elfoglaló, Selmeczi Gabriella által vezetett luxusterepjárót a Párbeszéd politikusa lefotózta, és a parkolási technika parlamenti vita tárgya lett.)
Szóval, ha ilyen a hatalmi „nem szándékosság”, leánykori nevén véletlen, akkor lényegében az utóbbi tíz év nem a kormányzásról, nem a politikai manőverekről szól, hanem egyfajta sodródásról. Példának okáért megeshet, hogy Orbán Viktor nem is akart vétóval zsarolni, mindössze véletlenül csúszott ki a száján ez a bűvös szó, de hát a magyar ember (különösen, ha miniszterelnökként markolja a kormányrudat) már csak olyan, hogy szavatartóan konok, így inkább a saját mondásához hajlítja a valóságot, semmint visszaszívjon valamit. Emlékeztetőül: Horn Gyula nyelvbotlása okán egy ideig úgy volt, hogy a honi nyugdíjasok (ha betöltötték a 65-öt) ingyen repkedhetnek Európa-szerte. És hát ebben az esetben is az történt, hogy a némiképp dekoncentrált kormányfő a MÁV betűszó helyett a szintén M-mel kezdődő Malévot vezette elő, az apparátus pedig nem óhajtott korrigálni, inkább a nagy ember mondásához próbálta idomítani az életet (egyébként sikertelenül).
A jelenlegi hatalom valósága azonban eltér minden eddigi politikai valóságtól. A rezsim ugyanis úgy képmutató, hogy nem ügyel a látszatra – nem vitás, ez első hallásra paradoxon, holott nem az. Itt van például a meghökkent terepjáró esete. A három parkolóhely elfoglalása azt üzeni, hogy neki ez (is) jár. Az, hogy a járgány nem szerepel a politikusi vagyonbevallásban – mondván, az a jól menő üzletemberként fungáló férj tulajdona –, szintén a megszokott lepattintó mondás (a hatalom emberei önmagukban szerények, csak a rokonok dúskálnak). Az pedig, hogy Selmeczi már egy másik esetben – egy másik terepjárót használva – szintén elsütötte a „férjem nevén van” mondást, azt jelzi, hogy már a fedősztori összerakásával sem fárad senki.
Szintén a farizeusok látszattrehánysága, hogy az a fideszes képviselő, akinek telkén pályázati pénzből (amit hivatalosan a fia és a felesége cége kapott) vendégházat húztak fel – ami a jelek szerint az ügyészségnek is szemet szúrt –, az ügyet feltáró 24.hu kérdését lényegében annyival próbálta meg elintézni: boldog karácsonyt! És a fedősztori még ebben az esetben sem volt egyedi, ugyanis kínos kérdések elől ezzel a fordulattal tértek ki nála jelentékenyebb emberek, például Orbán Viktor vagy Matolcsy György. Utóbbit érdemes szó szerint citálni, ugyanis sokkal megengedőbb a legtöbb NER-prominensnél. „Áldott, békés adventet és karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek, még annak is, aki esetleg kérdezni szeretne valamit” – mondta a jegybankelnök, nagylelkűen azokat is ünnepi keblére ölelve, akik egyébként pont a látszatát szerették volna megtörni.
És miközben a kormány, legalábbis hivatalos kommunikációja szerint, mindent megtesz a járvány ellenében, éjszaka semmitől sem zavartatva magát, kilyuggatta ezt a látszatot, amikor 300 milliárd forintot dobott szét – jutott sportra, a miniszterelnöki rezidenciának otthont adó Várra és így tovább. A vírusválság következményeit nem gondolta ebből a summából enyhíteni a kabinet – miközben lakástámogatásra, illetve a szociálpolitikai menetdíjkedvezményre fordítható összegeket sok milliárddal kurtította meg.
De látszattörésért itt csak átlagember/-vállalkozás bűnhődik, példának okáért most zárt be a Nébih egy házhoz szállító éttermet, ahol a mennyezetet és a falakat kosz borította, a plafon festékrétege épp az olajsütő felett hámlott, a berendezéseket zsíros, fekete kosz ölelte. Persze ha ez a „menza” a kormányzat égisze alatt működött volna, akkor az üzemeltetőnek elég lett volna annyit mondani: nem a szándékosság vezette, amikor ebek harmincadjára hagyta az ételüzemet.
