Amikor Szájer József egy hete, pénteken este fél tízkor a brüsszeli Grand Place és egy rendőrőrs közelében, egy férfiorgiáról a rendvédelem elől menekülve megsérült az ereszcsatornán, az Origo már élesítette Demeter Szilárd dolgozatát. Egymásról aligha tudtak, így azt sem sejthették, hogy az arcképük pár nappal később az elmúlt hét egyik legjobb (nagy volt a verseny, és a kacagás sem kicsi) internetes mémjébe kerül: egy adventi kalendárium első két ablakából figyeltek. A tíz éve taposott hazai ellenzékiségből felszakadt a kacaj, mert Szájerrel végre ismét eljött az igazság pillanata, ami után fideszes képviselők hebegve-habogva menekülnek a kordon mögé a sajtó kérdései elől.
Egy normális országban persze alapesetben nem örvendezik senki a kormány gyengülésén, különösen nem vírusvilágjárvány és uniós költségvetési csörték idején. Az viszont aligha tekinthető normális országnak, amelynek a kormánya ellenségként kezeli, részben a Szájer által jegyzett jogszabályokkal fenyegeti a vele egyet nem értőket. Demeter és Szájer ügye – amint Simonkáé, Mészárosé, Tiborczé, Garancsié, Szíjjé, Szijjártóé, Borkaié, a ma még névtelen fideszes kiskirályoké, és a máshogy névtelen nyomorgó millióké – jogállamisági kérdés mind. És ez a fogalom – szemben az igazságügy-miniszter értetlenül kerülgetett definíciójával – nagyon is megfogható.
A jogállam nem ereszt
Csávába került a kormány őszre: hívei elpártoltak tőle a 2021–2027-es uniós költségvetés és helyreállítási alap vétója ügyében. A megkérdezettek 72 százaléka (benne a fideszesek jelentős része) az európai intézményekkel ért egyet, amelyek jogállamisági kritériumokhoz kötnék a jövőben a pénzügyi támogatásokat. (A felmérés az Európai Parlament [EP] megbízásából készült októberben 27 tagország 25 ezer polgárának megkérdezésével.) A magyar és a lengyel kormány gáncsát tehát nem kíséri a szimpatizánsok ovációja: rég nem történt ehhez hasonló. Az illegális migráció végletekig butított üzenete és a Soros-tervezés öt éve babonázza a kormánypárt támogatóit és hozza a szavazatokat.
A Fidesz minden fontos lépése előtt közvélemény-kutatásokkal navigál a választói pszichében, és aszerint választ irányt. A kép teljességét fel nem táró, részben ideológiai alapú populista döntések (rezsicsökkentés, családi otthonteremtési kedvezmény, romák szegregációs kártérítése) nem is jelentettek gondot világgazdasági konjunktúra idején. A rendszerváltás óta nem látott mértékben ömlöttek az államháztartási bevételek (és az uniós támogatások) az államkincstárba egészen 2020-ig. A járvány azonban térdre kényszerítette a gazdaságot, 6 százalékos GDP-visszaesés és 9 százalékos hiány az év végi realitás (januárban még plusz 4 és 2 százalék körül volt a várt adat).
A forrásra szükség volna, mint egy falat kenyérre (nem volt véletlen, hogy a kamatos pénzeket démonizáló kormány 900 milliárd forintnyi hitelt vett fel) – és nemcsak az állam által olajozott gazdaság életben tartása, hanem a klientúra és a propagandahálózat éltetése miatt is.
És bizony a jogállamisági kritériumrendszer jóváhagyása hatásában felérne az Európai Ügyészséghez csatlakozással. A pénzköltés átláthatósága kiütné a kormányfő kezéből a brüsszeli csatákban bevetett adukat, és előrevetítené a csetlés-botlás vagy akár az elbukás lehetőségét.
Nem véletlenül fogalmazott Orbán Viktor ellentmondást nem tűrően a Kossuth rádióban, amikor a lengyelekkel közös harcálláspontot védte: „A mi pozíciónk betonszilárdságú, az ő pozíciójuk meg csak egy politikai akarat. Azon lehet változtatni, a miénken nem… Én nem akarok kompromisszumot kötni” – mondta.
Szerinte ha elfogadnák az EP javaslatát a jogállami értékek és a pénzügyi források összekötésére, akkor „a költségvetésünk egy részét elvehetnék tőlünk, ha nem engedjük be a migránsokat. Brüsszelben ugyanis az a helyzet, hogy csak az lehet jogállam, aki bevándorlóországgá alakítja a saját hazáját.” A kormányfő szerint nem volt helyes a miniszterelnöki grémium és a német elnökség részéről, hogy engedett Soros György EP-n keresztül kifejezett politikai nyomásának.
Ezzel szemben közismert tény, hogy az Orbán kormány politikájával szembeni jogállamisági aggályok nem érintik a bevándorlást. A 7. cikkelyes eljárás sem emiatt, hanem az alapszerződés demokratikus normáinak a megszegése („lex CEU”, külföldről finanszírozott civil szervezetek megbélyegzése, „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampány) miatt indult. Az eljárást megelőző 2018-as Sargentini-jelentés tizenkét pontja közül is csak egy érinti a migrációt, az is csak a menedékkérők alapvető jogai szempontjából, de nem szól semmiféle kötelező kvótáról, az illegális migráció kötelező elfogadásáról (ami nettó lehetetlenség és rémhírterjesztés) végképp nem.
Brüsszelnek az alkotmányos és a választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a rendszerszintű korrupcióval, a véleménynyilvánítás, a tudományos élet és a vallás szabadságával, valamint a nemzeti kisebbségek, köztük a romák és a zsidók jogaival, a velük szembeni gyűlölködő kijelentésekkel van baja, és nem alaptalanul. Rögzítsük azt is, 25 tagállam egyetért a jogállamisági feltételekkel, közülük a szlovéneknek és a portugáloknak csak csendes különvéleményre futotta.
Össztűz a németekre
Az Orbán-kormány nyakába temérdek gondot szabadítana tehát az uniós demokráciadefender, amely a hibrid autoriter rendszertől sok pénzt vehetne el vagy csatornázhatná közvetlenül a felhasználókhoz, például. Mindezt a német elnökség kiújult nyakassága miatt. Berlin hamar célkeresztbe is került, amikor Orbán azt mondta, a nettó befizető németek nyernek a magyar gazdaságon. Deutsch Tamás EP-képviselő sem véletlen szállt bele Manfred Weberbe, a Gestapo és az ÁVO érveléséhez hasonlítva pártcsaládja (EPP) frakcióvezetőjének a véleményét, aki szerint Orbánnak nem kell tartania a jogállamisági követelményektől, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média.
Az ellenség adott tehát, de a híveknek túl komplikált a magyarázat. Eddig elég volt a kormány mondása, amelyet öt éve (rossz) álmából ébresztve is tudja a magyar: Soros tenyeréből esznek az európai balliberális és megtévedt konzervatív politikusok.
A tét 2020-as emelkedésével már nem volt elég Soros-plakátokkal heccelni, pedig már amiatt is az EPP-ből való kizárás szélére sodródott a Fidesz. Szintet kellett ugrani. Ennek adott lendületet Soros György novemberi cikke, amelyben a milliárdos alaposan odapörkölt Orbánnak, aki szerinte „egy bonyolult kleptokratikus rendszert épített ki Magyarországon, hogy csupaszra rabolja azt”. Roppant részletességgel tudatta a világgal, miként gazdagította magát és családját a magyar miniszterelnök, miként szervezett ki 2,8 milliárd dollárnyi közpénzt magánalapítványoknak, s hogy a pénz útját alkotmánymódosítással kívánja eltüntetni.
A gyeplő a lovak közé került: ennél már csak nagyobbat lehet mondani. Jöttek a keményvonalas publicisták, akik erős metaforákkal képesek érzékeltetni a tétet. Soros mint „tökéletes target” és a német elnökség (a CDU volt elnöke, a „migránsbarát” Angela Merkel szövetségi kancellár vezetésével) mint aktuális célpont adott volt. Már csak egy ütős metaforát kellett elővezetni.
Váratlan Führer-kártya
A feladatot a keményfejű lojalista, Demeter Szilárd író, publicista, gondolkodó maxolta ki, akit az orbáni kultúrharc emelt a nehéztüzérség élére, pénzzel, paripával és fegyverrel gazdagon ellátva. Az Origón egy hete megjelent eszmefuttatásában így írt: „Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók” – írja Demeter Szilárd, és a képet szemrebbenés nélkül festi tovább. Szerinte a liberális Führer (fordítsuk magyarra: a migrációs genocídium ötletgazdája, nemzetállamok gyilkosa, keresztény milliók mészárosa) Soros György, akit a liberárja (fordítsunk: a liberálist mint fajt védő náci) hadserege „szolgaibb módon istenít, mint anno Hitlert a sajátjai”. Írja ezt egy holokauszttúlélőről, relativizálva a zsidókat, cigányokat, melegeket állatként meghatározó népirtás lemoshatatlan gyalázatát.
A szolgalelkűség, amely az éberséget és a tehetséget tompította, túlteljesített. Lapzártánkig mintegy 30 ezren írták alá azt a Horgas Péter díszlettervező által indított petíciót, amely „az alapvető emberi és isteni törvények, parancsolatok, a jogállamiság és a Magyarország által is elfogadott európai és nemzetközi rendelkezések alapján” Demeter Szilárd, a magyar kormány hivatalos képviselőjének a lemondását követeli, és a kivonulását a közéletből. Az aláírók szerint a „mérgező, beteg provokáció” szerzője alkalmatlannak és méltatlannak bizonyult a magyar kultúra, a közélet bármilyen területének irányítására, képviseletére.
„A holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve, Európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít. A legaljasabb módon tetszeleg egy nemlétező áldozati szerepben, miközben ő a bántalmazó, kiszolgálva a pillanatnyi kormány szégyenletes propagandáját” – fogalmaz a levél.
Az írás megjelentetésének estéjén kiadott közleményében ítélte el azt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Névvel aláírt közleményükben határolódtak el munkaadójuktól a PIM munkatársai. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Zsidó Hitközség (Emih) nevében ízléstelennek és méltatlannak nevezte Demeter hasonlatait. Szerinte Soros György személyét Hitlerhez és tevékenységét a gázkamrákhoz hasonlítani otromba provokáció. „A fennálló világrend érvényes konzervatív kritikáját adni nem csak lehetséges, de szükséges is. Konzervatívnak lenni azonban egyebek mellett annyit is tesz, hogy pontosan tisztában vagyunk azokkal a nyelvi keretekkel, melyeknek határait nem lépjük át, nem mossuk el. Nem vulgarizáljuk azt, amit nem lehet vulgarizálni” – írta Köves Slomó, de amint a Mazsihisz, úgy az Emih elnöke sem szólította föl miniszteri biztosa elmozdítására a kormányt.
Demeter nem mondott le. Publicisztikáját úgy vonta vissza (törölve Facebook-oldalát, sag schon), hogy kiállt a véleménye mellett. „Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról – írta a Magyar Nemzet oldalán –, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot, ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom.” Elnézést nem kért, bár annyiban igazat adott az őt kritizálóknak, hogy „nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét”.
Szerintük ajvékolás
A kormánytagok közül hétfőn a parlamentben Varga Mihály miniszterelnök-helyettes volt kénytelen beleállni a kérdésbe, lezártnak tekintve az ügyet annyival, hogy az írást visszavonta a szerző. Ugyanezt mondták a Telexnek kormánypárti képviselők, kettős mércét emlegetve az antiszemita múltú Bíró László szerencsi összellenzéki támogatása miatt. Kakukktojásként Volner János kapásból parafrazeálta Demeter szavait, szerinte a nemzetállamok és az európai népek identitását valóban egyfajta megsemmisítőtáborba próbálják küldeni – az alany határozatlan maradt, de ha nem Sorosra gondolt volna a független honatya, akkor feltehetően elmondta volna. Demeter ígérte a megjelenését az ATV képernyőjén, de mint Rónai Egon tudatta, az EMMI ezt megtiltotta neki.
Annál izgalmasabban alakult az írás visszhangja a kormánypárti média „ajvékolást emlegető” felületein. Megadja Gábor, a Századvég elemzője a Kontra című oldalon vette védelmébe a „menetrendszerű sipákolás” által elnyomott szerzőt. Mint írja: Demeter „kellemetlen analógiát használt Soros György és janicsárjai – a liberárják – tevékenységére”. Führerezés pepitában, a szabadságpárti liberálisok lenácizása. És ez még csak a véleményének a felütése, amelyben a „444-Index-Telex-Latex stb. és a Mazsihisz háborgását” kifogásolja, és az ellenzék szemére veti a nácikkal történő összebútorozást, és hogy magyar EP-képviselők Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlították a miniszterelnököt. Bencsik András szerint (Sajtóklub) Demeter írása kifogástalan.
Néző László, a Mediaworks főszerkesztője pedig úgy érvelt: ha a liberálisok és baloldaliak szerint szerint lehet a keresztényeket sértve Krisztussal gúnyolódni (Pápai Gábor karikatúrájára utalt, amely a kormány és Müller Cecília nemtájékoztatási gyakorlatát karikírozta ki – a szerk.), és lehet Mohamed prófétával gúnyolódni, akkor lehet a holokauszttal is. Szerinte egyikkel sem lehet, jegyezte meg, de ha a liberálisok szerint a kereszténységgel igen, akkor most „fogják be a pofájukat”. A többi kormánypárti újságíró szerint esetleg szerencsétlen volt ugyan a fogalmazás, de az is az, hogy a magyarokat, lengyeleket bűnös és üldözött népnek kiáltotta ki Európa. Helyben vagyunk.
„Orbánnak mennie kell!”
A héten TGM is megszólalt, aki szerint Demeter írása nemcsak „kegyeletsértő és fasiszta jellegű”, de „egy árva szó nem igaz” belőle, mert Európa nem úgy tekint ránk, magyarokra és a lengyelekre, ahogy Hitler tekintett a zsidókra. Ezzel szemben – idézte a fent már említett adatokat – az ország több mint 70 százaléka helyeselné az Európai Bizottság hatáskörének szélesítését, az uniós pénzek kifizetésének feltételéül támasztott jogállami mechanizmust, az Európai Ügyészséghez csatlakozást.
A filozófus szerint a kormány kisebbségbe lavírozta önmagát, rettenetesen bizonytalan a támogatottsága, ezért hisztizik. „Most már olyan rossz állapotban van a politikai rendszer, hogy egy viszonylag tapasztalatlan ellenzék is jobb lenne, mint a Fidesz kormányzása…” – mondta, és a Kádár-éra leáldozásának legendás követelését parafrazeálva kijelentette: „Orbán Viktornak mennie kell!”
